Pride and Prejudice

Ismertető:

Mai sorozatom,nagyon friss ma néztem meg az utolsó részt és még mindig a hatása alatt vagyok. 2014-ben készült, 21 részes, kint is csak a múlthéten fejezték be a vetítését. Előjáróban annyit mondanék róla, hogy az első két rész után abbahagytam, nem néztem egy hétig, mert számomra a gyermekhalállal, gyermekgyilkossággal foglalkozó filmek tabuk, kerülöm őket. Aztán valamiért mégis újrakezdtem nézni, úgy emlékszem, hogy épp nem volt más, de nem bántam meg, mert régen láttam ennyire izgalmas, nem várt fordulatokban bővelkedő filmet. Az eleje kicsit nehezen indult be, de aztán nem győztem kapkodni a fejemet.


A történet középpontjában egy 15 évvel ezelőtti gyilkosság van, egy kiégett gyártelepen, egy hatéves gyermek holttestét találták meg, aki nem sokkal azelőtt tűnt el otthonától egy utcányira. A kisfiú, elkísérte nővérét a buszmegállóig, szülei otthon maradtak, hogy kipakoljanak, mert akkor költöztek a házukba. A lány felszállt a buszra, de előtte elmagyarázta öccsének, hogy csak elsétál egyenesen a sarokig visszafelé és jobbra ott lesznek a szülők. A gyerek elindul, de útközben elrabolják és később már csak a holtteste kerül elő a gyártelepről. A szülők összeomlanak és az édesanya depresszióba esik, nem tudja elfogadni fia halálát, apja pedig haláláig küzd, hogy kiderítse, mi történt valójában, ki ölte meg fiát és miért. A lánytestvér pedig azzal a borzasztó teherrel nő fel, hogy kistestvére miatta halt meg, mert egyedül küldte haza aznap, így aztán elhatározza, hogy ügyésznek tanul és tizenöt évvel később, mint Han Yul Moo ügyészgyakornok kerül a speciális ügyészek csapatához. Felettese, az a Goo Dong Chi főügyész, akivel pár évvel ezelőtt megismerkedett, randevúzott, de aztán megtalálta nála véletlenül öccse, Han Byul nyomozati anyagának másolatát és egy papírlapot, amire öccse ráírta segítségkérő üzenetét, ott a gyártelepen, halála napján.

A lány nem értette miért voltak nála az iratok, de akkor szakított a fiúval, mert úgy gondolta köze lehet öccse halálához. Amikor most kiderült, hogy közvetlen felettese lesz Dong Chi, megtudja tőle, hogy szemtanú volt Han Byul gyilkosságának és megpróbálta megmenteni a fiút, de mivel maga is megsérült, elvesztette eszméletét és nem tudja mi történt a gyermekkel, de ez késztette rá, hogy ügyésznek tanuljon. Yul Moo így végre választ kap kérdéseire Dong Chi szerepével kapcsolatban az ügyben és megkéri, hogy segítsen neki az ügy felderítésében, hiszen már csak három hónap van az elévülésig. A főügyész vállalja, hogy segít a lánynak és együtt nyomoznak a speciális ügyészcsapat rendőrnyomozójával, Kang Soo-val, akit gyermekkorában találtak, fogadott nagymamája küszöbe előtt és nem emlékszik kicsoda és voltak-e szülei. A kutatás során aztán kiderül, hogy Kang Soo-t ugyanazon az éjszakán találták, amikor Han Byul eltűnt és ruházata is ugyanolyan sárga télikabát volt, mint Yul Moo öccsének.


Ahogy egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, egyre jobban körvonalazódik, hogy a szálak felsőbb körökbe vezetnek és a speciális ügyészcsapat, legfelsőbb ügyésze, Moon Hee Man is gyanúba keveredik. Nehezíti az ügyészek munkáját, hogy az ügyet eltussolni igyekvők, mindig egy lépéssel előttük vannak és már gyakorlatilag a speciális ügyészek feloszlatására készülnek. A sorozat tényleg szuperizgalmas és meglepetésekkel tűzdelt, erősen kiélezve az igazságszolgáltatás hiányosságait és a bürokrácia félelmetes hálózatát.

Szívem szerint mindenkinek ajánlanám aki szereti az izgalmakat, de a bevezetőmben már említettek miatt, csak erősebb idegzetűeknek. Szerintem érdemes megnézni, nem a felejthető kategória és mindkét főszereplő MBC Drama Awards special díjat nyert alakításáért, amit nagyon megérdemelt, véleményem szerint.

 

Főszereplők:

Pride and Prejudice (Korean Drama)-Choi Jin-Hyuk.jpg Pride and Prejudice (Korean Drama)-Baek Jin-Hee.jpg Pride and Prejudice (Korean Drama)-Choi Min-Soo.jpg Pride and Prejudice (Korean Drama)-Lee Tae-Hwan.jpg Pride and Prejudice (Korean Drama)-Son Chang-Min.jpg
Choi Jin-Hyuk Baek Jin-Hee Choi Min-Soo Lee Tae-Hwan Son Chang-Min
Koo Dong-Chi Han Yeol-Moo Moon Hee-Man Kang Soo Jung Chang-Gi
         
Pride and Prejudice (Korean Drama)-Choi Woo-Sik.jpg Pride and Prejudice (Korean Drama)-Jang Hang-Seon.jpg Pride and Prejudice (Korean Drama)-Jung Hye-Seong.jpg Pride and Prejudice (Korean Drama)-Baek Su-Ryeon.jpg Pride and Prejudice (Korean Drama)-Kim Na-Woon.jpg
Choi Woo-Sik Jang Hang-Seon Jung Hye-Seong Baek Su-Ryeon Kim Na-Woon
Lee Jang-Won Yoo Dae-Gi Yoo Gwang-Mi Baek Geum-Ok Kim Myung-Sook

 

Szerző:

           Belinszky Erika

Téma: Pride and Prejudice

Dátum: 2015.02.02

Feladó: Erika

Tárgy: Pride and Prejudice

Donszengem!
Ahogy ismerlek, tetszeni fog nagyon!! Persze Choi Jin Hyuk sem elhanyagolható szempont! :-):-):-)

Dátum: 2015.02.02

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Pride and Prejudice

Nagyon jó az ismertetőd Unni,még nem láttam de tuti megnézem! :-)

Új hozzászólás hozzáadása