Monster

Egy még most is futó sorozatról szól a mai összefoglalóm, ami március végén kezdődött, az MBC-n és 50 részes, csak szeptember közepén fejeződik be.
A sztori, természetesen gyermekkorban kezdődik, amikor is a főszereplő, Lee Guk Chool, 15 éves kamasz volt. Szülei, egy nagyvállalat, gyógyszerészeti kutatói és egyben a családi tulajdonban lévő kórház vezetői.

A nagynénje és nagybátyja, Byun II Jae azonban, szeretné megkaparintani a cég vezetését és semmilyen eszköztől sem riadnak vissza ennek érdekében. A nagynéninek azonban, fogalma sincs róla, hogy férje, II Jae, őt magát is szeretné lecserélni egy fiatalabbra. Tervének első lépése, hogy Guk Chool és szülei, látszólag balesetet szenvednek, valójában azonban a nagybácsi műve. Csakhogy, Guk Chool életben marad, bár elveszíti látását. A cég felett, így nagynénje veszi át az irányítást, a fiú pedig, egyedül az egyik alkalmazott, Oh Soo Yeon segítségére számíthat. A lánynak, nagy szüksége van a pénzre, testvére betegsége miatt, így elviseli a fiú szörnyű természetét.

Nemsokára azonban, a nagybácsi úgy dönt, hogy Guk Chool is el kell tűnjön, így megszervezi, hogy amikor a kórházba érkezik, Soo Yeon kíséretével, halálos vírust szabadít rájuk. A lány, bár jól tudja, hogy az egyetlen adag ellenszer került a kezébe, mégis a fiú lábába szúrja, aki így újra megmenekül, nagybátyja szerencsétlenségére. Mikor magához tér a kórházban, rögtön szökni próbál, ám vakon, nem tud messzire jutni és egy híd szélén állva, mikor nagybátyja, fenyegetően közeledik felé, leugrik a mélybe. Ám ezt is túléli, és három évig, hajléktalanként tengődik. Egy napon aztán, az egyik metróállomáson, felismeri, nagynénje, volt titkárnőjét és a nevén szólítja.

A nő, mivel azóta már nem dolgozik a cégnek, egyből tudja, hogy mostani főnökét, érdekelni fogja a fiú, nemsokkal később felkeresi és egy szerződést ajánl neki. Miszerint, mivel Guk Chool a halálos vírus, egyetlen túlélője, az ellenszer a fiú vére, amire szükségük van. Cserébe, fizetik a tanulmányait Amerikában, de mindenekelőtt elvégzik a szemműtétet, amit már a baleset után is lehetett volna, hogy visszanyerje látását, csak nagynénje és nagybátyja rávette akkori kezelőorvosait, hogy ezt eltitkolják előle.

Guk Chool, így újrakezdhette életét és új személyazonossággal, mint Kang Ki Tan tér vissza Koreába, a legjobb iskolák bizonyítványaival a kezében. Évek óta kutat, Soo Yeon után, azonban eltitkolják előle, hogy a lány, mindenki úgy tudja, meghalt amikor a vírus elszabadult. Most, amikor sok év után visszatér, két dolog élteti, bosszúja, nagybátyja ellen és, hogy megtalálja Soo Yeon-t.
Bár, a sorozat még csak kb.a felénél tart, nyugodtan ajánlom mindenkinek, szerintem izgalmas, fordulatos, jó szereplőkkel. Nekem, nagyon hasonló a sztori az Incarnation of many című sorozathoz, amiben  szintén Kang Ji Hwan volt a főszereplő és egyik kedvenc doramám.

 

Kang Ji Hwan as Lee Kook Chul / Kang Ki Tan
Lee Ki Kwang as Kang Ki Tan (20s)
Sung Yoo Ri as Cha Soo Yun
Lee Yul Eum as Cha Soo Yeon (20s)
Park Ki Woong as Do Gun Woo
Kim Soo Hyun as Yoo Sung Ae

Dodo Group

Jung Bo Suk as Byun Il Jae
Park Young Kyu as Chairman Do Choong
Lee Duk Hwa as Hwang Jae Man
Kim Bo Yun as Hwang Gwi Ja
Jin Tae Hyun as Do Kwang Woo
Jo Bo Ah as Do Shin Young
Kim Hye Eun as Hwang Ji Soo
Jung Woong In as Moon Tae Gwang
Cha Kwang Soo as Go Hae Sool

 

                                        

                                          

Téma: Monster

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása