A koreai márciusi ifjak

2 név + 3 esemény, amit március 1-ről érdemes megjegyezni

 

Azt mondják, alapszabály, hogy a nemzetközi történelemben nem szabad párhuzamokat vonni. Viszont igaz, ami igaz, március hava – 50-60 évnyi eltéréssel – Magyarországon és Koreában az ifjúság, berobbanó részvételével lázas forradalmakat, majd szabadságharcba forduló mozgalmakat gerjesztett. Március 1. a koreai emberekben alighanem ugyanazokat a mélyreható nemzeti érzéseket táplálja, mint amit nekünk március 15. jelent.

Miután 1910-ben Japán mindenestől annektálta az országot, a Koreai-félszigeten egy csapásra minden megváltozott. A koreai nemzetre a teljes beolvasztás várt, kezdve az anyanyelv és ábécé használatának betiltásától, a japán nevek kötelező használatán át egészen a japán császárra való felesküvésig. Csak egy jog volt: a csendben maradás joga. 1910-et megelőzően, s utána is sok-sok éven át diákmozgalmak elkötelezett szónokai, mártír vezetői meghatározó szerepet játszottak az ellenállási mozgalmakban és eseményekben, amelyek – csakúgy, mint nálunk 1848-49-ben - politikai szabadságharccá eszkalálódtak. A kivirágzó, majd durván elfojtott koreai függetlenségi mozgalomra emlékezve álljunk meg öt meghatározó mérföldkőnél. Ezeket a köveket egy-egy név, vagy egy esemény jelöli - a nagy történelmi pillanat előtt, vagy éppen akkor, esetleg pont annak utóhatásaként.  

 

Ahn Jung-geun (안중근, 安重根, ejtsd: an dzsunggun)

Tény:

1909 október 26-án Ahn Jung-geun a koreai ellenállási mozgalom altábornagya a Kínában található harbini vasútállomáson megölte Ito Hirobumi japán miniszterelnököt, aki egyben a Koreába kivezényelt seregek tábornoka is volt. Ahn az élelmiszeres dobozába rejtett pisztolyából leadott három lövéssel egyszerűen és hidegvérrel kivégezte a japán magas rangú politikust, akinek esélye sem volt a menekülésre. A merénylet előzménye az a korábban – 1905-ben - aláírt egyezmény volt, amelyben Japán megfosztotta Koreát politikai szuverenitásától és felügyelete alá vonta.

Ahn-t persze azonnal lefogták. Amikor a japánok kivallatták tette okairól, pontosan 15 bűnt sorolt fel, amit személyesen Ito nyakába varrt. Ezek között volt a piszkos politikai alku kierőszakolása, Gojong  (고종; 高宗, ejtsd: kodzsong) utolsó koreai császár térdre kényszerítése és a trónról való elűzetése, valamint annak felesége, a bátor Myeongseong  (명성황후, 明成皇后, ejtsd: mjongszong) császárné kegyetlen megöletése. 

Ahn-t a japánok rögtönítélő bírósági ítélettel – mint anarchistát- természetesen kivégezték, de neve örökre fennmarad. Nem csak Koreában, de Ázsia-szerte a függetlenségi mozgalmak egyik példaképévé vált mára. Kínában a merénylet színhelyén, a harbini vasútállomáson a kínai hatóságok emlékhelyet és szobrot emeltettek a tiszteletére.  

 

A Koreai Függetlenségi Nyilatkozat

1919 február 8-án a tokiói YMCA (Young Men’s Christian Association) auditóriumában 600 koreai diák gyűlt össze, ahol először fogalmazták meg a Koreai Függetlenségi Nyilatkozatot. Alig egy hónap múlva ennek a nyilatkozatnak a szikrája lángra lobbantotta a kezdetben békés megmozdulások sorozatát.

A forradalom ezután már futótűzként terjedt a Koreai-félszigeten, és 1919. március 1-én több ezrek békés, de annál hangosabb tüntetésébe torkollott a szöuli Pagoda parkban. Itt gyűltek össze, hogy Chung Jae-yong (정재룡, ejtsd: csung cséjong) diák felolvasásában meghallgassák a függetlenségi kiáltványt, ami sikerült is, mielőtt még a japán megerősített rendőri erők lefogták a szónokot, s a tüntetést szétverték. Így lett tehát március 1-je a „Függetlenségi mozgalom napja”.

Yu Gwan-sun (류관순, 柳寬順, ejtsd:rju gvansun)

Ez a fiatal lány a márciushoz köthető mozgalmak egyik legjobban tisztelt hősnője. Szemtanúja és résztvevője volt az 1919-es március 1-i mozgalomnak, majd mindössze 16 évesen japán-ellenes tüntetést szervezett a Cheonan-ban található piactéren. A tömeg egyre gyűlt, s végül többezresre dagadt. A japánok Yu-t sok száz tüntetővel együtt lefogták, s a lány szüleit egyszerűen kivégezték annak szeme láttára. Hét év börtönre ítélték, de a kegyetlen kínzások miatt 1920 szeptember 28-án, mindössze 17 éves korában meghalt.

 

A gwangju-i (광주, ejtsd: kvandzsu) egyetemisták mozgalma

 a gwangjui egyetemisták felkelése (korabeli kép)

Ez az ifjúsági ellenállási megmozdulás sokáig egy látszólag alvó vulkánhoz volt hasonlatos, ami mélyen belül, de egyre haragosabban fortyogott. A kitörését egy – talán jelentéktelennek látszó – incidens robbantotta be. 1929 októberében egy japán egyetemi hallgató inzultálni és molesztálni kezdett egy koreai lányt a gwangjui vasútállomáson. Akkor csak diákverekedés tört ki a japán és a koreai fiúk közt, de pár nap múlva már egyre hevesebb japán-ellenes diáktüntetésekre és összetűzésekre váltott a kölcsönös ellenszenv.

1929 november 3-án a gwangjui egyetem koreai hallgatói megtagadták a japán himnusz, a Kimigayo éneklését, csöndben maradtak, majd mind hangosabb bekiabálásokkal zavarogtak. Diáksztrájkok robbantak ki, rendszeressé váltak az utcai demonstrációk, ahol szólásszabadságot, az anyanyelv használatát és a gyarmatosítói oktatási rendszer betiltását követelték. A földrengés nem állt meg itt, hamarosan az egész országot megmozgatta, mintegy 200 iskola 50 ezer hallgatója továbbította a hullámokat, míg mindent beborított a diákfelkelés.

Persze, a vezetőket letartóztatták, börtönbe csukták, s nem kevesebb, mint 2000 diákot véglegesen felfüggesztettek a tanulmányok alól.  

 

A koreai Ideiglenes kormány megalakulása

Az első független ideiglenes kormány

 

A képen látható, alsó sorban ülő urakra érdemes figyelnünk. Jobbról balra haladva : Kim Koo (김구; 金九, ejtsd: kimgu) Sygman Rhee (koreai neve : 이승만, ejtsd: I szingman) és Ahn Chang-ho (안창호;  安昌浩, ejtsd: an csangho) – ők azok, akik néhány más úrral együtt megalakították Korea első független ideiglenes kormányát a március 1-i forradalom és szabadságharc leverése után. A Sanghajban székelő kormány fogta össze és irányította a koreai földalatti és nyílt ellenállási mozgalmakat. Kim Koo személyében az Enciklopédia Britannica egyenesen a modern Korea „alapító atyjainak” egyikét tiszteli, mivel az általa kidolgozott egyesítési alapelvek a mai napig érvényesek és megfontolandók.

 

Forrás:

Kim Jimwoong: A History of Korea, from „Land of Morning Calm” to States of Conflict

// 2018.február 28. //