Egy tengeri csata emlékére

Tongyeong a mai Dél-Korea egyik legszebb, legizgalmasabb városa a déli tengerpart apró szigetekkel, félszigetekkel díszített, csipkézett festői öblében. Ám nemcsak szépségéről és különlegesen finom tengeri ételeiről nevezetes, hanem arról is, hogy itt augusztus elején minden évben (idén 10-15 között) felelevenítik az 1592-es tengeri ütközet eseményeit. Ez volt Yi Sunshin admirális első igazán nagy tengeri győzelme, amelyet több száz színész, statiszta és 100 hajó segítségével idéznek meg látványos tengeri jelenetekben.  

   

1592 fontos dátum Korea történelmében, ekkor kezdődik a Hétéves-, vagy más néven az Imjin háború, amit a félsziget hat évig tartó japán megszállása, szenvedés, harcok és menekülések követtek. A japánok 1592. április 12-én támadtak, mintegy 160 000 jól kiképzett, modern tűzfegyverekkel is rendelkező, motivált katonával. A japán sereg minden erőlködés nélkül könnyedén végigverte a felkészületlen koreai hadakat. A félsziget lakói fejvesztve menekültek, beleértve a királyt, Seonjo-t is. Mindössze 18 nappal a japán partraszállás után elesett a főváros. Két hónap sem telt el, és gyakorlatilag az egész ország elbukott.

Az egész ország, kivéve a tengereket! Mert ott Yi Sun-shin sorra aratta a diadalokat, annak ellenére, hogy gyakorlatilag a háború kezdetéig kis túlzással még hajót sem látott. A győzelmei meggátolták a támadó sereg utánpótláshoz jutását.

Toyotomi Hideyoshi japán parancsnok megelégelte, hogy Yi állandóan borsot tör az orra alá, összeszedett három jól felvértezett flottát és ráküldte a koreai admirálisra, hogy pontot tegyen a „Korea projektre”, és végre akadálytalanul nekiugorhasson Kínának.

Yi azonban tudott erről. Ám összesen 51 hajót tudott összeszedni, de nála volt az az előny, hogy ő választotta meg a csata helyszínét.

1592. július 8. Hansan

A flotta nagy részét a nyílt tengeren várakoztatta, míg 6 hajót egy sziklás szoroshoz küldött, hogy megtréfálják az ellent a jó öreg bevált „visszavonulós” trükkel. Sikerült is. A japánok amint meglátták a hat hadihajót, rájuk rontottak. A koreaiak persze visszavonultak, magukkal vonva a túlerőben lévő ellenséget.

A nyílt részen várakozó koreai fő erők a Yi által kitalált daru-szárny alakzatban fogadták a szorosból felbukkanó japánokat. Yi teknőcei egyszerre lendültek támadásba, először a zászlós hajót célozva meg. A taktika további része egyszerű volt. Koncentrálni a tüzet és nem sajnálni tőlük az ágyúgolyókat.

Az admirális egy hajót sem veszített, ellenben 47 hajót elsüllyesztett és tizenkettőt elfoglalt. Több, mint 9 000 japán harcos veszett a tengerbe.

A csúfos kudarcot követően Hideyosi egyszerűen megtiltotta a japán flottának, hogy tengeri ütközetet vívjon. A  csata után a japán szárazföldi erők teljesen el voltak vágva mindentől. A nép fegyvert ragadott és hamarosan el is kezdték kiszorítani őket a félszigetről, mondjuk ehhez kellett a kínai segítség is. Újabb két hónap múlva már Szöult (akkor Hansong) is visszafoglalták, majd tűzszünetet kötöttek.

Miután Yi admirális megmentette Koreát a japán inváziótól, érdemeinek elismeréseként megkapta a legnagyobb haditengerészeti rendfokozatot. A tűzszünet azonban nem jelentett békét. A japán fenyegetés, a korrupt koreai elit, a hadsereg sanyarú helyzete továbbra is fenn állt.

1595. január 1:  „Egyedül ülve a gyertya lángja mellett, belegondoltam nemzetünk jelenlegi helyzetébe. Arra figyeltem fel, hogy könnyek gördülnek le az arcomon”

A teknőc hajó

Yi sikereit nem csak stratéga zsenijének köszönhette, hanem a kor "fenegyerekének" számító koreai tüskehajónak, vagy más néven teknőchajónak. 

Ennél a hajónál menőbb szerkezet egyszerűen nem létezett az akkori világban. Ez a hadihajó egy páncélozott, két szintes, 34,2 méter hosszú, 6,4 méter magas, 10,3 méter széles monstrum. A felső szinten harcoltak, míg az alsón az evezősök dolgoztak és az utánpótlást tárolták. A hajó kiváló minőségű fából készült és remekül megtervezett szerkezettel rendelkezett. 8-8 evező volt oldalanként. Egy evezőt 5 embert kezelt.

Fegyverzet tekintetében is rendesen el volt látva. 40 ágyúval rendelkezett a 72 tüzelőállásra. A hajó 360* ban tudott tüzelni. Külön menőség, hogy az elülső ágyúk egy sárkányfejre kifaragott fejdíszen keresztül tudtak tüzelni. A fejdísz ezen kívül még otthont adott egy lángszórónak is, azon felül, hogy füstöt is okádott, ha kellett.

A hajó tetejét vastag fa pallókkal vonták be, melyekre rengeteg fém tüskét helyeztek el, ezzel gátolva meg a kor trendjét, a hajóra szállást.

A tervezők mindenre gondoltak. Úgy alakították ki a hajót, hogy az ellenség kívülről nem láthatott be, de a legénység kiválóan látott kifelé. Képzelhetitek, hogy milyen hatást gyakorolt ez az ellenségre.

Ezek után jogosan hihetné mindenki, hogy legalább lassú volt ez a riasztó szörnyeteg. Hát nem! Gyorsabbak is voltak, mint a japán hajók, már csak ezért sem tudtak rájuk átszállni a szamurájok.

Bár a felelevenített ünnepség és tengeri ütközet ennek, az 1592-es Hansan sziget-menti csatának állít emléket, ha már itt tartunk, ki nem hagyhatjuk Yi Admirális másik, talán még híresebb és hősiesebb összecsapását a japán flottával 1597-ben. Aki látta az óriási sikerrel vetített, monumentális filmet a „Roaring Currents”-t (nálunk az „Admirális” címmel ment), az pontosan tudja, hogy miről van szó.

1597-et írunk. A dolog borzasztóan baljósan indult, mert eddigre a koreai szárazföldi seregek gyakorlatilag felmorzsolódtak, a demoralizált katonaság széjjelfutott, a tengeri flotta abszolút zilált volt, a hajók szélnek eredtek a fáradt, hitehagyott hajósokkal és harcosokkal egyetemben.

Yi mindössze csak 13 hajót tudott összegyűjteni (Tizenkettőt az elcsatangoltak közül + az egyik falutól kapott még egyet).  Miután ezt lejelentette a királyi tanácsnak, azoknak leesett, hogy reménytelen a helyzet. Le akarták beszélni Yi-t a tengeri ütközetről, és azt szerették volna, ha a megmaradt embereivel inkább a szárazföldi csapatokhoz csatlakozik. Ez egyet jelentett volna a koreai haditengerészet teljes megsemmisülésével. Yi csak ennyit írt vissza a tanácsnak:

„Még mindig van 13 hajóm! Megígérem, hogy amíg élek, az ellenség nem fog átjutni 

 

1597. szeptember 16. Myongnyang:

Kora reggel volt, hatalmas nagy köd, és a felderítők jelezték, hogy a japán flotta közeledik. Yi azonnal összehívta a tisztjeit, akiknek fogadta a hűségesküjüket, majd kiadta a parancsait. 13 hajó siklott ki a kikötőből, hogy megütközzön 330 hadihajóval.

A koreaiaknak nagy szerencséjük volt, mert egyszerre csak 130 japán hajó (így is tízszeres túlerő) tudott felsorakozni ellenük, hála a szoros szűkösségének.

Ahogy haladtak előre a japánok felé, Yi tisztjei szép sorban kezdtek lemaradozni a ködben, ami azt eredményezte, hogy az admirális hajója egyedül rohamozott az egész japán hadra. A teknőc folyamatosan okádta a tüzet, ágyúgolyókat és nyílvesszőket. A japánok sem kímélték a hajót, de a szerkezetében sok kárt nem tettek, annál inkább a lelkükben. Hogy Yi megőrizze a harci szellemet, kénytelen volt visszább vonulni.

Amint elszakadt az ellenségtől, egyből magához is intette a hátra maradt kapitányokat, és alaposan kiosztotta őket.

„Kötél által, a hadbíróság előtt akartok meghalni, vagy a parancsomat követve a csatában? Azt hiszitek, túlélhetitek, ha elfuttok?”

A következő rohamnál már vele együtt mentek. Nagyban ment a küzdelem, a legkisebb hiba is eldönthette volna a csatát. A mérleg nyelvét mégis egy szerencsés véletlen billentette el. Yi hajóján egy japán fordító is szolgált, aki a vízben úszó hullák között felismerte a japán admirális, Matashi holttestét. Yi egyből felhúzatta az embereivel és kifeszíttette a tetemet a hajó orrára. A japánok látva a halott vezérüket, teljesen megtörtek. Pont ebben a pillanatban váltott az áramlás iránya is, még nehezebb helyzetbe hozva a japánokat. Az összetorlódott hajók egymásba rohantak és rengetegen felakadtak a víz alatti csapdákba is. Ha ez nem lett volna elég, a koreaiak valósággal belerobbantak a káoszba, lekaszabolva és lelőve mindenkit, aki csak az útjukba került.  A 130 japán hajó közül 31 ott helyben elsüllyedt, 90 pedig végzetesen megsérült. Koreai részről egy hajó sem veszett oda.

A csata után Yi-t mindenki a legnagyobb hősnek tartotta, beleértve a kínaiakat is. Azért az nem kis dolog, ha valaki kétszer akadályozza meg a japán inváziót. Érthető módon az ősellenség már nem szívlelte annyira. 50 bérgyilkost küldtek az asani otthonához. Yi nem volt otthon, de a családja igen. Rájuk gyújtották a házat, de éppen el tudtak menekülni.

Augusztusban meghalt a japán vezér, Toyotomi Hideyosi. A következő évben hívták volna vissza a japánok szárazföldi seregeiket, helyesen érzékelve, hogy Hideyosi ügyessége nélkül nagy baj lehet, de Yi admirális egyből ott termett, aki már kellően gyűlölte a japánokat ahhoz, hogy elmenjen a végsőkig. A japánokat végül a noryangi csatában kényszerítették „beszélgetésre”. Nagyon szoros volt, pedig itt már az egyesített koreai-kínai flotta harcolt. Az ütközetet az utolsó, mindent eldöntő roham kívánta eldönteni. A végső támadásnál azonban Yi kapott egy halálos találatot. A legidősebb fia és az unokaöccse volt mellette ekkor. A következőket mondta nekik:

„A csata most van a tetőpontján. Ne mondjátok el az embereknek a halálomat!”

Yi az utolsó szavaival is szolgálta a hazáját. A fia betartotta az apja utasítását. Könnyel a szemében üttette tovább a dobokat, további rohamra buzdítva a hajóikat. Ebben az utolsó csatában, amely 7 évnyi háborút zárt le, az 500 japán hajóból 450 veszett oda.

Yi Sun-shin 1598-ban, 54 évesen halt meg. Összesen 23 tengeri csatát vívott meg, és egyet sem veszített el ezek közül! Soha meg nem ingott a hűsége, noha volt olyan idő a király meg akarta gyilkoltatni és többen áskálódtak ellene. Halála után mégis elismerték a tetteit és megkapta a legmegtisztelőbb létező címet; „A Hűség és a Lovagiasság Ura”

Az admirális a mai napig a koreaiak legnagyobb nemzeti hőse.

// 2018. augusztus 12. //