Dr. Frost

Ismertető:

Mai összefoglalóm,egy 2014-es krimisorozatról szól, 10 résszel. Igazából, már régóta gondolkodtam rajta, hogy meg kéne nézni, de csak most, hogy a nátha ágyhoz kötött jutottam el a megvalósításig, de nagyon örülök, hogy rászántam magam. Az első percektől kezdve érdekes, izgalmas és időnként megdöbbentő.


A történet, ezúttal is gyerekkortól indul, amikor is a főhős, szüleivel együtt autóbalesetet szenved és egyedül éli túl, egy ismeretlen megmentőnek hála, aki kihúzta a roncsból. Erről az emberről azonban nincsen emlékképe,csak homályosan körvonalazódik alakja, de szinte állandóan rémálmai vannak a balesetről és a sokk hatására, már gyermekkorban teljesen megőszült,hófehér lett a haja.Baek Nam Bong, akit mindenki csak dr. Frost-nak hív, gyakorlatilag egy pszichológiai központban nőtt fel és természetes volt számára, hogy pszichológusnak tanult.Tanára és mentora, Cheon Sang Won, egy tanácsadói állást kínál neki, mert úgy gondolja, hogy ez majd jó hatással lesz,a gyakorlatilag, semmilyen emberi érzelmeket nem mutató férfira. 

Munkája során aztán megismerkedik, a szintén tanácsadóként dolgozó,fiatal  pszichológussal , Song Sun-al, aki megkéri,hogy tanácsadással segítsen, húgán,akinek,súlyos, öngyilkos hajlamú betegsége van. Dr.Frost, teljesíti Song Sun kérését és elkezdi húga kezelését,lassanként azonban, mindkét testvér kötődni kezd hozzá és a páciense,több esetben  is öngyilkossággal fenyegetőzve próbálja kivívni az orvos egyedüli figyelmét. Egy alkalommal pedig kihallgatja véletlenül, Frost és nővére beszélgetését, ahol testvére elmondja az orvosnak, hogy mindig nagy teher volt számára beteg húga, legszívesebben testvér nélkül nőtt volna fel. 

Emiatt aztán, Song Sun húga öngyilkos lesz és nővére ezért Dr. Frost-ot teszi felelőssé, hogy elhibázta a tanácsadást. A férfi ezért, otthagyja állását és egy bárban dolgozik csaposként. Három év múlva azonban, Cheon Sang Won ismét ráveszi, hogy folytassa munkáját és tartson újból tanácsadást a rászoruló embereknek. Ezúttal egy asszisztense is akad, akit először nem hajlandó elfogadni,de végül a minden lében kanál,Yoon Sung Ah,nélkülözhetetlenné teszi magát számára. A fiatal pszichológus asszisztens, nagyon nehezen tudja elfogadni,hogy létezik olyan érzelemmentes ember, mint új főnöke, aki ráadásul pszichológus.

Első, közös esetük,először egy  szokványos , zaklató által terrorizált színésznő idegösszeomlásának tűnik, ám Frost rögtön látja, hogy ennél sokkal több van az ügy mögött és a rendőrtiszt, Nam nyomozó és asszisztense segítségével, fényt derítenek a népszerű színésznő, egyre rejtélyesebb esetére.
Ezután, még minden részben egy új esetet oldanak meg, mindegyik izgalmas és fordulatos, eközben pedig, lassanként fény derül, Dr.Frost  szülei halálának körülményeire és a titokzatos megmentőjére.


Nagyon jól felépített krimisorozat, rengeteg izgalommal és meglepő végkifejlettel, így a krimi kedvelőinek,biztosan tetszeni fog.

 

Főszereplők:

Dr. Frost-Song Chang-Eui.jpg Dr. Frost-Jung Eun-Chae.jpg Dr. Frost-Sung Ji-Ru.jpg Dr. Frost-Lee Yoon-Ji.jpg Dr. Frost-Choi Jung-Woo.jpg
Song Chang-Eui Jung Eun-Chae Sung Ji-Ru Lee Yoon-Ji Choi Jung-Woo
Dr. Frost Yoon Sung-A Nam Tae-Bong Song Sun Cheon Sang-Won

 

 

Szerző:

             Belinszky Erika

Téma: Dr. Frost

Dátum: 2015.03.30

Feladó: Erika

Tárgy: Dr. Frost

Köszi donszengem, érdemes megnézni, izgi. ☺☺☺

Dátum: 2015.03.30

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Dr. Frost

Gratula Unni,az ismertetőhöz,nagyon érdekesnek látszik.Biztos nagyon jó is lesz.Szuper,hogy rátaláltál erre a mini sorozatra is. :-) :-)

Új hozzászólás hozzáadása

Szavazás

Szereted a mini sorozatokat?

Igen (4)
100%

Nem (0)
0%

Nem,de ez a sorozat tetszett (0)
0%

Összes szavazat: 4