TWENTY

Ismertető:

Egy 2015-ös, nagysikerű mozifilmről szól ma az összefoglalóm.
A sztori, három jóbarát, három, húszéves fiú története, akik már a középiskola óta jóbarátok.
A legvagányabb és az állandó lázadó közülük, Chi Ho, akit Kim Woo Bin alakít. Tulajdonképpen, semmi nem érdekli, csakhogy minden este bulizzon és minnél több lányt ágyba vigyen. Szüleinek, már nagyon a végéhez közeledik a türelme és megvonják zsebpénzét is, próbálják kényszeríteni, hogy végre kezdjen valamit az életével.

Egy véletlen balesetből kifolyólag ismerkedik meg, Eun Hye-al, a kezdő, de nagyon ambíciózus színésznővel, aki által belecsöppen a színész -rendező világba, amikor a lány menedzsereként próbál tevékenykedni.A középiskola óta tart kapcsolata barátnőjével, So Min-nel, lassanként azonban rájön, hogy többet is érez a színésznő, Eun Hye iránt, mint eddigi kapcsolataiban.

Dong Woo, akit, Lee Joon Ho játszik, nagy álma, hogy képregényrajzoló lehessen, de mivel apja tönkrement, segítenie kell  családjának, így sok részmunkaidős állása van, így is csak nagyon nehezen tudja fedezni tanulmányait, de amikor édesanyja kórházba kerül, nagybátyja, aki gyakorlatilag apját csődbe jutatta, állást ajánl neki és a cég vezetését is ráhagyná idővel. Dong Woo, nagyon bátortalan a lányokkal és nem hajlandó észrevenni, hogy Gyung Jae húga, So Hee, régóta szereti őt.

Gyung Jae, Kang Ha Neul alakításában, egyetemre jár és szeretne egy jó állást kapni, valamelyik nagyvállalatnál. Az egyetemen, megismerkedik, az idősebb, Jin Joo -val, aki befektetési, tőzsdei tanulóklubot vezet, ahová a fiú jelentkezik a lány miatt. Tudja, hogy Jin Joo-nak barátja van, de mégis kitartóan, próbálja a maga, csendes, diszkrét módján meghódítani.

A film, összeségében tetszett, de a Kim Woo Bin által alakított karakter, nem lopta be a szívembe magát, bár a színészi játékával semmi gond nem volt. A legszimpatikusabb karaktere, szerintem Gyung Jae-nak volt, Kang Ha Neul pedig, nagyon tehetséges fiatal színész. Egyébként, egy kellemes kikapcsolódást nyújtó, laza történet, a húszévesek világába nyújt betekintést a nézők számára.

 

Főszereplők:

     
Twenty-Kim Woo-Bin.jpg Lee Joon-Ho Twenty-Kang Ha-Neul.jpg
Kim Woo-Bin Lee Joon-Ho Kang Ha-Neul
Chi-Ho Dong-Woo Gyung-Jae
       
Twenty-Jung So-Min.jpg Twenty-Jung Joo-Yeon.jpg Twenty-Lee Yoo-Bi.jpg Twenty-Min Hyo-Rin.jpg
Jung So-Min Jung Joo-Yeon Lee Yoo-Bi Min Hyo-Rin
So-Min Eun-Hye So-Hee Jin-Joo
       
Twenty-Kim Eui-Sung.jpg Twenty-Park Myung-Shin.jpg Oh Hyun-Kyung Twenty-Park Hyuk-Kwon.jpg
Kim Eui-Sung Park Myung-Shin Oh Hyun-Kyung Park Hyuk-Kwon
Chi-Ho's father Chi-Ho's mother Dong-Woo's mother movie director

 

 

Szerző:

            Belinszky Erika

Téma: TWENTY

Dátum: 2015.07.28

Feladó: Erda

Tárgy: Twenty

Wow, megint egy friss siker! :-)
Szerintem nagyon jó film ez, szórakoztató, de tanulságos is. Őszintén szólva nekem Kang Ha-Neul volt a legjobb, már a Misaengben is felhívta magára a figyelmet és ott egy más karaktert játszott.
Koreában is nagy sikerrel vetítik a filmet, tényleg megszólítja a fiatalokat, mert az ő mindennapi gondjaikról szól.
Köszi, hogy feletted :-)

Dátum: 2015.07.26

Feladó: B.Krisztina

Tárgy: Twenty

A szereplők jók,fél siker

Új hozzászólás hozzáadása