Autumn in my Heart

Ismertető:

Mai összefoglalóm témája egy gyönyörű történet 2000-ből,16 részen keresztül.
A sztori, itt a két női főhős születésétől kezdődik, ami ugyanazon a napon, ugyanabban a kórházban történik és itt van a csavar, ugyanis egy tényleg totális véletlen során a két újszülött kislányt elcserélik. Yoon Eun Seo és Choi Shin Ah, nagyon különböző családba születnek, Eun Seo, apukája és anyukája, jómódúak, alig várták már, hogy kisfiúk, Joon Seo mellé kislányuk is megszülessen,amíg Shin Ah anyukája, egyedül és nagy szegénységben kell felnevelje kislányát,férjét nemrég elvesztette,halála előtt pedig a férfi,összes, félretett pénzüket elkártyázta.


Eun Seo édesapja, bemegy kisfiával a kórházba, látogatóba és amíg visszaszalad felesége szobájába a fényképezőgépért, addig a még totyogós,Joon Seo bemegy az újszülött szobába és véletlenül leveri a két kiságy elejéről a névtáblákat. Az ápolónő, aki visszateszi,fordítva rakja fel, ezzel átírva a két újszülött kislány életét.A történet a lányok kamaszkorában folytatódik, amikor is még általános iskolások, 13 évesek évesek, egy osztályba járnak és versengenek az osztályelnökségért,amit aztán, Eun Seo nyer meg társaik szavazatai alapján, mert mindenki jobban kedveli a kedves és barátságos lányt, mint az örökké morcos és rosszindulatú Shin Ah-t. Eun Seo, nagyon boldog életet él, szerető szüleivel és bátyjával,különösen édesanyjával nagyon jó a kapcsolata, nagyon kötődnek egymáshoz. 

Shin Ah,pont az ellenkezője, szenved a nyomortól, amiben élnek, szégyelli anyját és ráadásul bátyja is sanyargatja őket, meglopja anyját és húgát. A két lány közötti ellentét, akkor éleződik ki leginkább, amikor Eun Seo lesz az osztályelnök, ekkor Shin Ah,azt kezdi terjeszteni, hogy csak befolyásos apja miatt nyert ellenfele. Hazafelé tart Eun Seo és Joon Seo, biciklivel, amikor balesetet szenved a lány és kórházba kerül, műtétre kerül sor és vérre van szüksége. A vérvételkor kiderül azonban, hogy a vércsoportja B,pedig mindkét szülő O vércsoportú. Egyértelművé válik, hogy nem lehet a gyerekük, az édesanya nem hajlandó tudomásul venni és férjét is erre próbálja kényszeríteni. Eközben, Eun Seo hamar gyógyul,bár még kórházban van anyja és bátyja sokat látogatják. Apja viszont, elmegy a kórházba ahol felesége lányukat szülte és kideríti, hogy aznap még egy kislány született, akinek a vércsoportja B. Megtudja az anya címét is és ráveszi feleségét, hogy beszéljenek vele.

Felkeresik tehát, de egy olyan helyre érkeznek, ahová egyébként sosem tennék be a lábukat. A szegényes és igénytelenül koszos kis étterem tulajdonosa, nem is érti mit akar tőle a jómódú házaspár, először el sem hiszi, hogy valóban nem a saját lányát nevelte eddig. Mivel,Shin Ah iskolában van, így nem tudnak találkozni vele, viszont fiúk, Joon Seo, aki észrevette őket és utánuk ment, halotta a beszélgetést és nagyon lesújtja a hír, hogy Eun Seo nem igazi húga. Végül,a szülők kölcsönösen megegyeznek abban, hogy megpróbálják elfelejteni a történteket, a véletlen azonban ismét közbeszól. Egy iskolai rendezvényen ugyanis, ahol Eun Seo-nak és Shin Ah-nak és szüleiknek is meg kell jelenniük,a szülők szembesülnek igazi gyermekükkel. Legfőképpen, Eun Seo apját zaklatja fel a találkozás és nagyon sajnálja, hogy vér szerinti gyermekének ilyen életet kell élnie.

Amikor, az utcán sírni látja Shin Ah-t, beszélgetni kezd vele és megajándékozza egy macival,amit a kislány hazavisz. Anyja azonban nagyon ideges lesz emiatt és elszólja magát, hogy kik Shin Ah igazi szülei. Így a lány, a kapuban, sírva várja,Eun Seo és családja hazatérését és egyből felelősségre vonja szüleit. A hír, hogy nem azok a szülei akik eddig nevelték , először elkeseríti Eun Seo-t,később azonban megpróbál együtt élni a kialakult helyzettel. Nem így viszont Shin Ah, aki minden eszközzel próbálja kitúrni a házból és belehelyezni,saját, régi életébe.


Eun Seo édesanyja, aki nem tud vérszerinti lányával megbarátkozni, elmegy Shin Ah anyjához és megbeszélik,hogy visszaküldik a lányt. Shin Ah azonban kétségbeesetten sír és kérdőre vonja édesanyját, hogy miért akarja az igazi gyermekét eldobni, ezzel végül megtöri az anya ellenállását és mire Eun Seo hazaér,már a Shin Ah-t ölelő anyját látja, így úgy dönt, hogy valóban elköltözik vérszerinti anyjához. Bátyja, Joon Seo, nagyon nehezen éli meg húga elvesztését és, bár Eun Seo kéri, hogy többet ne is beszéljen vele, megígéri neki, hogy soha nem felejti el. Eun Seo próbál beilleszkedni új környezetébe és mindent megtesz,hogy anyjának segítsen, amikor pedig nevelőanyja szeretné magukkal vinni Amerikába, édesanyjával marad. Az utazás előtt, fájdalmas búcsút vesz szeretett bátyjától.


A folytatásban, felnőttek a főszereplők és Joon Seo visszatér Koreába, hogy megpróbálja megkeresni Eun Seo-t, hogy elmesélje neki, eljegyzi magát. Eközben, Eun Seo már régen elköltözött és egy szállodában dolgozik, pont ott, ahol Joon Seo legjobb barátja, a golfjátékos, Han Tae Seok megszállt.
Nagyon elgondolkodtató és megható történet, romantikával és sok intrikával, mindenképpen érdemes megnézni!

 

Főszereplők:

 

Autumn In My Heart-Song Seung-Heon.jpg Autumn In My Heart-Song Hye-Kyo.jpg Autumn In My Heart-Won Bin.jpg Autumn In My Heart-Han Chae-Young.jpg Autumn In My Heart-Han Na-Na.jpg
Song Seung-Heon Song Hye-Kyo Won Bin - Han Chae-Young Han Na-Na
Yoon Joon-Seo Yoon Eun-Seo Han Tae-Seok Choi Shin-Ae Shin Yoo-Mi
           
Autumn In My Heart-Kim Hae-Suk.jpg Autumn In My Heart-Jeong Dong-Hwan.jpg Autumn In My Heart-Seon Woo Eun Suk.jpg Autumn In My Heart-Choi Woo-Hyeok.jpg Autumn In My Heart-Moon Geun-Young.jpg Autumn In My Heart-Lee Ae-Jeong.jpg
Kim Hae-Sook Jeong Dong-Hwan Seon Woo Eun Suk Choi Woo-Hyeok Moon Geun-Young Lee Ae-Jeong
Kim Soon-Im Professor Yoon Lee Kyeong-Ha Joon-Seo (young) Eun-Seo (young) Shin-Ae (young)

 

 

Szerző:

        Belinszky Erika

Téma: Autumn in my Heart

Dátum: 2015.04.11

Feladó: Erika

Tárgy: Autumn in my heart

Annyit minimum ☺☺

Dátum: 2015.04.11

Feladó: Belinszky Krisztina

Tárgy: Autumn in my..

Jó kis sorozat,gondolom 100db zsebkendőt igényel. :-) :-)

Új hozzászólás hozzáadása