The Fatal Encounter

Ismertető:

 

2014.-ből egy igen realista, történelmi film, Jeong-Jo király/Yi San uralkodásának elején történt, merényletet mutatja be.

Nem a szokványos, történelmi sorozatokból megszokott hangvételű film,talán ezért is olyan érdekes.

Aki látta a Yi San-t/ A Korona Hercege című sorozatot,nem új keletű az özvegy királyné ármánykodása.Ebben a filmben,még inkább hangsúlyos lesz,az özvegy Jungsoon királyné rémtettei.Ezúttal,még fiatalabb és gyönyörűbb özvegy királynét láthatunk.

Jeong Jo királyt árulok veszik körül, a legtöbb miniszter mind a halálát kívánja.

Két emberbe tud csak megbízni,eunuchjában,Kab Sooban,és a palotaőrség vezetőjében, Hong Kook-Youngban.

Azonban nem is sejti, Kab Soo rémes múltját.Fiatalon,több száz gyermekkel együtt eladták rabszolgának,egy kegyetlen embernek,Gwan Baenek.Elképzelhetetlen gyötrelmek között tartotta a gyerekeket,éheztetés,mindennapos kínzás,katonai kiképzés.

A kiképzés végén, az összes gyermeket agyonverték, aki életben maradt abból kerültek ki a könyörtelen harcosok,akik mindenben azt teszik, amit Gwan Baek kíván.Ilyen rémes körülmények között,életreszoló barátság kötettet,Kab Soo és Eul Soo között.Eul Soo-ból a legkiválóbb merénylő lesz, Kab Soo-t a király mellé helyezik el mint legfőbb eunuch.

Jeong Jo király, minden éjjel edzi a testét,felkészülve a merényletekre,de egy olyan merénylő ellen mint Eul Soo,minden edzés kevés.Bár Eul Soo megveti,és visszautasítja Gwan Baek kérését,miszerint a következő áldozata,maga a fiatal király,Yi San.

Zsarolással azonban ráveszi Eul Soo-t,hogy végre hajtsa feladatát.

A végkifejletben,szembekerül a két barát egymással.

Durva kínzások,a történelmi filmek között is igen véres jelenetekkel megtűzdelt történelmi dráma.

 

 

Főbb karakterek:

  • -Jeongjo király/Yi San-Hyun Bin
  • -Kab Soo királyi eunuch-Cho Jung Seok
  • -Jungsoon özvegy királyné-Han Ji Min
  • -Gwang Bae főgonosz-Cho Jae Hyun
  • -Hong Kook Joung palotaőrség feje-Park Sung Woong


Szerző:

          Belinszky Krisztina

Téma: The Fatal Encounter

Dátum: 2015.10.10

Feladó: petra

Tárgy: kecsked

Szia korona hercsge mizu veled korona Hercsge irj visza

Dátum: 2015.02.16

Feladó: petra

Tárgy: kecsked

szia korona hercsege muzu veled korona hecseg

Dátum: 2015.01.25

Feladó: Petra

Tárgy: The fatal encounter

Sziasztok!
Csak szólok, hogy az egyik vidi eltűnt valahova az éterbe:-D
Egyébként, nagyon jó, hogy ajánlottad, nagyon JÓÓÓÓÓ!
Szeretlek benneteket ... itt mért nemnem lehet szívet rajzolni, nahh, mind1,
üdv!Petra
Petra

Dátum: 2015.01.10

Feladó: Pete

Tárgy: The fatal encounter

kézcsók, Kriszta!
nahh, ez egy jó film, de tényleg! nem a hard jelenetek miatt, hanem azért, mert Ázsiában (és nálunk is!) abban az időben ILYEN volt a világ.
tudod, mit látnék még szívesen? a Damo-t. nahh, arról is lehetne beszélni.
köszi!
Pete

Dátum: 2015.01.10

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Re:The fatal encounter

Kedves Pete!
Láttam a Damo-t,nekem annyira nem tetszett de szívesen írók róla legközelebb.A kedvenc színésznőm Ha Ji Won,legalább feldobta a sorozatot.Jobban szeretem az olyan filmeket,amiben a harcosok nem "repdesnek".

Dátum: 2015.01.11

Feladó: Pete

Tárgy: Re:Re:DAMO /The fatal encounter

köszi Kriszta!!!
nekem viszont "repdes" a szívem. és szerintem ez elengedhetetlen része a távol-keleti filmművészetnek,nem? na megyek rá is kattanok még egyszer! Királylány vagy:-)
kézcsók,
Pete

Dátum: 2015.01.12

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Re:Re:Re:DAMO /The fatal encounter

Szuper!!Örülök,hogy tetszett.☺ Igen,persze hozzátartozik,csak az annyira nekem nem tetszik☺

Dátum: 2015.01.11

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Re:The fatal encounter

Feltettem :-)

Dátum: 2015.01.09

Feladó: Máté

Tárgy: film

Érdekesnek néz ki,elég látványosnak is.

Új hozzászólás hozzáadása