Romance Blue

 

Egy tavalyi,  webdrámáról szól a mai összefoglalóm, amire egészen véletlenül bukkantam. Őszintén szólva, még azt is nehéz volt kideríteni, hogy a Naver Tv-n játszották. Az epizódok, 20 perces körüliek és 6 részes a sorozat.

A történetből, megismerhetjük, a nagyon sármos, Min Woo-t,  akinek az a megélhetése, hogy nőkkel randevúzik,  mert megfizetik ezért. A randevúk, ugyan szigorúan korlátozott ideig tartanak és csak kávézók, séták és éttermek látogatására szólnak, mégis, sokszor előfordul, hogy Min Woo ügyfelei többet is szeretnének, ilyenkor azonban határozottan emlékezteti őket az előre tisztázott szabályokra. Egy napon, amikor az egyik randevúalanya ráébreszti, hogy mindenkinek szüksége van egy igaz szerelemre és egy társra, elkezd maga is vágyakozni egy valódi kapcsolatra, bár még nem tudatosan.

Másik főszereplőnk, Ji Ahn, egy nagyon magányos, fiatal nő, akinek szintén érdekes foglalkozása van, mégpedig, hagyományos, kézzel írt szerelmes levelek írása, a megrendelőinek. Manapság, az elektronikus levelezés időszakában is, sokan vannak még, akik hisznek a kézzel írt, szívhez szóló, valódi érzelmekről tanúskodó levelekben.A közös pont a két főszereplőben, hogy mindketten, eltitkolják a valódi érzéseiket és, hogy ugyanabba a kávézóba járnak. Valójában, Ji Ahn, felfigyelt már a jóképű férfira, de Min Woo még nem vette őt észre. Amikor azonban, egy félreértés folytán, randevúügyfelének gondolja a lányt, együtt töltenek egy napot, ahol mindketten nagyon jól érzik magukat. Az együtt töltött időt azonban, félbeszakítja egy telefonhívás, a valódi ügyféltől és Min Woo felháborodva vonja kérdőre Ji Ahn-t, hogy miért nem tisztázta rögtön a helyzetet.

A lány pedig azt mondta, hogy azért, mert jól érezte magát. Így elváltak útjaik, de mindketten sokat gondolnak egymásra és Ji Ahn, összeszedve bátorságát, komoly döntést hoz és ezúttal, maga béreli fel, Min Woo-t egy randevúra. De, vajon lehet ebből komoly és őszinte kapcsolat, amire a lány vágyik? Az utolsó részben, erre is választ kapunk, sőt, még Budapest is szóba kerül. Ajánlom mindenkinek, akinek csak kevés ideje van, de szeretne egy szép doramát nézni, ráadásul, keresgélni sem kell, hiszen a Viki-n nézhető.

 

www.viki.com/tv/31100c-romance-blue