The Slave Hunters/Chuno

Ismertető:

Egy mára már klasszikussá vált, történelmi sorozat, 2010-ből, 24 résszel. Előszóban,csak annyit, hogy nagyon tetszett, még az elsők között láttam.
Ismételten csak a Choson korban vagyunk, a 2. Mandzai invázió idején. Seok Hyun koronaherceg, visszatért a Csingből, ahol fogságban tartották, családjával együtt.


A történetet, már több sorozat is feldolgozta, azóta, különböző lehetőségeket bemutatva,de abban mindegyik feldolgozás megegyezett, hogy a király saját fiát,és családját megölette. Éppen, hogy csak hazatér a koronaherceg, és rejtélyes betegségben meghal.Sokak szerint a király sajátkezűleg mérgezte meg, a herceget. A koronaherceg nagyszerű tábornoka, nem tud belenyugodni a herceg hirtelen halálába, és próbálja megoldani a rejtélyes halálesetet.
Természetesen, a király,  lépéseket tesz, a tábornokot bebörtönzik, és megkínozzák.Éppen csak  megmenekül Tae Ha, a halál karmaiból.


A történet másik vonalán, megismerhetjük Dal Gil-t, a rabszolgavadászt ,valamint, betekintést kaphatunk a Choson kor rabszolga vadászainak, és rabszolgáinak, nyomorúságos életébe.Dal Gil, gazdag, nemesi családból származott, de legnagyobb balsorsára, beleszeretett, a gyönyörű szolgájukba, Hye Won-ba, ezt  nem nézte jó szemmel, Dal Gil apja, és amint rájött a kibontakozó szerelemre a fiatalok között, Hye Won-t bezáratta, megkínoztatta. Dal Gil, nem volt elég bátor, hogy apjának ellent mondjon, és ez lett a végzete is. Hye Won bátyja, hogy megmentse testvérét, megöli Dal Gil apját, és felégeti a birtokát.


Hye Won, és bátyja halottnak hiszi Dal Gil-t, és új életet kezdenek.
Dal Gil karakterét, csak ezen történések tudatában lehet megérteni. Rabszolgavadászként, mindenhol, Hye Won-t keresi, de nem lehet tudni, hogy a bosszú hajtja inkább, vagy szerelmét akarja viszontlátni. A menekülésben lévő Tae Ha, és Hye Won sorsa keresztezik egymást. A rendkívül szimpatikus tábornok beleszeret Hye Won-ba, és együtt próbálják megmenteni a meggyilkolt koronaherceg kisfiát. 

Nyomukban,jobbnál jobb harcosok, katonák, akik nemcsak a tábornok, de a kisherceg halálát is akarják és, ha nem lenne elég, Dal Gil is rájuk talál és a viszontlátás nem lesz felhőtlen. Egy percet sem lehet unatkozni, annyira izgalmas a sztori, ha nem éppen a katonák, rabszolgavadászok üldözik őket, akkor Dal Gil haragjával kell szembenézniük.


Nagyon tetszett a sorozat, egyetlen szépséghibája a történet vége.
Az ilyesfajta végekkel soha nem tudok megbarátkozni, de aki még esetleg nem látta ezt a sorozatot, mindenképp nézze meg, mert nem fog csalódni. 

 

Főbb karakterek:

The Slave Hunters-Jang Hyuk.jpg The Slave Hunters-Ji-ho Oh.jpg The Slave Hunters-Da-hae Lee.jpg The Slave Hunters-Hyeong-jin Kong.jpg The Slave Hunters-Jong-hyeok Lee.jpg
Jang Hyuk Oh Ji-Ho Lee Da-Hae Kong Hyung-Jin Lee Jong-Hyeok
Dae-Gil Tae-ha Hye-Won Eop-bok Cheol-woong Hwang
         
The Slave Hunters-Jeong-su Han.jpg The Slave Hunters-Ji-seok Kim.jpg The Slave Hunters-Dong-il Song.jpg The Slave Hunters-Seok-hwan Ahn.jpg The Slave Hunters-Moon-sik Yun.jpg
Han Jung-Soo Kim Ji-Suk Song Dong-Il Ahn Seok-Hwan Yoon Moon-Sik
Jang-jun Choi Wang-Son Ji-ho Cheon Hwa-baek Bang Ma-ui
       
The Slave Hunters-Mi-lyeong Jo.jpg The Slave Hunters-Ju-hee Yun.jpg The Slave Hunters-Seong-min Kang.jpg The Slave Hunters-Jin-woo Kim.jpg The Slave Hunters-Dong-hwan Yun.jpg
Jo Mi-Ryung Yoon Joo-Hee Kang Sung-Min Jin-woo Kim Yoon Dong-Hwan
Big Aunt Little Aunt So-hyeon Seja Seok-kyeon Lee Kol-dae Yong
           
The Slave Hunters-Eung-su Kim (1961).jpg The Slave Hunters-Ji-a Min.jpg The Slave Hunters-Ki-won Yun.jpg The Slave Hunters-Danny Ahn.jpg The Slave Hunters-Seung-hun Ahn.jpg The Slave Hunters-Ji-min Yun.jpg
Kim Eung-Su Min Ji-A Yun Ki-Won Danny Ahn Ahn Seung-Hun Yun Ji-Min
Lee Kyoung-Sik Cho Bok Yi Won Ki-Yun Baek Ho Sa Kwa Choi Yunji
           
The Slave Hunters-Jin-ung Jo.jpg The Slave Hunters-Seong-il Jo.jpg The Slave Hunters-Dae-ro Lee.jpg The Slave Hunters-Ha-eun Kim.jpg The Slave Hunters-Han-wi Lee.jpg The Slave Hunters-Jae-wan Jo.jpg
Cho Jin-Woong Jo Seong-Il Lee Dae-Ro Kim Ha-Eun Lee Han-Wi Jo Jae-Wan
Kwak Han-Seom Lee Kwang-Jae Lim Young-Ho Seol-Hwa Oh Pyo-Kyo Kim Sung-Hwan

 

Szerző:

             Belinszky Krisztina

Téma: The Slave Hunters/Chuno

Dátum: 2015.03.31

Feladó: Erda

Tárgy: Chuno

Uhh, ez valahogy eddig kimaradt nekem... köszi a szupi ismertetőt :-)
Képzeld, nekiláttam :-)
E.

Dátum: 2015.03.29

Feladó: Erika

Tárgy: Chuno

De szupiii,mindenképpen megnézem, a Jang Hyuk, Lee Dae Hea párosítás nagyon tetszett az Írisz 2-ben is, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok rá. Kösziii a tippet donszengem! :-):-)

Új hozzászólás hozzáadása