A sárga tea

A TEA VALÓDI ÚTJA –

A SÁRGA TEA

Nem is olyan a nagyon régi időkig a koreai zöld teát majdnem teljes egészében kizárólag szerzetesek állították elő, s ugyancsak ők voltak az első számú fogyasztói is. A déli régiók ősi templomainak és kolostorainak környékén szinte csak tea cserje bokrok nőttek, amelyeknek tavaszi, friss leveleiből a szerzetesek üdítő italt nyertek. Az évszakok előrehaladtával ezeket a leveleket egy eléggé egyszerű módszerrel kiszárították, nevezetesen: melegítéssel (pörköléssel) és sodrással.


Néhány, a  Hwagae-völgyében élő család szintén belevágott a tea előállításába, még pedig részben az előbb említett módszerek, részben japán minták segítségével, s immár elég borsos áron kereskedelmi forgalomba is bocsátották. Az 1960-as és 70-es években egy széles körben ismert buddhista szerzetes, Hyodang mester, minden alkalommal ezt a fajta teát szolgálta fel vendégeinek, akik felkeresték őt templomában, a Jinju város közelében található Dasolsa-ban. Látogatói között voltak híres professzorok, írók, különböző értelmiségi körökhöz tartozó hírességek, művészek, keresztények és buddhista vallásúak egyaránt. Ő volt az, aki megtanította,hogy a „A tea útja” nevű szertartás miként kapjon helyet az otthonokban, és a családok mindennapi életében.  

Az 1980-as években – készülvén a 88’-as Olimpiára – az akkori kormány lázasan igyekezett bemutatni Korea kultúráját, s így kapott helyet ebben a projectben számtalan az ún. „hagyományos teaház” megnyitása országszerte. Itt zöld teát és többnyire (vagy kevésbé) hagyományos gyümölcs-alapú teákat szolgáltak fel. A szerzetesek többsége pedig fokozatosan elhagyta a saját teacserje feldolgozását, a teát kereskedőktől vásárolták, így belesimultak a kommersz teafogyasztás valóságába.

Aki már részt vett egy – akár többnapos - zen szertartáson, az jól tudja, hogy ilyenkor az ébrenlét órái meditálással, - így nagyon kevés mozgással, csekély, könnyű élelem, viszont jelentős mennyiségű zöld tea elfogyasztásával telnek. Akik követni igyekeztek e hagyományt egy idő után úgy találták, a zöld tea talán túl savas, túl sok terhet ró a mozgáshiányban szenvedő gyomorra és szervezetre, s nem „melegít” eléggé. Így a publikum figyelme a kínaiak egy új találmánya, a „vörös tea” (Pu-erh) felé fordult. (Mellesleg: ez sokkal közelebb áll a fekete teához, mint azt bárki hitte volna!).

Ám Korea nem adja fel!  A leghíresebb termelők körében egy új teafajta bukkant fel és az utóbbi öt évben óriási népszerűségre tett szert, ez pedig nem más, mint a ‘hwang-cha’ (sárga tea), vagy más néven a ‘parhyo-cha’ (erjesztett tea). Édesebb, sőt némelyek szerint egyenesen „szexi” íze van, amely felmelegíti a lelked, a szíved, no és a tested...

Manapság jó néhány kistermelő folytatja a zöld tea termelésének hagyományát, és ugyanakkor belevágott az egyre népszerűbb hwang-cha előállításába is. Ennek módja pedig igen egyszerű: reggelente szedj (vagy szedess) úgy 16 kg friss tealevelet. A felét pörköld és sodord, ahogy a zöld teát készítő szerzetesektől tanultad, ám a másik felét hagyd 24 órán keresztül egyszerűen ELHERVADNI.

Ki nem venné észre, hogy a hervadni hagyott, megsárgult levelek mennyivel erőteljesebb, kedvesebb, és ami a legfőbb: TERMÉSZETESEBB illatot árasztanak, mint a mesterséges eljárás alá vetettek? (gondoljunk csak az őszi avar illatára) 

Mondhatjuk tehát, hogy minél kevesebb mesterséges beavatkozásnak vetünk alá valamit, és hagyjuk a maga módján élni, hervadni, annál jobbat teszünk neki? J

Legközelebb utánajárunk ennek a sajátságos, mégis nagyon egyszerű módszernek.


 

Szerző

 Érzéki Korea