Jeju sötét titka

Minden ország és nép életében van legalább egy olyan esemény, vagy dátum, amit szeretne kitörölni a történelemkönyvekből, vagy szégyenében, esetleg haragjában mindörökre elfelejteni. Pedig április 3-a és Dél-Korea szigete, Jeju neve szorosan összefonódott, és pontosan egy olyan történelmi mélypontot rejteget, amiről mindenki azt gondolja, hogy bár soha ne történt volna meg. Jejuról manapság egy romantikus, természeti látnivalókkal bőségesen megáldott idilli sziget jut eszünkbe, és a külföldi turistának meg sem fordul a fejében, hogy nem is olyan régen micsoda szörnyűséges és szégyenteljes dolgok történtek itt, hogy mennyi jejui vér áztatta a ma virágzó, zöldellő hegyeket és réteket. De nem is csoda, hogy nem ismertek ezek az események hiszen a mai napig a legtöbben agyonhallgatják a történteket.

Az 1948. április 3-án, azaz pontosan 70 éve itt történtek több mint 50 évig nemcsak, hogy nem szerepeltek a történelemkönyvben, de még egy írás sem jelenhetett meg róla, tilos volt minden felemlegetés, megemlékezés, és már azért is szigorúan büntettek, ha valaki szájára vette a dátumot. A leszármazott családtagok mélyen leszegett fejjel, szinte titokban osontak ki elhunyt szeretteik sírjához.

 Igen, a XXI. századnak kellett ahhoz eljönnie, hogy Dél-Korea szembenézzen történelmének ezzel a sötét foltjával, de ha nem szeretnél kellemetlen és fájdalmas perceket okozni kedves koreai ismerőseidnek, akkor ne hozakodj elő azzal, hogy meséljen a témáról.

De hát mi is történt 1948. április 3-án és az utána következő időszakban, ami több mint 30 ezer ártatlan jejui civil életét követelte? Nem, kedves olvasó, nem a japánok mészárolták le a sziget lakosainak több, mint egyötödét . Ekkora a II. Világháború már véget ért, és Japán immár majd’ 3 éve térdre kényszerült. A többi ázsiai ország is alig lábadozott a háború utáni tragédiákból, a Szovjeteket a 38. szélességi fokig engedte csupán a paktum, ami az észak-koreaiakat is elválasztotta Déltől. Akkor hát mi történt?

Franklin D. Roosevelt, Az USA elnöke és Joszip Sztálin a Szovjetunió teljhatalmú ura közötti megállapodás értelmében a Koreai félszigetet a 38. szélességi öv mentén a háború után kettéválasztják, amely attól északra szovjet, illetve délre amerikai katonai ellenőrzés alá kerül. Az indulatok először 1947. november 14-én csaptak fel, amikor az ENSZ általa felügyelt általános választásokat hirdetett meg, beleértve az egész félszigetet. A Szovjetunió ezt ilyen formában visszautasította, így az ENSZ csak az amerikai hadsereg által megszállt Délen írta ki a választásokat, nem titkolt szándékkal, hogy amerika-barát rezsimet hozhasson létre. 

A hír hallatán Jeju belobbant. Segített ebben a dél-koreai Munkáspárt is, és március 1-jén tüntetést szerveztek, hogy bojkottálják és megakadályozzák a május 10-re kiírt választást.  

A rendőrség keményen reagált, megöltek hat tüntetőt és kb. 2500 ember került börtönbe. A népharag azonban ismét kitört, és ellentámadásba lendült, április 3-án 11 rendőrőrsöt rohamoztak meg, a holttesteket megcsonkították, a választási központokat felgyújtották. Lázadás, vagy forradalom? Ugye, attól függ, kinek a szemszögéből nézzük…, akkor is, most is mindig.

Az USA befolyásolta dél-koreai kormány 3000 katonát küldött a szárazföldről Jejura, hogy megerősítse a rendőrséget, ám a katonák nagy része átállt a lázadókhoz, de legalábbis a fegyverek átadásával segítette őket. Innentől kezdve a kormányzatot csak egyetlen cél vezérelhette, Jeju totális térdre kényszerítése, vagyis a lázadók kiiktatása, a helyi rendőrség teljes leszerelése, a helyi hivatalnoki állomány elbocsátása, valamint a parlamentáris csoportok nyom nélküli feloszlatása. Ők ugyanis valamennyien a Koreai-félsziget egyesítését szerették volna.  

A nagyhatalmak jól ismert érdekei miatt az erre irányuló tárgyalások sorra meghiúsultak, a konfliktus tovább eszkalálódott. 1950. június 25-én Észak Korea átlépte a 38. szélességi övet és lerohanta Délt. Hogy megakadályozza a velük való esetleges összefogást, a dél-koreai katonai vezetés az egész ország területén elrendelte a gyanúsítható baloldaliak lefogását, s ebből a rebellisnek bélyegzett Jeju csak rettenetesen jöhetett ki. A sziget lakóinak ezreit tartoztatták le, szinte az egész lakosságot A, B, C és D kategóriába sorolták, attól függően, hogy mekkora biztonsági kockázatot jelentettek. Az amerikai parancsnokság alatt álló dél-koreai haditengerészet azt az utasítást adta a jejui katonai rendészetnek, hogy valamennyi C. és D. csoportba sorolt személyt rögtönítélő bizottsági intézkedés nyomán állítsanak kivégző osztagok elé, és azonnali hatállyal végezzék ki őket.

 Az amerikai katonákkal vegyes dél-koreai seregek ezután mérhetetlen ámokfutásba kezdtek a szigeten, az útjukba kerülő falvak nagy részét felégették, a nőket, asszonyokat, gyereklányokat megerőszakolták, a férfiakat korra, egészségi állapotra való tekintet nélkül agyonlőtték. A szándékosnak mondható kiirtás következtében Jeju 230 falujának 70%-a a földdé vált egyenlővé, és 30 ezer civil áldozat teteme borította ezeket a földeket. A megfélemlített sziget térdre rogyott, Észak és Dél pedig tovább birkózott az 1953-as fegyverszünetig. Békeszerződés a mai napig nem született.   

Az események után a dél-koreai kormány teljesen elleplezte a jejui felkelés és mészárlás tényét, és betiltotta Dél-Korea Munkáspártját. Bárkit, aki bármilyen formában merészelte megemlíteni a Jeju szigetén történteket, börtönnel, ütlegeléssel és kínzásokkal félemlítette meg az amerikai támogatást élvező rezsim. Az egyik híres tufabarlang bejáratát, amely ma filmforgatások helyszíne, sziklákkal torlaszolták el és bezárták. Hogy mért? Mert ez a barlang temetetlen holttestek százait rejtette.    

Csak az 1990-es évek végén, a polgári jogok visszaállításával tett beismerést a kormány és kért bocsánatot a múltért, és ekkor kezdődhettek csak meg a túlélők leszármazottainak erkölcsi és anyagi kártérítése is.

Tavaly a Jejui Mészárlás Túlélőinek Egyesülete és más civil szervezetek felszólították az Amerikai Egyesült Államokat, hogy 2018-ban, vagyis legalább a 70-dik évfordulón kérjen hivatalosan és nyilvánosan bocsánatot. Ez a mai napig nem történt meg.

Tudom, nem igazán lehet a történelemben párhuzamokat vonni. Ám úgy tűnik, nem egyedül a Kádár-rezsim élt az „erős testvér”, az oroszok behívásának jogával, ha a saját népét kellett lerohanni, hanem Dél-Korea sem habozott kart ölteni az amcsikkal. Igaz, ők azóta sem mentek haza…  

Forrás: History Channel

Fotók: -  5. és 6. kép: részlet O Muel "JISEUL" c. filmjéből (2012)

           -  többi: Yonhap, Yonhap archivum 

 

// 2018. április 2.//