The Girl Who Sees Smells

Ismertető:

Mai összefoglalóm, egy most befejezett sorozat, tegnap vetítették az utolsó,  16 részét a SBS tévében.


Choi Eun Seol a középiskolai diáklány, éppen leszáll a buszról és sms üzenetet küld édesanyjának, hogy mindjárt hazaér és készítsen egy ramen-t neki, mert nagyon éhes. Édesanyja azonban már nem tudja elolvasni lánya üzenetét, mert gyilkosság áldozata lett és gyilkosa várja, hogy Eun Seol hazaérkezzen. A lánynak sikerül elmenekülnie anyja gyilkosa elől, de közben elgázolja egy autó és kórházba kerül. Mivel gyilkosa csak az iskolai egyenruhájáról letépett nevét ismeri, így elindul a diáklány után a kórházba.


Eközben, Choi Moo Gak húga, akit szintén Choi Eun Seol-nak hívnak, egy iskolai buszbalesetben könnyebben megsérül és ugyanabba a kórházba kerül, mint a gyilkos elől menekülve balesetet szenvedett névrokona. Így, amikor az Eun Seol-t kereső gyilkos meglátja Moo Gak húgának névtábláját, tévedésből a lányt öli meg.A kórházba érkező bátyja már csak halott húgát találja a kórházi ágyban.A balesetben kómába kerülő Eun Seol pedig nyolc hónapot tölt ebben az állapotban és amikor már orvosai és ápolói feladnák a reményt, magához tér és egy különleges képességgel gazdagodik. Elkezdi ugyanis látni a szagokat, szó szerint, nem az orrával érzi, hanem a szemével látja a különböző szagokat, illatokat.


A baleset mellékhatásaként, egyik szeme kék színűvé vált és elfelejtette, hogy ki is volt előtte, nevére sem emlékezett és édesapját sem ismerte fel.
Eun Seol, teljesen új életet kezd, édesapjával, Oh Cho Rim-ként, egy kabarétársulattal kezd el dolgozni.A húga halála után három évvel, Moo Gak, rendőrként dolgozik megszállottan, célja, hogy rendőrnyomozó lehessen és hozzáférhessen meggyilkolt húga nyomozati anyagához. Egy szépségszalon rablója után nyomoz, amikor véletlenül Eun Seol kocsijával karambolozik egy motorral.A lány segítségével aztán sikerül elkapnia az elkövetőt és megegyeznek, hogy majd keresik egymást, ha az autószerelő megmondja mennyibe fog kerülni az összetört autó javíttatása.

Nemsokkal később aztán Cho Rim társulatának főnöke közli a lánnyal, hogy csak akkor maradhat a csapatban, ha egy társsal együtt, egy vicces előadást tud bemutatni. A kétségbeesett lánynak eszébe jut, milyen vicces jelenet játszódott le a rabló elfogásánál és úgy dönt, hogy Moo Gak az Ő embere a kabaré előadásában.Eközben a rendőrségen Moo Gak főnöke, megígéri a fiúnak, hogy amennyiben felderít egy régóta megoldatlan bűntényt, akkor rendőrnyomozó lehet belőle. Mivel eléggé reménytelennek tűnik a tíz éve megoldatlan bűnesetre fényt deríteni, így Moo Gak magába roskadva üldögél amikor Cho Rim SMS-t küld neki, hogy találkozzanak a baleset ügyében.

A lány elmondja, hogy bár a szerelő szerint valószínűleg rengeteg pénzbe kerül majd az összetört autó javíttatása, mégis van egy lehetőség, hogy ne kelljen fizetnie. Mégpedig, ha segít neki és fellép vele a kabaréban. A fiú hallani sem akar róla és Cho Rim sértődötten távozik, Moo Gak pedig SMS-t küld főnökének, hogy másik ügyet kérhessen, mert ez túl bonyolult számára. Az üzenet azonban félre megy és Cho Rim kapja meg, aki így értesül Moo Gak nyomozásáról, visszamegy a kávézóba és felajánlja a fiúnak, hogy segít neki megoldani az ügyet, ha az hajlandó fellépni vele. Elmondja titkát, hogy látja a szagokat és egyezséget kötnek, hogy kölcsönösen segítik egymás munkáját.

Nagyon izgalmas, érdekes sztorira alapuló, jó sorozat, nagyon tetszett, Park Yoo Chun végre ismét nagyon ráillő karaktert játszhatott és a női főszereplő, az Eun Seol-t alakító, Shin She Kyung játéka is nagyon hiteles volt.
Mindenkinek tudom ajánlani ezt a remek sorozatot. 

 

Főszereplők:

The Girl Who Sees Smells-Park Yoo-Chun.jpg The Girl Who Sees Smells-Shin Se-Kyung.jpg The Girl Who Sees Smells-Namgung Min.jpg The Girl Who Sees Smells-Yoon Jin-Seo.jpg
Park Yoo-Chun Shin Se-Kyung Namgung Min Yoon Jin-Seo
Choi Moo-Gak Oh Cho-Rim / Choi Eun-Seol Kwon Jae-Hee Yeom Mi-Gyeong
         
The Girl Who Sees Smells-Lee Won-Jong.jpg The Girl Who Sees Smells-Song Jong-Ho.jpg Jung Chan-Woo Choi Tae-Joon The Girl Who Sees Smells-Jo Hee-Bong.jpg
Lee Won-Jong Song Jong-Ho Jung Chan-Woo Choi Tae-Joon Jo Hee-Bong
Kang Hyeok Chun Baek-Gyeong Wang Ja-Bang Detective Ye detective
       
The Girl Who Sees Smells-Oh Cho-Hee.jpg The Girl Who Sees Smells-Nam Chang-Hie.jpg The Girl Who Sees Smells-Jung In-Gi.jpg Kim So-Hyun
Oh Cho-Hee Nam Chang-Hie Jung In-Gi Kim So-Hyun
Eo Woo-Ya Jo In-Bae Oh Jae-Pyo Choi Eun-Seol

 

Szerző:

           Belinszky Erika