Cain and Abel

Ismertető:

Ezúttal egy 2009-es filmről írok, ami 20 részes,tulajdonképpen, orvosi jellegű dráma, sok műtétet láthatunk benne, hiszen a két főszereplő, féltestvér, mindketten orvosok, idegsebészek.A történet már az elején nagyon izgalmas, hiszen egy nő, aki rosszul lesz egy Koreába tartó repülőgépen, meghalna,ha nem segítene rajta a szintén a gépen utazó, idegsebész, Lee Seon Wo, aki éppen hazafelé tart, a híres amerikai kórházban, a John Hopkinsban végzett tanulmányútja után. A repülő landolása után, még a reptéren, egy bravúros beavatkozással, amihez a reptéri karbantartoktól kölcsönzött fúrógépet, megmenti a nő életét. A  családi kórházukba szállítás után, kimutatják egy nagyon veszélyes tumor jelenlétét az agyban, Seon Wo, egy újabb műtéttel, stabilizálja állapotát és eltávolítja a tumort. A sajtóban eközben híre megy az orvosi bravúrnak és a kórház népszerűsége jelentősen növekszik.

A kórház alapítója,Lee Jong Min  elnök,aki jelenleg egy speciális fajtájú, nehezen műthető agydaganat miatt kómában fekszik, saját fia, Seon Wo mellé örökbefogadta legjobb barátja és annak feleségének fiát, akit sikerült megmenteni az autóbalesetből, ahol szülei meghaltak.
Csakhogy az elnök féltékeny felesége, Na Hye Jo,biztos benne ,hogy a törékeny kisbaba, valójában a férje gyermeke, aki titokban szerelmes volt barátja feleségébe.Ezért az örökbefogadott fiút ,aki a Lee Cho In nevet kapta, soha nem kedvelte, bár, fia, Seon Wo és Cho In, jó testvérekként nőttek fel és szerették egymást. Mindketten, szinte apjuk kórházában töltötték gyermekkorukat és kiváló idegsebészek lettek. Apjuk, nagy álma volt, hogy létrehozzon kórházában egy sürgősségi központot, a súlyos, gyors kezelésre szoruló betegek számára.

Ennek vezetésével, fiát, Cho In-t akarta megbízni, akit érezhetően jobban kedvelt, mint Seon Wo-t. Betegsége azonban ebben megakadályozta és felesége, mindent megtesz,hogy saját tervét, egy új neurológiai központot valósíthasson meg a kórházban. Ennek, természetesen fia, Seon Wo lenne a vezetője.A kórházi igazgatótanács azonban nem látja ennek szükségét, egyenlőre és még ,Seon Wo doktor bravúros műtétje sem győzte meg őket, főleg, hogy kiderült előre eltervezett események sorozata volt, Hye Jo műve.Miután anya és fia rájönnek, hogy nem tudják keresztülvinni tervüket a neurológiai központról,elhatározzák,hogy elküldik a legközelebbi igazgatói gyűlés előtt Cho In-t és így próbálják az igazgatótanácsot a maguk oldalára állítani. Annak ürügyén, hogy apjukon végezzenek, egy külföldön,  sikeresen alkalmazott műtéti módszert, Seon Wo elküldi Kínába öccsét,hogy tanulmányozza személyesen, egy ilyen műtét alkalmával az eljárást. 

Anyja eközben, gengsztereket bérel, akiknek az a feladatuk, hogy megakadályozzák,hogy Cho In az értekezlet előtt visszatérjen. Indulása előtti estén, Cho In eljegyzi régi, nagy szerelmét, Kim Seo Jeon-t. A lány eredetileg, Seon Wo-ba volt szerelmes, de mivel úgy tűnt, hogy nem viszonozza érzelmeit, így lassanként Cho In mellett döntött, aki szintén beleszeretett és hűségesen várt, amíg Seo Jeon eldönti,hogy kit választ. Ahogy kimondta ,hogy szereti Cho In-t, a férfi rögtön eljegyezte szerelmét. Bátyja, tanúja volt ennek és nagyon féltékeny lett, mert mostanra már rájött, hogy viszontszereti Seo Jeon-t.
Cho In tehát elutazik Kínába,ahol a reptéren már várja, az ellene felbérelt gengszterek embere, Oh Young Ji, aki idegenvezető, egy talpraesett, észak-koreai menekült lány.


A gengszter, akitől a lány, családja számára a dél-koreai útleveleket vásárolta, hogy kimenekítse őket északról, azt a megbízást kapja, hogy jó pénzért, mindenhová kövesse, egy percre se veszítse szem elől Lee Cho In-t. Az orvos azonban nem könnyű eset és nem kér a lány idegenvezetéséből, a műtét után pedig hirtelen útitervet változtat, egy kis faluba megy, ahol rengeteg gyerek él, a falu vezetője pedig jóbarátja. Minden gyereket megvizsgál és kezeli a rászorulókat, a látszólag, csak székrekedéstől szenvedő Young Ji-t is megvizsgálja,kiderül,hogy kórházi kezelésre szorul. A lány azonban nem akar semmiképpen kórházba menni és könyörög neki, hogy inkább itt műtse őt meg. Bár, vakbélgyulladást kell műteni, de mégis elvállalja Cho In és a kezdetleges eszközökkel is sikeresen elvégzi a műtétet. A műtét után, ellenőrzésre beviszi a kórházba Young Ji-t, ahol megtudja, hogy a nemrég megtekintett műtét után, ma reggelre beállt az agyhalál a betegnél. 

Közben, a gengszterek elindulnak Cho In elfogására a kórházba. Young In gyorsan elhozza őt onnan és amikor elköszönnek egymástól, Choi In búcsúzoul sok pénzt és egy kis levélkét ad Young Ji-nek,hogy hogyan kezelje a műtéti sebet és, hogy vigyázzon magára amíg újra nem találkoznak dél-koreában.Young Ji nagyon meghatódik és hálás Choi In-nek. Nemsokkal később, Choi In felhívja bátyját, aki elmondja neki, hogy nem várja meg visszatérését, nemsokára műtik apjukat. Öccse felháborodott tiltakozását meg sem hallgatva, leteszi a telefont. A gengszterek eközben megtalálják Cho In-t, leütik és autójukba teszik, útközben pedig azt az utasítást kapják, hogy öljék meg. A sivatagba viszik, ahol le akarják lőni és eltemetni.

Egy darabig sikerül menekülnie, de fejbelövik és otthagyják a sivatagban. A vérben fekvő férfiról pedig fotót küldenek a gyilkosság megrendelőjének, mostohaanyja Hye Jo titkárának. Cho In-t, hiába várja haza aggódó szerelme a reptéren. Eközben, Koreában, a kórházi igazgatótanács mégsem szavazza meg a neurológiai központot, a sürgősségi központ több voksot kap.A sivatagban, megtalálják a haldokló Cho In-t, akit végül sikerül megmenteni,de elveszíti emlékeit,fogalma sincsen kicsoda. A dolgok innentől nagyon bonyolódnak és a film egyre izgalmasabbá válik.
So Ji Sub, nagyon tetszett Cho In szerepében, a film pedig fordulatos, nagyon lebilincselő. 

 

Főszereplők:

       
Kein abel-so ji sub.jpg Kein abel-shin hyun joon.jpg Kein abel-chae jeong an.jpg Kein abel-han ji min.jpg
So Ji-Sub Shin Hyun-Joon Chae Jung-An Han Ji-Min
Lee Cho-In Lee Seon-Woo Kim Seo-Yeon Oh Young-Ji
         
Kein abel-kim hae sook.jpg Kein abel-ha yoo mi.jpg Kein abel-jang yong.jpg Kein abel-kwan hae hyo.jpg Kein abel-an nae sang.jpg
Kim Hae-Sook Ha You-Mi Jang Yong Kwon Hae-Hyo Ahn Nae-Sang
Na Hye-Joo Kim Hyun-Joo Lee Jong-Min Kim Jin-Keun Jo Hyeon-Taek
         
Kein abel-yoon ki won.jpg Baek Seung-Hyeon Kein abel-han da min.jpg Kein abel-park sung oong.jpg Kein abel-seo jin ho.jpg
Yun Ki-Won Baek Seung-Hyeon Han Da-Min Park Sung-Woong Choi Jae-Hwan
Park Soo-Rak Choi Chi-Soo Lee Jung-Min Oh Kang-Cheol Seo Jin-Ho

 

 

Szerző:

             Belinszky Erika

Téma: Cain and Abel

Dátum: 2017.09.27

Feladó: Szabóné Bedécs Mária

Tárgy: Cain and Abel

Köszönöm szépen az ismertetőt,meg fogom nézni.

Dátum: 2015.03.24

Feladó: Erda

Tárgy: Cain and Abel

Hű de örülök, hogy írtál róla, szerintem nagyon ott van ez a sorozat!
Már csak Han Ji-min miatt is, na de azért elsősorban So Ji-sub miatt :-D
Nna, megint megnézem :-)
E.

Dátum: 2015.03.24

Feladó: Erika

Tárgy: Re:Cain and Abel

Igen!!! Han Ji Min szerintem nagyon kedves arcú, jó színésznő és szuper volt Young Ji szerepében. So Ji Sub miatt kezdtem nézni, de mindkettőjük játéka nagyon meggyőző volt, szuperjó sorozat. ☺☺

Dátum: 2015.03.23

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Cain and Abel

Szuper összefoglaló Unni, jó filmnek látszik.Felveszem a megnézendők listájára.☺☺☺☺☺

Új hozzászólás hozzáadása