Tanár úrnak szeretettel!

고맙습니다, 선생님! 

Dél-Korea – mint tudjuk- hagyománytisztelő ország, még akkor is, ha a világ leggyorsabban fejlődő high-tech társadalmainak egyik legkiemelkedőbb képviselője, és erősen nyugatosodik igen sok tekintetben.   

Ugyan nem olyan nagyon régi hagyomány, de azért hűségesen őrzik a „tanárok napját”és becsülettel meg is tartják még a mai változó, zajos világban is.

A koreai pedagógusnapnak kalandos a története, és eddigi élete során megért már dátummódosítást, sőt egy ideig tartó teljes eltörlést is! Lássuk, hogy is indult, mit is illik tudni róla?

 

„JOBBULÁST KÍVÁNUNK TANÁR ÚR!”

Valamikor a 60-as években fiatal Vöröskeresztesek egy lelkes csapata elhatározta, hogy látogatni fogja a kórházban fekvő régi tanárait, étellel, gyümölcsökkel, virággal és apró ajándékokkal és jókívánságokkal segítve felépülésüket. Így történt, hogy 1963. május 26-a lett a tanárok hivatalos napja, mivel a fiatalok első látogatása anno május 26-ra esett.   

 

A NEMZET NAGY TANÍTÓJA

Nagy Sejong

Pár év múlva, azaz 1965-ben a „tanárnap” dátuma megváltozott, de ennek okait semmilyen politikai ok nem befolyásolta. Bizony nem! Ennek oka valami olyasmi volt, amivel minden koreai csak egyetérteni tudott: május 15-e tudniillik Nagy Sejong király (1397-1450) születésének dátuma. S ki ne tudná, hogy a ma is használt, forradalmian új és a világ leglogikusabb írásának tartott Hangeul megalkotása éppen e mindent meghatározó, nem akármilyen uralkodói tehetséggel megáldott uralkodó nevéhez fűződik? Így esett, hogy 1965 óta a dél-koreai Pedagógusnap hivatalosan immár: május 15.

 

TILTÁS ÉS REAHABILITÁCIÓ 

Aztán (talán a személyi kultusz bélyegétől tartva, vagy egyéb okokból?), 1973-ban hivatalosan be is tiltották a tanárok napját, de szerencsére 1982-ben rehabilitálták ezt a napot. S egészen biztos, hogy nemcsak a tanárok, hanem a gyerekek és a szülők nagy örömére is, azóta is jelen van a koreai társadalomban, és igazi ünnepnapnak számít. Ez annak idején egész egyszerűen azért volt jó hír, mert sok-sok diák és talán még több szülő mélységes és sokszor valóban őszinte hálát érzett a tanárok lelkiismeretes és nagyon gyakran valóban áldozatos munkája iránt.

Ez volt tudniillik az az időszak, amikor Dél-Korea gazdasági élete igencsak megpezsdült, és a felnőttek éjt nappallá téve dolgoztak, s alig-alig jutott idejük a csemetékre – hacsak nem a bizonyítványosztás idején, akkor viszont sokszor ordítás lett a vége …  

(netán így van ez ma is?..., nyilván családja válogatja)

 

SZEGFŰ, BULIK ÉS "SZERETEM TANÁR ÚR" 

A Tanárok napján a lelkes diákok általában a hagyományos szegfűvel, (amit egyébként a május 8-án tartott Szülők napján szüleiknek is ajándékoznak), saját kezűleg gyártott nagyon kedves üdvözlőkártyákkal kedveskednek tanáraiknak.

De a tanárok is megünnepelik ám magukat és egymást, jutalmat is kapnak a legtöbb iskolában. A főiskolák és egyetemek máskor oly komoly és szigorú professzorai olykor hajnalig tartó tanárbulit tartanak, ahol a rigorózus, tudományos álarcot levetve végre kicsit elengedik magukat. Finom étkekkel és rendkívüli jutalmakkal ismerik el ilyenkor egymás, vagyis a legjobbnak szavazott egyetemi kollégáik munkáját.

 

VESZTEGETÉS, VAGY HÁLA? 

Ezen a napon sok iskolában nincs, vagy csak félnapos tanítás van. Ennek egyik oka az, hogy nagyon sok hálás szülő megköszönti csemetéje okítóját, és bizony sokszor igen drága ajándékkal, de akár készpénzzel is meglepi köszönete jeléül.

Persze, mondhatjuk, hogy ez ma már a múlté, mert az ilyesmi hivatalosan tilos.

A koreai fejek és főleg a szívek azonban nem egy könnyen felejtenek és néha kínos helyzetbe keveredik mind tanár, mind a lelkes szülő egyaránt.

Ami még akár tíz éve is teljesen elfogadott volt, mára hivatalosan is megtiltott, azaz a készpénz és drága ajándék. Ennek oka az, hogy sokan kezdték úgy vélni, hogy a tanárok „közszolgák”, így fizetésükről, megbecsülésükről az államnak kell gondoskodni. Ezért sok helyen úgy szabályozták ezt a végeredményben szabályozhatatlan kérdést, hogy maximálták a kizárólag ajándék formájában adható tárgyak értékét. Ez maximálisan 30 ezer won  (kb. egy taxizás ára Incheon reptér és Szöul belvárosa között, ami egyébként jó másfél órás út)

De hogy vélekednek erről maguk az érintettek? (A példák csak kiragadottak és természetesen nem reprezentatívak) Az minden esetre látható, hogy a zavar elég nagy, és immár kicsit talán mindenki kínosan érzi magát.  

·         „ Megkaptam a szülői munkaközösség levelét, hogy 30.000 wonnál nem lehet nagyobb értékű ajándékot venni a tanároknak. De hát az semmi! Az megalázó!” – véli egy Gangnam-béli anyuka.

·         „Mi arra gondoltunk, hogy ajándékutalványt adunk. De a boríték esetleg egy pénzes boríték látszatát kelti, és még majd a végén a tanár érintetlenül visszaküldi. Azt a szégyent nem élném túl” – panaszolta egy középiskolás édesanyja.

A legtöbb tanár ugyanis valóban visszaküldi a kapott ajándékot – nem mintha nem esne neki jól a figyelmesség-, de úgy véli, ez nem helyén való, és nem kevésbé azért, mert tart a közösségi megvetéstől.  

 

NA MOST NÉZZÜK A MÁSIK OLDALT

(illusztráció)

Suwon egy nemrégiben alapított középiskolájának tanára így nyilatkozott a kényes témáról:

„Mivel az iskola új, ezért a tanárok legtöbbje is fiatal. Őket már úgy tanították – s én is közéjük tartozom – hogy az ilyesmi nem helyénvaló. Ha el is fogadunk valamit, az maximum valami vitaminbomba ital. Viszont az is igaz, hogy az idősebb generációs tanárok ehhez hozzászoktak, és nekik nem esik jól, ha nem köszönik meg a munkájukat. Nem tudom, nagy a káosz, mert iskolánként változik a dolog. Minden a helyi moráltól függ. Viszont egy volt diáktársam mesélte, hogy például Szöul fizetős, főleg magániskoláiban ez a drágább ajándékozgatási szokás még mindig javában dívik. Ki tudja, mi a helyes?”     

A „piszkos anyagiakon” túl vannak azonban teljesen jópofa régi hagyományok is, mint például a lábmosások szokása. Ezt művelhetik úgy, ahogy a fenti képen ábrázolódik, vagyis a diákok mosdatják tanáraik lábát, de úgy is, ahogy tavaly Szöul egyik előkelő gimnáziumában készült alsó képen látható. Itt ugyanis az történik, hogy a tanárok mossák meg a tanítványok lábát.

„Eleinte kicsit hülyén éreztem magam” – mesélte az egyik diák. „Tök fura volt, aztán végül hiszem sikerült egy jót beszélgetnünk a matektanárral, akit addig nagyon nem tartottam királynak.”

„ Először csináltam ilyet és elég szürreális volt az a pár első perc” – nyilatkozta egy fiatal tanár. „De aztán rájöttem, hogy van ebben a régi hagyományban valami. Más perspektíva ugyan, de nem ettől esik le a korona a tanár fejéről. Érdekes dolgokat tudtam meg a tanítványokról, amire egyébként soha nem került volna sor.”

Kedves óvónéni, tanítóbácsi, tanárnő és professzor úr! Boldog Pedagógusnapot kívánunk! :-)   

 

// 2016. május 14. //