Entertainer

Egy nagyon új dráma lett nálunk a hónap filmje ezúttal, egy SBS sorozat ,18 résszel.

Jelenleg is  játszák még, a 12. résznél tart a sorozat. A férfi főszereplő, Jo Ha Neul, aki imád énekelni, azonban mivel szülei ellenzik, azt tanulja amit elvárnak tőle, azonban az iskolában folytatja fellépéseit, a sulirádióban és egy iskolai zenekarban.  Egyik ilyen alkalommal, édesapja nagyon mérges lesz amiért fia ellenszegült és utána siet, az édesanya is vele tart. Útközben azonban baleset érte őket és mindketten életüket vesztették. Ha Neul azóta zene közelébe sem mer menni, magát hibáztatja a történtekért.

Fogadott nővére,  Jeong Green sokat törődik vele és mindig mellette van. Egyik nap, erőszakkal gyanúsítják Ha Neul-t, amit természetesen nem ő követett el, csak valaki rá akarja kenni. Javító intézetbe küldik, ahol teljesen magába zuhan. Nővére nagyon aggódik érte. Ha Neul öngyilkossagot tervez egy tetőn. A másik szereplő, Seok Ho, aki a Ktopp emtertainment egy, eléggé népszerű menedzsere volt.  Kilépett és megnyitotta saját szórakoztató cégét. Amikor az utcán sétál, meghallja Ha Neul énekét az iskolarádióban és egyből tudja, hogy ezt a fiút meg kell találnia.

Mikor megtudja ki ő, meglátja és követi őt a tetőre. Ha Neul már éppen le akart ugrani, amikor az igazgató reményt önt belé, hogy énekest csinál belőle.Ha Neul először nem akarja elfogadni az ajánlatot, aztán azzal a kikötéssel belemegy, hogy  csak bandában hajlandó játszani. Seok Ho igazgatónak még fogalma sincsen, hogy honnan fog összekaparni Ha Neul számára egy bandát,illetve több, kemény küzdelmen megy keresztül Jeong Green-el is, aki nagyon félti öccsét az újabb csalódástól.

Végül, azzal a feltétellel ő is belemegy, hogy ő lehessen Ha Neul menedzsere. A bandába,  végül találnak még 3 tagot, a nevük pedig : Entertainer lesz. Minden egyes tagnak van valami zűrös története, amik szépen lassan kiderülnek .  Megtanulnak együtt dolgozni, hinni egymásnak és bízni egymásban. Bár,  karrierjük kissé nehézkesen indul be, de rajongó táboruk egyre csak gyarapodik. Az idő elteltével, Jeong Green és Seok Ho igazgató is összemelegednek. Alapvetően vidám történet, drámai, szomorú elemekkel. Nekem nagyon tetszett, csak ajánlani tudom.

Magyarul, nézhető a Vikin, folyamatosan fordítják.

 

Main Cast
KTOP
People around Shin Suk Ho

                                           

Téma: Entertainer

Dátum: 2016.06.01

Feladó: B.Krisztina

Tárgy: Entertainer

Kedves Olvasóink!
Az oldal szerkesztés alatt.A teljes tartalom,remélhetőleg holnap már elérhető lesz.

Új hozzászólás hozzáadása