GOONG

Ismertető:

Egy vidám, fiatalos, romantikus sorozat, 2006-ból, 24 résszel, amit ma szeretnék ajánlani.
A történet, napjainkban játszódik, Dél-Koreában, egy fikción alapul,miszerint Koreában még ma is, királyság van.


A női főszereplő, a 17 éves, Shin Chae Gyung, akinek minden álma, hogy divattervező legyen,ezért művészeti iskolába jár. Szintén itt tanul, Korea koronahercege, Lee Shin is.  Egy napon, amikor Chae Gyung az iskolában sétálgat, rajtakapja a herceget, amint egy lánnyal, Min Hye Rin-nel beszélget és megkéri a kezét.  Hye Rin azonban visszautasítja, mert minden álma, hogy balerina váljon belőle és hercegnőként erre esélye sem lehetne. Chae Gyung, csúnyán lebukik a hallgatózásban, amikor édesanyja hívja telefonon, annyira kétségbeesik, hogy azt sem tudja hová bújjon, de végül persze rátalálnak. A két fiatal, ekkor kerül először kapcsolatba,ugyanis a herceg megkéri Chae Gyung-ot, hogy amit látott és hallott, arról ne beszéljen senkinek, mert a herceget és saját magát is veszélybe sodorhatja.


Röviddel ezután azonban, érdekes dologra derül fény, miszerint, Chae Gyung nagyapja, évekkel ezelőtt, megmentette az akkori uralkodó, a koronaherceg nagyapjának életét, aki hálája jeléül egyezséget kötött vele. Az egyezség szerint pedig a jövendő trónörökösnek, a hős nagyapa unokáját kell feleségül vennie.Az unoka pedig nem más, mint Chae Gyung. Nemsokára, az anyakirályné a palotába hívatja a lányt, hogy meghallgassa válaszát a lánykérésre.  Chae Gyung-ot bevezetik a palota egyik termébe, ahol várakoznia kell az anyakirályné érkezésére. 

Az unalom azonban hamar úrrá lesz rajta és szemlélődés közben, majdnem felborít egy állványt az értékes vázával, de szerencsére sikerül elkapnia mielőtt földet érne,így úgy dönt, megmarad a jázminteánál, ám ekkor kezdődnek az igazi gondok. A csésze tartalmának nagy része ugyanis szoknyáján landol, ezért nem marad más választása, mint a maradékot is ráönteni, hogy az egész foltos legyen. Az anyakirályné aztán nagyon kedvesen, elnézően bánik vele, Chang Gyung -nak nehezére esik a kötelező, formális beszéd, de végül elfogadja az ajánlatot és hozzámegy a koronaherceghez.


A két fiatal, eleinte nagyon nem jön ki egymással, de mivel köti őket a két nagyapa egyezsége, igyekeznek, normális szerelmespárnak, ifjú házasoknak látszani.  Cha Gyung eddigi élete, teljesen különböző, a palota kemény szabályaival és törvényeivel gyökeresen ellentétes, mégis, próbálja megállni a helyét és közben persze, egymásba szeretnek a koronaherceggel.
Nekem nagyon tetszett ez a sorozat, a zenéjét pedig régebben és most is sokat hallgatom.

 

Főszereplők:

         
Princess Hours-Yun Eun-Hye.jpg Princess Hours-Ju Ji-Hun.jpg Princess Hours-Kim Jeong-Hun.jpg Princess Hours-Song Ji-Hyo.jpg Princess Hours-Lee Yun-Ji.jpg
Yoon Eun-Hye Ju Ji-Hoon Kim Jeong-Hoon Song Ji-Hyo Lee Yoon-Ji
Shin Chae-Kyung Lee Shin Lee Yul Min Hyo-Rin Princess Hye-Myung
           
Princess Hours-Shim Hye-Jin.jpg Princess Hours-Park Chan-Hwan.jpg Princess Hours-Yun Yu-Seon.jpg Princess Hours-Kim Hye-Ja.jpg Princess Hours-Kim Sang-Jung.jpg Princess Hours-Choi Bul-Am.jpg
Shim Hye-Jin Park Chan-Hwan Yun Yoo-Sun Kim Hye-Ja Kim Sang-Joong Choi Bul-Am
Lady Hwa-Yong King Queen Min Queen Mother Park Lee Soo Emperor Seong-Jo

 

Szerző:

                    Niki

Téma: GOONG

Dátum: 2015.04.07

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Goong

Szupi,hogy írtál erről a cuki sorozatról Niki,imádtam a zenéjét is.:-)

Új hozzászólás hozzáadása