The Three Musketeers/Három Testőr

Ismertető:

A sorozat 2014-es készítésű és elvileg három évados, 12 részes évadonként, az azonos című Alexander  Dumas regény alapján írták a sztorit, de igazából nem sok hasonlóság van. A történet Injo király idejében játszódik, egy nagy tábornok, Park Dyal Hyang emlékiratai alapján ismerhetjük meg a koronaherceg, Soo Hyan és testőrei, Heo Seong Po és An Min Seo történetét. Ebben az időszakban nagyon kiszolgáltatott helyzetben volt Korea, rengeteg embert vesztettek a háborúkban Kínával, ahol akkor mongoluralom volt és Injo király miniszterei között is voltak, akik titkos tárgyalásokat folytattak az ellenséggel, hogy akár saját országukat is eladva még nagyobb hatalomhoz jussanak. Ilyen vészterhes korban határozta el, Park Dyal Hyang, hogy messzi falujából, Hanyangba(Szöul) lovagol, vele egykorú gebéjével, nagyotmondó édesapja levelével a zsebében a miniszteri rokonnak és szívében szerelemmel, a lány iránt, akit majd feleségül vesz, ha tervei szerint sikeres katonai vizsgát tesz.

 Egy hónapos útja a fővárosba nem volt nehézségektől mentes, öreg lova ápolása miatt, hetekre kényszerpihenőt tartott, így pont a vizsga előtti napon ért Hanyangba és már csak egy zsúfolt szobát tudott bérelni, bár pihenésre sem volt alkalma, hiszen a szobatársát bántalmazó banditák üldözésére indult. Szó szerint az álruhában az éjszakai várost járó koronahercegbe és két testőrébe ütközik és segítségüket kéri a bérgyilkosok elfogásához. A tetteseket szerencsésen elkapják és a koronaherceg és testőrei sok szerencsét kívánnak a másnapi vizsgájához,  elköszönnek Park Dyal Hyang-tól. Nem sokkal később Soo Hyan egyik testőre felfedezi a fiú elhagyott házassági fogadalmát, ami kicsúszott ruhájából a nyereg alá. A levelet megmutatja a koronahercegnek, aki döbbenten olvassa, hogy felesége, a koronahercegnő az érintett hölgy. Mivel Soo Hyan szeretné kideríteni az igazságot, magához hívatja Dyal Hyang-ot és továbbra is titkolva kilétét kérdőre vonja a levelet illetően, így kiderül, hogy a házassági fogadalom idején, felesége még hajadon volt, szóba sem jöhetett, mint koronahercegnő.

A herceg így, bár valamennyire megnyugszik, mégis, kétkedve és féltékenyen néz a fiúra, akinek elmondja, hogy, ha nem akar felségárulás gyanújába keveredni, örökre le kell mondania a szerelméről, aki férjhez ment az ország koronahercegéhez. Park Dyal Hyang összetörik, hogy le kell mondania a szeretett nőről, de élete új értelmet kap a sikeres katonai vizsgával, ahol először az első helyen teljesít a 200 jelentkező közül, azonban, mivel felismeri a király mellett ülő Soo Hyan-t és rájön ki is valójában, elvéti nyilát, hatalmas kavarodást okozva ezzel a királyi udvarban és majdnem elbukja a vizsgát. Amikor mégis megkapja a várt tisztségét, felkeresi a koronaherceg és egy különleges küldetéssel bízza meg, hogy ezáltal bizonyítsa hűségét. Feladata, hogy felkutassa a herceg halottnak hitt jegyesét és Soo Hyan üzenetét átadja. Mivel a lány az ellenséggel kötött szövetséget, küldetését nem könnyű teljesítenie és közben a koronaherceg és testőrei is nehéz helyzetekbe keverednek. A sztorinak persze nincs igazi vége, tekintve a tervezett további évadokat.

Nekem nagyon tetszett, izgalmas, színvonalas harcjelenetek, Yonghwa jó választás Park Dyal Hyang szerepére, nagyon illett rá a karakter. Kedvencem a mongol tábornok volt a filmből, tényleg hihető volt a színész játéka.

 

Főszereplők:

The Three Musketeers (Korean Drama)-Jung Yong-Hwa.jpg The Three Musketeers (Korean Drama)-Lee Jin-Wook.jpg The Three Musketeers (Korean Drama)-Yang Dong-Geun.jpg The Three Musketeers (Korean Drama)-Jung Hae-In.jpg Seo Hyun-Jin
Jung Yong-Hwa Lee Jin-Wook Yang Dong-Geun Jung Hae-In Seo Hyun-Jin
Park Dal-Hyang Crown Prince Sohyeon Heo Seung-Po An Min-Seo Yoon-Seo
         
The Three Musketeers (Korean Drama)-Yu In-Young.jpg Kim Myung-Soo The Three Musketeers (Korean Drama)-Park Young-Gyu.jpg The Three Musketeers (Korean Drama)-Jeon No-Min.jpg The Three Musketeers (Korean Drama)-Lee Kyeon.jpg
Yu In-Young Kim Myung-Soo Park Young-Gyu Jeon No-Min Lee Kyeon
Jo Mi-Ryeong King Injo Kim Ja-Jeom Choi Myung-Gil Pan-Shwe
The Three Musketeers (Korean Drama)-Kim Sung-Min.jpg Park Sung-Min
Kim Sung-Min Park Sung-Min
Yong Gol-Dae

 

Szerző:

              Belinszky Erika

Téma: The Three Musketeers/Három Testőr

Dátum: 2015.01.16

Feladó: Belinszky Erika

Tárgy: három testőr

Donszengem!
Kösziii, hát, sajna, attól tartok, hogy akkor én azt nem fogom megnézni..pedig az első évad szupi volt!! Káaar!☺

Dátum: 2015.01.16

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Re:három testőr

Reménykedjünk,hogy nem így lesz mert jó volna a szereplőgárdát újra együtt látni. :-)

Dátum: 2015.01.16

Feladó: Belinszky Erika

Tárgy: Re:Re:három testőr

Akkor reménykedünk!

Dátum: 2015.01.16

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Re:Re:Re:három testőr

Bár nagyon szimpatikus volt Park Dyal,de a koronaherceg helyében nem biztos,hogy ilyen türelmes lettem volna.Te mit gondolsz erről?

Dátum: 2015.01.16

Feladó: Belinszky Erika

Tárgy: Re:Re:Re:Re:három testőr

Ugyanezt, de több, mint valószínü, hogy, ha ez valós sztori lett volna, Dyal Hyang tényleg fejvesztett lenne..☺

Dátum: 2015.01.16

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Re:Re:Re:Re:Re:három testőr

:-) :-) :-)

Dátum: 2015.01.16

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: The Three Musketeers

Unni,csak gratulálni tudok,a szuper összefoglalódhoz.Félek a további évadok már nem lesznek ilyen viccesek,mert ha a történelemhez hűek maradnak,akkor szegény koronaherceg és családja,sokat fog szenvedni.

Új hozzászólás hozzáadása