Start > Élmény / Memories > Hősök nyomában 1.

Hősök nyomában

Ha nem vettél részt Dr. Csoma Mózes május 6-i előadásán a KKK-ban, akkor talán érdeklődéssel olvasol erről a témáról, ha pedig ott voltál, lehet, hogy szívesen idézed fel az ott elhangzottakat. Akárhogy is, tégy egy próbát!

A történelem útvesztőjében nehéz néha eligazodni, de annyi biztos, hogy minden népnek, nemzetnek vannak hősei, akiknek sokszor nem kevesebb köszönhető, minthogy az a nép tovább él, nyelvében és kultúrájában fennmaradt. Sokan gondolják úgy, hogy Korea történelme számos hasonlatosságot mutat a mi hazánk történelmével, többek közt abban, hogy két nagyhatalom közé ékelődve évszázadokon át küzdve, vér- és területveszteségek árán mégis azonos önmagával. Mindig volt, aki az élre állt, mindig volt, aki bátorságával – vagy furfangjával – kimagaslott és vállalta a küldetését. Belőlük lettek a történelmi hősök.

Shin Chaeo (1880-1936)

A koreai történelemírás atyjaként szokás emlegetni. A japán gyarmatosítás évei alatt élő történész nem kevesebbet tűzött zászlajára, amikor hazája történelme megírásába fogott, minthogy visszaadja és megerősítse népében a koreai identitás eszméjét, ezzel egyszer, s mindenkorra leválasztva azt minden olyan törekvéstől, amely a koreai népet japán, vagy kínai leszármazási ágba igyekezett besorolni. A koreai királyság történetét tisztán, világosan három szakaszban határozta meg, s ezek a következők voltak:

A Három Királyság kora
Koryeo Királyság
Joseon Királyság

Ó, igen! És természetesen mindegyik kornak megvoltak a maga hősei. Emléküket sírhalmok, szobrok és csodálatos legendák őrzik, mi több, filmek, sorozatok megszámlálhatatlan sokasága.

Akkor irány az időutazás!

A Három Királyság kora (i.e. 57- 668)

Ez alatt az idő alatt a Koreai-félszigetet három királyság – Kogurjo, Pekcse és Silla – uralta, sőt Kogurjo még a későbbi Mandzsúria területére is benyúlt. Mindhárom királyságban nagyjából azonos nyelvet használtak és sok hasonlóság fedezhető fel kultúrájukban is. Vallásuk alapja sokáig a sámánizmus volt, később azonban itt egyre inkább teret hódított a Kína felől érkező konfucianizmus és taoizmus. A buddhizmus eszméje a 4. században terjedt el, s ezt követően lassan mindhárom királyság hivatalos vallásává vált.

Kezdetben Kogurjo volt a legerősebb királyság mind katonai erejét, mind területének nagyságát illetően. Az 500-as évektől kezdve azonban Sillában jelentős fellendülés indult el és egyre inkább mutogatni kezdte oroszlánkörmeit. Azaz inkább – tigriskörmeit :-)

Akinek pedig ez leginkább köszönhető, az a legendás

Jin Heung király (r.540-576), valamint tehetséges későbbi követői

(illusztráció)

Jin Heung király idejében Silla megnövelte haderejét, és a Pekcsei uralkodóval folytatott harcokat a Han folyómenti csatában végleg megnyerte, ezzel aztán jelentős területeket csippentett le az ellenséges király birodalmából. Az ő nevéhez fűződik a híres katonai szervezet létrehozása, amely egyfajta „lovagi” sereg volt. Zsenge koruktól csatlakozhattak ide a nemesi családok legtehetségesebb sarjai, ahol aztán a legjobb mesterektől sajátíthatták el a harcművészetek magasszintű tudományát. De nem csak azt, s ez nagyon fontos a katonai morálban: itt ők egy olyan becsületkódex szerint éltek, ahol a hűség, a bátorság és az egyenesség volt a legfőbb erény. Nos, biztosan tudjátok már, ők voltak a hwarangok. Ide bekerülni nagy tisztesség volt.

Közülük nem egy hős került ki, de elsőként is Sadahamot kell kiemelni, aki – úgy írják – a hwarangi erények és az erkölcsi tisztaság szimbóluma lett.

A király a Gaya elleni harcban tanúsított bátorsága és győzelme jutalmául jelentős földhöz és vagyonhoz juttatta, ám Sadaham ezt nem fogadta el, hanem legkedvesebb barátja és bajtársa elvesztése miatt ő is inkább a halált választotta és önkezével véget vetett az életének.

(illusztráció)

Persze ez alatt az északi királyság, Kogurjo sem szemlélődhetett és üldögélhetett tétlenül a babérjain, neki is megvolt a maga baja. Egyelőre a a kínai szui birodalom vetett szemet a kogurjoi királyságra és annak földjeire (ugye ez nagyjából a mai Észak-Korea területe). A VI-VII. században vagyunk.

És akkor, amikor az óriási túlerővel bíró szui sereg már igen közel áll ahhoz, hogy lesöpörje a térképről Kogurjot, felbukkan egy hadvezér, aki – jóval kisebb, sőt elenyésző számú seregével megálljt parancsol a roppant fölényű ármádiának. Hogyan? Hát nem erővel, az biztos, hanem ravaszsággal és trükközéssel.

Ulchi Mundok (? - 629)

Zseniális manővere a „vízáradat hadviselés” nevet kapta a történelemben. A Salsui csata (612-ben) néven híressé vált ütközetben egy hatalmas gátat építtetett a Salsu folyónál, ami amúgy is elég lápos terület volt, és a gát segítségével elzárta, elterelte a folyó útját. Aztán menekülést színlelve kis sereggel ide csalta az ellenséges hadat, majd amikor azok gyanútlanul majd’ mind ott voltak az árterületen, átszakíttatta a gátat, és így a hatalmas vízözön óriási erővel zúdult a kínai csapatra lovastól fegyverestől lelték halálukat a vízben, vagy a hömpölygő iszapban.

Így történt aztán, hogy a majd’ 400 ezer katonát felvonultató kínai Szui birodalom súlyos vereséget szenvedett, egyes feljegyzések tanúsága szerint alig 2500 harcos menekült meg. És így történt, hogy Ulchi Mundok Korea egyik legnagyobb hőse lett.