ICE RAIN (Jégeső) - 빙우 (2004)

(film, 105 min)
 

Kedves Olvasó! Te belegondoltál már abba, hogy az extrém sportok szerelmesei miért űzik, hajtják olyan szenvedélyesen azt a sportot, ami sokszor egy szempillantás alatt az életükbe kerülhet? Esetleg őrültségnek tartod? A hegymászók körében kereng egy szállóigévé vált mondás, amit arra a kérdésre szoktak felelni, hogy miért mászol hegyet? A válasz: hát azért, mert a hegy ott van. Mert OTT VAN. Olyan, mint, az élet. Ott van előtted, és neked meg kell mászni, le kell küzdeni. És mi van, ha felérsz? Hát akkor le kell jönni, aztán újra megint mászni kell.

A hegymászáskor magányos vagy, hiába vannak veled a társak. Erőddel spórolni kell és minden lépésedet meg kell fontolni.

S mivel fönt már ritka a levegő, a hegymászó nem beszél sokat és feleslegeset. S amikor kötéllel a társakhoz van kötve, mégsem csak magáért felel, hiszen egyetlen rossz mozdulattal, egyetlen elhibázott lépéssel mást is végzetes bajba sodorhat. A hegymászó egy személyben Felelős és Kiszolgáltatott. Vajon, ha a tragédia bekövetkezik, magát menti, vagy bajtársiasan küzd a társaiért? Ki mondja meg, hol húzódik az a láthatatlan határ, amikor nem indulsz ki a viharba menteni, vagy úgy döntesz, hogy elvágod a kötelet? Szembe lehet állítani a lelkiismeretet az életösztönnel?

A 2004-ben készített „Ice Rain” Dél-Korea első hegymászós filmje ilyen kérdésekre is válaszokat keres, de ennél lényegesen több. Az örök hó birodalmába helyezett harcot, a zordon heggyel és a természet elemeivel vívott küzdelmet két szépséges és fájdalmas szerelemi történet szövi át meg át.

A sztori

Nagyon kell figyelni, mert a rendező, Kim Eun-suk (A Millionaire’s First Love) úgy építi fel a cselekményt, hogy a két férfi főhős töredékes, rövid visszaemlékezéseit a jelenbe szövi, és ahogy a hegymászók minél nagyobb utat tesznek meg, úgy tudunk meg egyre többet a két férfi szerelmének történetéről. és minden apró részlet nagyon fontos.

Woo-sung (Song Seung -heon) és Joong-hyun (Lee Song-jae) 

Vidám hangulatban telik az este a férfiakból álló hegymászók sátorában a hegy derekán található alaptáborban. A veszélyes alaszkai Asiaq-csúcs meghódítására készülnek. A csapat vezetője a híres, szomorkás mosolyú hegymászó Joong-hyun (Lee Song-jae), és egy kivételével valamennyien egy dél-koreai hegymászó klub tagjai, edzett sportemberek. Az újonc Woo-sung (Song Seung-heon) késik, a többiek kicsit aggódnak, de elismerően beszélnek róla, hiszen ő még csak három éve mászik. Woo-sung aztán befut és kicsit felmelegedve az italtól és a tűztől, visszaemlékszik egy lányra, aki még gyerekkorában csúnyán nyírta meg a haját, mégis annak a hajnyírónak a hangja a legkedvesebb hang a számára. A többiek nem nevetik ki. Elmondja, hogy később aztán találkoztak, és itt a történet-töredék visszapereg előttünk.

Kyung-min (Kim Ha-neul) és a sportkaróra

A jelen és a múlt képei

A fiatal Woo-sung amatőr baseball-játékos, ezzel akarja a lányt meghódítani, de a lány, aki maga is sportol nem veszi nagyon komolyan, őt a hegyek érdeklik. Végül jó cimborák lesznek, de ennél tovább a fiú nem jut, és az is kiderül később, hogy a lánynak van egy szerelme. Ennél a pontnál nagyon fontos szerepet kap egy tárgy, egy sportkaróra, amit a lány visel. (Csehovról mondják, hogy az ő drámáiban semmi nem történik véletlenül, és minden tárgynak fontos jelentősége van. Közhelyként emlegetik, hogy ha Csehov színdarabjában valamikor az elején látunk egy pisztolyt, az a pisztoly valamikor feltétlenül el fog sülni. Emlékeztek?) Nos, ennek az órának is végig ugyanilyen fontos szerep jut. A lány, amikor szakít a barátjával, és mielőtt elindul az Asiaq-hegyre egy expedícióra, odaadja óráját a jóbarát Woo-sungnak, azzal, hogy őrizze meg, és akkor adja vissza neki, ha majd hazatér a hegyről…

Joong-hyun és Kyung-min 

A csapat vezetőjének, Joong-hyunnak is feltódulnak az emlékei, s noha ő erről nem beszél, előttünk az ő történetének egy darabkája is lejátszódik.

Egy hegymászó klub-eseményen újoncok is érkeznek a vacsorára, köztük a vidám, kedves Kyung-min (Kim Ha-neul) és noha egy szót sem váltanak egymással (Joong-hyun akkor már híres hegymászó), valahogy távolról mégis összemosolyognak.

A következő kép: véletlenül összefutnak az utcán és együtt mennek le a metrólejárathoz, amikor a lány megpillant egy gyönyörű hófödte csúcsot egy reklámon, és megkérdezi Joong-hyunt, hogy mi ez, és hol található. Joong-hyun elmondja, hogy még ő sem járt ott, a hegy pedig nagyon híres. Nevét az ott uralkodó istentől Asiaq-ról kapta, és aki oda feljut, az találkozik azzal, akit szeretett és már eltávozott a földről.

Eljön a reggel a hegyen és a csapat tovább indul a csúcs felé. Egy ponton aztán kettéválnak, a hármas csapatban Joong-hyun és Woo-sung is együtt mászik a nem mindennapi nehézségeket tartogató hegyen. Korábban még soha nem másztak együtt, nem is ismerik egymást. A néző percről percre érzékeli a feszültség fokozódását, hiszen már tudja azt, amit a két férfi még nem, és az is világos előtte, hogy erre előbb-utóbb fény derül.

Katarzis

És ekkor embertelen vad vihar tör ki. A három egymáshoz kötéllel biztosított hegymászó lezuhan. Először Woo-sung tér magához, aki kisebb horzsolásokkal megússza a zuhanást, és a kötél nyomát követve rábukkan az ájult Joong-hyunra, ám elszörnyedve látja, hogy a vezetőjük alighanem végzetes lábsérülést szenvedett. Persze, ha egy lábtörés az utcán ér valakit, senki nem gondolja ennyire súlyosnak a helyzetet, de fönt a hóvihar-sújtotta szirten, mínusz 20 fokban a dolog egész másképp néz ki. Egy barlangba vonszolja az ájult Joon-hyunt, a sérülést a körülményekhez képest ellátja, és a harmadik társuk keresésére indul, de hiába. Besötétedett, és a hóvihar nem csitul, közben Joong-hyun magához tér. És ismét a múltban vagyunk...

Joong-hyun emlékei Kyung-minről és a vele eltöltött rövidke, felhőtlen pillanatokról ismét feltörnek, s mi nézői lehetünk a múltnak, egy fájdalmas, tiszavirág-életű boldogságnak.  S közben olyan mondatok hangzanak el, amelyek kitörölhetetlenül vésődnek a szívünkbe, mert egy férfi és egy nő vágyának és legszebb szerelmi vallomásának a szimbólumai. Például, amikor Joong-hyun elmeséli, hogy egyszer jó időben egyre csak halogatta a kedvenc csúcsa megmászását. Kyung-min megkérdezi tőle: miért? S a válasz: „mert a szép dolgokat sokáig kell dajkálni, becézgetni.” Majd ő is megkérdezi a lányt: miért a hegyet választottad? A nő válasza: „Mert olyan hatalmas. Soha nem féltékeny, mindig elmehetek hozzá, amikor hiányzik. Mert megérinthetem. Mert mindig ott van.” 

Ismét a jelenben. A két hegymászó a barlangban próbálja átvészelni az éjszakát

Alapszabály, hogy tétlenségében, vagy fájdalmában a hegymászó el ne aludjon a hidegben. Woo-sung ébresztőre állítja az órát, amit a lánytól kapott. És most, ettől a pillanattól kezdve ellenállhatatlanul sodródunk a katarzis felé, a dráma beteljesedni látszik. Joong-hyun felismeri a karórát, amit szerelme, Kyung-min viselt, és az is feltűnik neki, hogy amint Woo-sung játszik egy hógolyóval, a csuklómozdulatai olyanok, mint a baseball játékosoké. És Kyung-min mesélt egy jó barátról neki, aki baseball játékos volt… Óvatosan kérdezi meg, hogy egy baseball játékos miért mászik az Asiaq-ra? És Woo-sung válasza („egy barátom miatt”) már biztossá teszi, hogy ő az a gyerekkori jóbarát, akiről Kyung-min mesélt.

Felismerés

Woo-sung pedig most veszi észre, hogy Joong-sung kezén égési nyomok vannak. Alig meri a kérdést feltenni: ezt hogy szerezted? A válasz pedig őszinte és nem hagy kétségeket Woo-sungban: „Valaki, akit szerettem nekem ajándékozta a bölcsességfogát ( Koreában szerelmi fognak is hívják), de beleesett a tűzbe, és én kiszedtem.” A történet pedig ugyanaz, amit már a lánytól is hallott. Most már Woo-sung is egészen biztos benne, hogy ez a férfi volt Kyung-min nagy szerelme. És elhangzik az utolsó kérdés: „miért lett vége?” és a válasz most is nyílt és őszinte... 

Aztán eljön a hajnal, az idő is kitisztult, de a feszültség ott lebeg: mi lesz most? Woo-sung némán pakolni kezdi a felszerelést, a hátizsákokat, a mászóvasakat, köteleket. Mi még nem tudjuk eldönteni, amire Woo-sung már válaszolt belül. Magával viszi az egyre rosszabbul lévő Joong-hyunt? Meg tudnak menekülni? Vagy legalább valamelyikük? De legalább Woo-sung? Hiszen ez élete első komoly mászása és az utat sem tudja…Hiszen a többiek nem jöttek értük, és a néző tudja, hogy elindultak lefelé, nem indultak a keresésükre. Van még valami, amit tartogat ez a két hallgatag hegymászó ott fönt, vagy a rendező a tarsolyában?

Miért ajánlom?

Megindító, szép film ez, egy jól felépített szerkezettel, sok-sok kimondott, vagy ki nem mondott gondolattal, érzelemmel, gyönyörű zenével, remek színészi játékkal és körömrágásig izgalmas hegymászós jelenetekkel az örök hó és fagy birodalmában. 

A film forgatása két évet vett igénybe, a hegymászós jeleneteket Kanadában, a többit Koreában vették fel. Song Seung-heon 5 kilót fogyott, miközben folyamatosan edzenie kellett és a többiek is külön, nehezített tréningeken vettek részt. 

// 2017. január 29.//

Szerző:

Érzéki Korea