2019 - Mit hoz a Disznó éve Koreának és az embereknek?

Egy professzor emeritus jóslatelemzése

 

Mi errefelé már javában a farsangi báli mulatságok idejét éljük, míg a világ másik felének jóval nagyobb számú lakója még csak most várja a „Nagy Ünnepet”, a Holdnaptár szerinti újév érkezését. Ez persze öles léptekkel közeledik is, február 5-én beköszönt és marad egészen 2020. január 24-ig. Az ázsiai népi- és vallási hit szerint ez az időszak az utolsónak befutó, tizenkettedik állatnak, a Disznónak ajándékozott év.

A kínai zodiákus naptár megalkotása Huang Ti császár uralkodásának idejére, kb. i.e. 2500-ra tehető. Ez nemcsak az egyes jegyekben születettek legfontosabb jellemvonásait írja le, de tanácsokat ad az elvégzendő, illetve kerülendő teendőkre, az uralkodó színekre és követendő értékekre vonatkozóan is. Mindezeket a holdciklusokkal hozza összefüggésbe. A zodiákus naptár öt, 12 éves ciklusra oszlik, mely szerint az új holdév mindig a késő januártól február közepéig tartó időszakban kezdődik.  

A 12 zodiákus állat szobra a Néprajzi Múzeum kertjében (Szöul)

A 12 évet egy-egy állat uralja, s hogy miért pont ezek, és ebben a sorrendben, arról egy nagyon régóta ismert legenda szól. Eszerint –mielőtt elhagyta volna a földi világot – Buddha magához hívatta a Föld valamennyi állatát, akik közül végül a megadott időre csak tizenketten jelentek meg, hogy elbúcsúzzanak tőle. Így ők tizenketten kaptak egy-egy évet, amit róluk nevezett el, s amit ők uralhattak belátásuk szerint. Ezért van tehát, hogy az illető állat jegyében született emberek életét, jellemét és cselekedeteit az év Ura határozza meg, ahogy egy régi kínai mondás tartja: „Az vagy, amilyen állat a szívedben lakozik”. De ne tévedjünk! A keleti zodiákus állat tulajdonságai semmilyen összefüggésbe sem hozhatók a nyugati állatövek jellemzőivel!!   

Nem mindegy azonban, hogy milyen földi elemmel párosulnak az egyes zodiákus jegyek, viszont ennek elemzése itt most túl hosszú és bonyodalmas lenne. Elég az eléghez, hogy noha a Disznó általánosan mindenütt a szerencsét szokta jelenteni, és kissé lusta, ráérős, joviális, enni szeretős – pont ezért jó húsban lévő – tulajdonságai miatt még az emberek várható jólétét is szimbolizálja, az idei év a „Fém” jegyében született Disznóké lesz, így a kilátások erre az évre nem annyira rózsásak. Legalábbis Kim Seong-kon, a Szöuli Nemzeti Egyetem professzor emeritusának jóslatelemzése szerint.

Kína egyes részein és Vietnamban ma is élő disznóáldozatot mutatnak be

Kim Seongkon professzor: A régi Koreában Ázsia sok más államához hasonlóan a disznót szent állatnak tartották, de ugyanakkor elég tehetetlennek és védtelennek is látszott, így kiváló áldozatként szolgált az istenek számára. Már a „Három Királyság krónikája” leírja, hogy a disznóáldozat segítette meg Kogurjót, hogy elköltöztesse a fővárosát, és szintén e szertartás nyomán talált új királynét magának a király a korábbi meddő királyné helyett.

Az idei évre vonatkozó zodiákus jóslat azonban nem túl fényes sem Koreára, sem a világra nézve, sajnos – mondja az idős professzor. „A zodiákus pedig így szól: a Fém jegyében lévő Disznó „szerencsétlen évet hoz, tele bajjal és veszéllyel, ami minden sarokban ott leselkedik”. Majd így folytatódik: „A múlt évhez hasonlóan a Disznó évében születettekre rávirradhat a szerencse, de a többieknek keservesen meg kell dolgozniuk azért, hogy elkerüljék a buktatókat. A Disznó évben születettek az érzelmi és egyéb hullámok minden örömét és bánatát megtapasztalják. Míg ez keserves bosszúságot okozhat, gondolj az időzítés fontosságára. Az eljövendő év sok-sok gyümölcsöt terem, a leszedésének nem biztos, hogy itt lesz az ideje ”

Korea vonatkozásában a professzor ezt így magyarázza:

„Nagyon fontos szerepet fog játszani országunkban a türelem. Semmilyen látványos eredmény sem mutatkozik meg ebben az évben, bármennyire is fáradunk rajta.

A szeretetről / szerelemről ezt írja a zodiákus: „A szerelmi kapcsolatok nem fognak elsöprő szerepet játszani a Fém Disznó évében. Úgy néz ki, nem ebben az évben fognak a legnagyobb és legtartósabb románcok megszületni, de azért lesz jónéhány élvezetes pillanat, és új remények is születnek. Légy körültekintő, vedd észre a figyelmeztető jeleket, hogy új ’kérődben’ mi a fontos, és mi az, ami nem lényeges. Ne hamarkodd el, hogy fejest ugorj egy új kapcsolatba, mert ez a vártnál sokkal több problémát hozhat, ami nem éri meg. Ehelyett bővítsd meglévő barátaid körét, és mélyítsd el a barátságot ”   

Koreára vonatkoztatva a professzor tanácsa a következő: Országunk vezetőinek nagyon körültekintően kell mérlegelnie, hogy tud-e egyensúlyt találni az új kihívás és a régi kötelékek között, és ha igen, az milyen lesz?

Összességében mindenkire érvényes lehet, hogy ne várjon felemelő csodákat az új évben, ehelyett küzdelmeket, nehézségeket, természeti, gazdasági csapásokat, de olyan boldogságot is, amiért meg kell küzdeni. Nem lesz könnyű évünk, de türelemmel és bölcsességgel átvészeljük és jóra fordítjuk” – fejezte be elemzését a nyugalmazott tudós. 

Disznó évében születtek : 1935, 1947, 1959, 1971, 1983, 1995, 2007, 2019 és lásd fent 


Nézzük, a te állatjegyedre mit ígér a Fém Disznó éve? (csak annyira vedd a szívedre, amennyire azt érdemes :-)

PATKÁNY: boldogság és jólét köszönt rád ebben az évben, de ne bízd el magad

BIVALY: jó év lehet számodra, jó lehetőségeid lesznek, új pénzkereseti lehetőségek nyílnak

TIGRIS: erősnek és függetlennek születtél, így úgy érzed, azt tehetsz most is, amit szeretnél, de ebben az évben meg kell tanulnod, hogy hogyan jöhetsz ki másokkal.  

NYÚL: jó évnek nézel elébe, és a szokásosnál talán kevesebb aggodalomra lesz okod. Most könnyedén találhatsz közeli barátokat

SÁRKÁNY: téged ebben az évben a Disznó nyugalma és „lustasága” mérsékletre és átgondolásokra kell, hogy ösztönözzön

KÍGYÓ: ebben az évben harcra késznek és meggyőzőnek kell lenned

LÓ: ez az év több szerencsét hoz számodra, mint a tavalyi Kutya éve

KECSKE: ez az év számodra a lehetőségek éve, csak a te ambíciódon múlik, hogy meglátod-e, és mi válik valóra

MAJOM: a lehetőségek bűvöletében fogsz élni, ne aprózd és ne pazarold el ezeket

KAKAS: ebben az évben baráti és más emberi kapcsolataidra kell nagyon odafigyelned, ha nem akarod őket elveszíteni

KUTYA: ebben az évben csak magadra számíthatsz, ha előre szeretnél jutni

DISZNÓ: nna, ez a te éved, igaz? Döntsd el, mi az elsődleges a számodra és csak azután lépj és cselekedj! Ha kilendülsz a dilemmáidból, előbb-utóbb jönnek majd az eredmények

Végül lássuk, mely állatövi jegyekkel passzol, vagy éppen nem a Disznó.

No, és Te?   :-)

Forrás: The KoreaTimes, saját fotó

 

// 2019. január 23. //