LIE TO ME

Ismertető:

Ez a sorozat, 16 részes és 2010-ben készült, romantikus vígjáték.


A női főszereplő, Gong Ah Jung, a szegény, köztisztviselő lány, aki még mindig szingli, pedig barátnői már mind férjhez mentek.
Egy napon aztán, egy fontos rendezvény, aminek a szervezésével, Ah Jung-ot bízták meg, gyakorlatilag katasztrófába torkollik egy váratlan méhtámadás miatt. A vendégek fele kórházba kerül, a csípések miatt, köztük a polgármester és más fontos emberek és ezért Ah Jung-nak kell felelősséget vállalnia. A méhcsípésből neki is jutott, azonban nem is törődik vele és mivel főnöke utasítja, hogy írja meg saját felmondólevelét és kirúgja, így bánatában, inni kezd egy szórakozóhelyen.  

Nemsokkal később, már teljesen részegen, elkezdi írni a felmondólevelét, egy szalvétára, egy jóképű férfi társaságában, akivel a bárban ismerkedett meg. A férfi pedig nem más, mint Hyun Sang Hee, a gazdag és maximalista hoteltulajdonos, Ki Joon, régen látott , kalandor életű öccse. Amikor aztán, Sang Hee hirtelen elhagyja a bárt, Ah Jung utánaszalad, mert rájön, hogy a férfi elvitte a szalvétát, azaz a felmondását. A kijáratnál, belebotlik Ki Joon-ba, aki öccsére vadászik. Ekkor azonban Ah Jung, az alkohol és a darázscsípés együttes hatásától rosszul lesz és elájul. Ki Joon, kórházba viszi és egész éjszaka mellette marad.


A történtek után, Ah Jung nagyon kellemetlenül érzi magát, bár nem rúgták ki mégsem, de munkatársai azóta is nevetnek a háta mögött, a méhes incidens miatt. Elhatározza hát, hogy elmegy fodrászhoz, kicsit átalakítja külsejét. Itt összefut, egykori legjobb barátnőjével és férjével,  Jae Beom-mal,  aki Ah Jung első szerelme volt, csak barátnője, So Ran, elcsábította tőle. Mivel, szörnyen kellemetlen lenne, ha kiderülne, hogy még nemhogy férje, de barátja sincsen, így azt hazudja nekik, hogy házas.


So Ran viszont egyáltalán nem hisz neki és megtárgyalja egykori közös barátnőikkel, hogy mi lehet az igazság. A barátnők közül az egyik azonban elmondja, hogy látta Ki Joon igazgatót, amint karjaiban viszi Ah Jung-ot. Így terjedt el a mindkét fél számára kellemetlen pletyka, miszerint Ah Jung és Ki Joon egy párt alkotnak.A lány, könyörög Ki Joon-nak, hogy legalább kis ideig vállalja el a férj szerepét, aki először, nem hajlandó kötélnek állni, később azonban rájön, hogy az állházasság számára is kifizetődő lehet.


Nagyon vicces, aranyos, romantikus sztori és nagyon szerettem. A zenéjét is mindig hallgatom, főleg az Ice Cream betétdalt imádom.

Főszereplők:

Lie to Me-Kang Ji-Hwan.jpg Lie to Me-Yoon Eun-Hye.jpg Lie to Me-Sung Joon.jpg Lie to Me-Jo Yun-Hie.jpg
Kang Ji-Hwan Yoon Eun-Hye Sung Joon Cho Youn-Hee
Hyun Ki-Joon Kong Ah-Jung Hyun Sang-Hee Oh Yun-Joo
         
Lie to Me-Ryu Seung-Soo.jpg Lie to Me-Hong Soo-Hyun.jpg Lie to Me-Park Ji-Yun.jpg Lie to Me-Lee Kyeong-Jin.jpg Lie to Me-Kang Shin-Il.jpg
Ryu Seung-Soo Hong Soo-Hyun Park Ji-Yoon Lee Kyeong-Jin Kang Shin-Il
Chun Jae-Beom Yoo So-Ran Park Ji-Yun Shim Ae-Kyung Kong Joon-Ho
         
Lie to Me-Kwon Hae-Hyo.jpg Lie to Me-Oh Mi-Hee.jpg Lie to Me (Korean Drama)-Kwon Se-In.jpg Lie to Me (Korean Drama)-Song Ji-Eun.jpg Lie to Me (Korean Drama)-Kang Rae-Yeon.jpg
Kwon Hae-Hyo Oh Mi-Hee Kwon Se-In Song Seo-Yeon Kang Rae-Yeon
Hwang Suk-Bong Hyun Myung-Jin Park Hoon Ji-Eun Rae-Yeon
         
Lie to Me (Korean Drama)-Kim Bo-Yeon (II).jpg Lie to Me (Korean Drama)-Ahn Jeong-Hun.jpg Lie to Me (Korean Drama)-Jang Woo-Young.jpg Lie to Me (Korean Drama)-Park Hyo-Jun.jpg Lie to Me (Korean Drama)-Kim Kyu-Jin.jpg
Kim Bo-Yeon Ahn Jung-Hoon Jang Woo-Young Park Hyo-Jun Kim Kyu-Jin
Bo-Yeon section chief Ahn Kim Yeon-Nim Hyo-Jun Kyu-Jin
 

 

Szerző:

                    Niki

Téma: LIE TO ME

Dátum: 2015.04.25

Feladó: B.Krisztina

Tárgy: Lie To Me

Szuper sorozat volt,nagyon tetszett,és a zenéket is imádtam.Jó,hogy írtál róla.Ezer kösssszi :-)

Új hozzászólás hozzáadása

Szavazás

Kang Ji Hwan,melyik sorozatban tetszett, legkobban?

Lie To me (4)
50%

Incarnation of Money (4)
50%

Coffe House (0)
0%

Hong Gil Dong (0)
0%

Összes szavazat: 8