The Heirs

Ismertető:

Romantikus sorozat 2013-ból, 20 résszel. A női főszereplő, Cha Eun Sang a diáklány, aki az iskola mellett, több részmunkaidős állásban is dolgozik, mivel néma édesanyja házvezetőnői fizetése nem elég kettejük megélhetésére az adósságaik mellett.
Egy nap,üzenetet kapnak Amerikában élő nővérétől, Eun Seok-tól,hogy férjhez megy, ezért édesanyjuk pénzt szeretne küldeni lányának. Eun Sang azonban elhatározza,hogy elutazik Amerikába, meglátogatja a nővérét és személyesen adja át édesanyjuk megtakarított pénzét az eljegyzés alkalmából. Hamar kiderül azonban, hogy nővére hazudott, egy romos házban lakik , züllött, alkoholista férfival és esze ágában sem volt férjhez menni, csak pénzre volt szüksége.

Így, amikor húga felkeresi munkahelyén, egy tengerparti kávézóban és felelősségre vonja hazugságaiért, ennek szem és fültanúja, Kim Tan, az Amerikában tanuló, gazdag, szintén koreai fiú. Eun Seok, egyszerűen kiveszi húga bőröndjéből a pénzt és eltűnik vele,így Eun Sang-nak, még a visszaútra sem marad elegendő összeg a zsebében.Ráadásként, Tan egyik amerikai barátja, ellopja a lány bőröndjéből a bablisztet,amit édesanyjuk a nővérének készített ,mert azt hiszi kábítószer és allergiás sokkot kap, együtt viszik a kórházba. Mivel nem tudják a por eredetét, amíg kiderül, a rendőrség elveszi Eun Sang útlevelét,a lány pedig megkéri Tan-t,hogy vigye el nővéréhez. Hiába megy azonban oda, a ház üres, senki nem nyit ajtót, ezért elfogadja Kim Tan ajánlatát, hogy lakjon nála, amíg nem tud visszautazni.

Beköltözik a fiú gyönyörű házába és Tan az együtt töltött pár nap alatt beleszeret,amit Eun Sang is viszonozna, de úgy gondolja, hogy mivel nagyon nagy a köztük lévő társadalmi különbség, ezért úgysem lenne jövője kapcsolatuknak és közben feltűnik a fiú menyasszonya, Rachel Yoo is, aki nem nézi jó szemmel, hogy Eun Sang a vőlegényével lakik. Eun Sang-nak  aztán sikerül felvennie a kapcsolatot Amerikában tanuló barátjával, Yoon Young Chan-nal,akitől kölcsön kap pénzt a repülőjegyre és visszautazik Koreába. Otthon aztán üres házuk fogadja, ugyanis édesanyja, azt a pénzt küldte el lányának, amit a bérleti díjra tett félre, így ki kellett költözniük,anyja munkahelyén, egy gazdag család házában kaptak egy szobát.


Eközben, Kim Tan nagyon sokat gondol Eun Sang-ra,hiányzik neki a lány és kapóra jön neki, amikor édesapja, három év után úgy dönt, hogy hazarendeli fiát. Anyja, aki tulajdonképpen, nem felesége, csak szeretője apjának, nagyon várja haza fiát, apja pedig ridegen,közömbösen fogadja. Bátyja, aki apjuk első házasságából született, szintén nem fogadja örömmel, mert úgy gondolja, hogy vetélytársa lehet a családi cég elnökségében. Tan tehát hazatér és egyszer csak döbbenten veszi észre, hogy házvezetőnőjük lánya, nem más, mint Eun Sang. 

A lánynak pedig a költözés miatt iskolát is váltania kellett, így ösztöndíjas tanulóként bekerült a a gazdagok és előkelők iskolájába, ahová persze Kim Tan is jár. Egyetlen vígasza,hogy barátja, Young Chan is idejár,de meg kell küzdenie,nemcsak a fiú féltékeny barátnőjével, La Bona-val, de egyből felfigyel rá az iskola rettegett fenegyereke, Choi Young Do is,aki Tan legnagyobb ellenfele lesz az Eun Sang szívéért folytatott harcban.


Igazi romantikus sztori, bonyolult családi kapcsolatokkal és sok intrikával és fantasztikus szereplőkkel. Kihagyhatatlan sorozat!

 

Főszereplők:

         
The Heirs-Lee Min-Ho.jpg The Heirs-Park Shin-Hye.jpg The Heirs-Kim Woo-Bin.jpg The Heirs-Kang Min-Hyuk.jpg The Heirs-Choi Jin-Hyuk.jpg
Lee Min-Ho Park Shin-Hye Kim Woo-Bin Kang Min-Hyuk Choi Jin-Hyuk
Kim Tan Cha Eun-Sang Choi Young-Do Yoon Chan-Young Kim Won
         
The Heirs-Kang Ha-Neul.jpg Krystal Kim Ji-Won The Heirs-Park Hyung-Sik.jpg The Heirs-Jeon Soo-Jin.jpg
Kang Ha-Neul Krystal Kim Ji-Won Park Hyung-Sik Jeon Soo-Jin
Lee Hyo-Shin Lee Bo-Na Rachel Yoo Jo Myung-Soo Kang Ye-Sol
   
The Heirs-Lim Ju-Eun.jpg The Heirs-Kim Sung-Ryoung.jpg
Lim Ju-Eun Kim Sung-Ryoung
Jeon Hyun-Joo Han Ki-Ae

 

Szerző:

                 Niki

Téma: The Heirs

Dátum: 2015.04.12

Feladó: Laca

Tárgy: LMH

Jól van be ne kapjatok már :D
Azt azért ti is lássátok be, hogy arányaiban sok a srácból.
Nekem továbbra is az a véleményem, hogy a színészi kvalitásai nem igazán van pariban a körötte felvert porral. Minden szerepét hasonló manírokkal játssza el és ha egyszer ezekből akkor kipukkan a lufi.
Ott volt például a lehetősége a Gangnamban, de sajna nyomába sem jött a partnerének, az bizony lejátszotta a vászonról.
Meg még az is a véleményem, hogy a szerzőknek nem szabadna elfogultnak lenni, vagy nem kéne ilyen nyíltan áradozni, mert pont ellenszenves lesz a figura ennyi méz mellett :/
De remélem, nincs harag, továbbra is érdeklődve olvasom a weboldalatokat. Hajrá lányok! :-)
Laca

Dátum: 2015.04.12

Feladó: Erika

Tárgy: Re:LMH

Szia Laca!
Egyáltalán nem sértésnek fogtuk fel a véleményedet, csupán a mi véleményünk szerint nem kivételezünk Minho-val, én például, sok másik színészt is, jó pár összefoglalómban mondtam nagy kedvencemnek, de sok színésznőt is. Tény, hogy több olvasó is az oldalunkon kedveli LMH-t, valószínűleg több női olvasónk van, mint férfi, emiatt is lehet, hogy a szavazásokon is gyakran szerepel és persze, sokan nem osztják a véleményedet és tartják, jó színésznek LMH-t. Nyilván mindenkinek megvan a maga kedvence, ezért is biztatjuk mindig szavazásra az olvasókat, hogy lássuk mire van igény. A dolgok jelenlegi állása szerint, LMH-ra bizony van igény. Nekem egyébként, pont azért tetszett a Gangnam-ben, mert megőrizte, még gengszterként is a személyes varázsát és szerintem mások is emiatt kedvelik, ahogy te is említetted, mert minden filmjében LMH marad. Amúgy, nem is értem miért lenne harag, emberek vagyunk, különböző véleményekkel, pont ezért jó, ha ezeket megosztjuk egymással.
Magam is remélem, hogy ezentúl is olvasol minket, ugyan nem tudom megígérni, hogy LMH mentesek leszünk, de azt igen, hogy továbbra is igyekszünk sok filmről, színészről és színésznőről írni nektek.☺☺

Dátum: 2015.04.11

Feladó: Laca

Tárgy: Lee Min-ho - és unom

A sorozat jó volt. De egy kicsit unom már a Lee min-ho kultuszt. Sajnos az a baj, hogy bármit játszik, azt ugyan elég jól csinálja, de mindig ugyanaz a LEE MIN HO marad.Önmagából nem tud kitörni.
Nála nagyobb színészeket is lehetne kiemelni, nem gondoljátok?
Ez itt nálatok egy lee minho reklám, vagy mi?.-)
Bocs!

Dátum: 2015.04.11

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Re:Lee Min-ho - és unom

Kedves Laca!
Biztos neked is van kedvenced,mit ahogyan nekünk is.A véleményedet természetesen tiszteletben tartjuk,de azért nekünk is lehet.Amint láthatod rengeteg film van fent,és a jó színészek mindenhol kiemelt szerepet kapnak.A szavazásnál is mindenki arra szavazhat, ami neki tetszik,nem csak Lee Min-re lehet.
Üdv.:
Krisztina

Dátum: 2015.04.11

Feladó: Niki

Tárgy: Re:Lee Min-ho - és unom

Kedves Laca! sajnáljuk, hogy úgy gondolod, hogy Minho érdemtelenül nagy szerepet kap oldalunkon, szerintem sok más színészt is szeretünk, sőt színésznőt is, de ha szeretnéd, hogy írjunk egy általad kedvelt filmről vagy színészről, nagyon szívesen megtesszük!
Üdv:Niki

Dátum: 2015.04.10

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: The Heirs

De jó,Niki!!!Nagyon jó,hogy a Lee Min sorozatok újabb darabja,itt van.Nekem nagyon tetszett! :-)

Dátum: 2015.04.10

Feladó: Niki

Tárgy: Re:The Heirs

Koszonom,nekem is az egyik kedvencem :-)

Új hozzászólás hozzáadása

Szavazás

Kinek a szerepe tetszett,a legjobban?

Lee Min Ho/Kim Tan (8)
50%

Kim Woo Bin/Choi Young Do (4)
25%

Choi Jin Hyuk/Kim Won (4)
25%

Kang Ha Neul/Lee Hyon Shin (0)
0%

Összes szavazat: 16