REMEMBER War of the Son

 

A hónap filmje, ezúttal,  egy valóban,  hátborzongatóan izgalmas sorozat lett,  az SBS csatornán játszották, 20 résszel.
Amikor belekezdtem ebbe a sorozatba, fogalmam sem volt róla, hogy mennyire nagy hatással lesz rám és szerintem mindenkire aki megnézte, megnézi.
A történet főszereplője, Seo Jin Woo, aki egy különleges tulajdonsággal rendelkezik, memóriája, olyan, mintha mindent fényképezne, ezáltal,  tökéletesen emlékszik, mindenre és egészen apró, mások számára lényegtelen részletekre is.

Édesapja, Seo Jae Hyuk, egy nagyvállalatnál dolgozik, mint takarító. Mindent megtesz fiáért, akit egyedül nevel, mivel elvesztette egy balesetben, feleségét és nagyobbik fiát. Az apa, azon az estén is sokáig dolgozik a cég elnökének villájában, amikor egy partit tartanak Nam Gyoo Man, az örökös hazaérkezését ünneplik. Az üdvözlő partira, énekesnőt is rendeltek, Oh Jung Ah, egy fiatal lány személyében, aki a Seo család ismerőse is volt. A lányt azonban, másnap,  holtan találták a villához közeli erdőben és a holttest mellett, Seo Jae Hyuk volt, aki semmire sem emlékezett.

Miután,  a rendőrség letartóztatja Jin Woo apját, mint első számú gyanúsítottat, a fia, bár valójában fogalma sincs mi történt, de abban biztos, hogy édesapja ártatlan, ezért,  minden erejével azon van, hogy felmentsék apját. Sikerül is meggyőznie, Park Dong Ho ügyvédet, akinek eddig csak nyertes ügyei voltak, hogy vállalja apja védelmét. A férfi, ki is deríti, hogy a szálak, a gazdag örököshöz, az Il Ho csoport alelnökéhez, Nam Gyoo Man-hoz vezetnek, azonban,  hirtelen eltűnik a sorsdöntő bizonyíték és a tárgyaláson, ügyvédjük is cserbenhagyja őket, így az apát, elsőfokon, halálra ítélik.

Fia azonban nem adja fel és végül ügyvéd lesz belőle, hogy apját megmenthesse, újratárgyalást kér a bíróságon. A harc, most valóban elkezdődik, egyik oldalon a szegény, de mindenre elszánt fiú és támogatói, köztük,  Lee In Ah ügyésznő. Másik oldalon a minden hatalmi arzenált és összes korrupciós befolyását bevető, Il Ho csoport, a cégelnök, Nam Il Ho és fia, Nam Gyoo Man. Mindkét oldalon a végsőkig harcolnak és a végkifejlet, szinte az utolsó percig kétséges.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, régen láttam ennyire izgalmas és kiszámíthatatlanul fordulatos filmet.

Kiemelném, mind Yoo Seung Ho, mind Namgung Min játékát, fantasztikus volt. Park Min Young is nagyon tetszett,  Lee In Ah ügyésznő szerepében.  Szerintem,  a kötelező doramák közé sorolandó ez a dráma.

 

         
Remember (Korean Drama)-Yoo Seung-Ho.jpg Remember (Korean Drama)-Park Min-Young.jpg Remember (Korean Drama)-Park Sung-Woong.jpg Remember (Korean Drama)-Namgung Min.jpg Remember (Korean Drama)-Jung Hye-Seong.jpg
Yoo Seung-Ho Park Min-Young Park Sung-Woong Namgung Min Jung Hye-Seong
Seo Jin-Woo Lee In-A Park Dong-Ho Nam Gyoo-Man Nam Yeo-Kyung
         
Remember (Korean Drama)-Jeon Kwang-Leol.jpg Remember (Korean Drama)-Kim Hyeong-Beom.jpg Remember (Korean Drama)-Han Jin-Hee.jpg Remember (Korean Drama)-Lee Si-Un.jpg Remember (Korean Drama)-Eom Hyo-Seop.jpg
Jeon Kwang-Leol Kim Hyeong-Beom Han Jin-Hee Lee Si-Un Eom Hyo-Seop
Seo Jae-Hyuk Song Jae-Ik Nam Il-Ho Ahn Soo-Bum Hong Moo-Suk
         
Remember (Korean Drama)-Han Bo-Bae.jpg Remember (Korean Drama)-Lee Won-Jong.jpg Remember (Korean Drama)-Song Young-Kyu.jpg Kim Ji-Hoon Remember (Korean Drama)-Kim Young-Woong.jpg
Han Bo-Bae Lee Won-Jong Song Young-Kyu Kim Ji-Hoon Kim Young-Woong
Oh Jung-A Suk Joo-Il Tak Young-Jin Pyun Sang-Ho Kwak Han-Soo
     
Lee Jung-Eun Remember (Korean Drama)-Kim Jin-Woo.jpg Remember (Korean Drama)-Lee Gun-Hee.jpg
Lee Jung-Eun Kim Jin-Woo Lee Gun-Hee
Yeon Bo-Mi Kang Suk-Kyu Park Dong-Ho (young)

 

 

                                          

Téma: REMEMBER War of the Son

Dátum: 2016.03.01

Feladó: Erda

Tárgy: Remember

Wow! Szuper sori, szuper ajánló, mi kell több?? ! :-)
Szerintem YOO is jó, de Namgung Min szinte mindenkit lejásztik :-)
Köszi, remek ismertető!

Dátum: 2016.03.02

Feladó: Erika

Tárgy: Re:Remember

Köszi Erda, igen, egyetértünk, Namgung Min kiemelkedő volt ebben a drámában

Dátum: 2016.03.08

Feladó: B.Krisztina

Tárgy: Re:Re:Remember

Kicsit túl sok a dráma benne,de azért nagyszerű sorozat.Rengeteg nem várt fordulattal.

Dátum: 2016.03.01

Feladó: B.Krisztina

Tárgy: Remember

Nagyon jó sorozat,bár elképesztő a sok gonoszság,amit a gazdagok véghez visznek benne,de remélem mindenki megbűnhődik.A karakterek is nagyon jók,a fő gonosz,mindent visz.
Szuper az ismertető Unni. :-)

Dátum: 2016.03.01

Feladó: Erika

Tárgy: Re:Remember

Köszi donszengem, igen, egyetértek, itt tényleg nagyon durva a gonosz karakter. Nam Gyoo Man szerepében, Namgung Min mindent visz, mint a piros hetes :-)

Dátum: 2016.03.01

Feladó: B.Krisztina

Tárgy: Re:Re:Remember

Lehet,hogy azért kapta ezt a szerepet mert a "The Girl Who sees Smells"-ben is nagyot alakított,igazán gonosz volt abban is,és nagyon hiteles.☺

Dátum: 2016.03.02

Feladó: Erika

Tárgy: Re:Re:Re:Remember

Jaaa, már nagyon belejött a gonoszkodásba, pedig amúgy angyali ártatlan arca van.

Új hozzászólás hozzáadása