Iskola a hegyek között

Az iskola. Ahol rád ragad a tudomány, ahol beletanulsz, hogy közösségben kell élned, és ahol sokszor érthetetlen szabályok közé kell beilleszteni magadat. Aminek néha utálod még a szagát is, aminek ódon falait, esetleg tágas, modern tereit viszont imádod (vagy éppen hogy nem), de ahonnan mindig új utakra indultál és indulsz majd holnap. S azt vajon el tudod-e képzelni, hogy egy olyan teremben tanulsz, aminek nincs ablaka, és ha unatkozol (netán ábrándozol), nem tudsz kibámulni rajta? Pedig bizony a Joseon-kor híresen jó iskolája, a seowon (서원, e.szavan) pontosan ilyen volt.

A seowon, ez a hőn áhított szentély, amely a koreai társadalom értelmiségi és tudós rétegeit nevelte ki, nem akárki fia számára volt elérhető. A sokáig fennmaradó kasztrendszer miatt csak a jobb módú yangban családok csemetéi kerülhettek be, ahol aztán szigorú tudós mesterek pallérozták elméjüket és csiszolták erényeiket, mígnem aztán seonbi (선비, szanbi) válthatott belőlük. 

A diákság elitje

A seonbi a koreai értelmiség mintaképe és „prototípusa” volt, aki Konfucius és Mencius klasszikus tanaiból szívta magába a bölcsességet, a tudást, s az erkölcstant egy jóval későbbi korban a Joseonban (1392-1897). Őket azonban meg kell különböztetni azoktól a remeteségbe vonult bölcselőktől, akik a mindennapoktól távoli életet választották, mivel azt kissé meg is vetették és lenézték.

Kang Hee-eon (XVIII.sz.) festménye: „A seonbi verset költ”

Noha a mindenkori arisztokrácia uralkodó rétegeiből került ki, egy valamire való seonbi bizony kicsit sem maradt érzéketlen a társadalom bajaival szemben, és mély felelősséget érzett az emberek sorsa iránt. Tanulmányai arra ösztökélték, hogy küldetésének tekintse a társadalom jobbítását, ő maga pedig jó példával járjon elöl. Sokszor megesett, hogy a köznép védelmében a seonbik merész petíciókban fordultak magához a királyhoz, így nem egyszer még saját életük is kockán forgott.  Tagadhatatlan, hogy a seonbi-lélek hajtotta a Joseon-kor erkölcsi motorját mintegy 500 éven át, ahogy az is tagadhatatlan, hogy a mai kor értelmisége számára is kijelölte azt az utat, amit követniük kell.  

 

Az iskola

A seowon volt az a különleges almamáter, ahol a seonbik tanultak, laktak, okosodtak és okultak, mondhatni, ez volt a „seonbi- szellemiség” valódi bölcsője. A seowon korábban egyfajta tudományos akadémia funkcióját látta el, ahol nagy tudósokra és tanaikra emlékeztek, kutatások irányítását szervezték, szóval az akadémikusok zárt fellegvára volt az az intézmény.

A Joseoban az oktatási intézményeket nagyjából két típusra lehetett osztani ezek pedig a Seonggyungwan(성균관, szangkjunkwán) és a Hyanggyo (향교, hjángkjo). Az előbbi egyfajta állami egyetemnek felelt meg, míg utóbbi az állam által is támogatott helyi, vidéki iskolához volt hasonló. A seowon ezzel szemben a modern kor magánalapítású, privát kézben lévő főiskoláival, egyetemeivel azonosítható leginkább.

Mivel egyre több seonbi kezdte úgy érezni, hogy a kormány pénzelte, befolyása alatt álló iskolák egyáltalán nem felelnek meg az ő társadalmi igényeiknek, úgy döntöttek, hogy magániskolákat alapítanak, amit aztán seowonnak kezdtek nevezni, talán ezzel is utalva a hely valódi tudományos küldetésére.

 Az első időkben kizárólag a seonbi családok alapították ezeket az iskolákat, és az épületegyütteseket szándékosan eldugott, magányos vidékeken húzták fel. Az elvonulásnak persze megvoltak a maga okai, elsősorban is az, hogy a tudományoktól és tanulmányoktól semmi ne vonhassa el a diákok figyelmét. Később persze az állam, a királyi udvar, a nyugati és keleti frakciók is beszálltak a finanszírozásba, így aztán a Joseonban született mintegy 600 seowon között időnként súlyos frakciós ellentétek lángoltak fel.  

Iskolaépület a funkció és az esztétika szolgálatában

A seowonok szigorú építkezési szabályok mentén születtek. Nem egyszerűen csak az ekkorra már kialakult, sajátságos koreai filozófiát sugározták, hanem a teljes és átfogó „seonbi szellemiséget”. Még azok az átlagosnál gazdagabb, állam által is támogatott iskolák, mint például az andongi Dosan és  Byeongsan (병산, e.pjangszán)  seowonok, hihetetlenül egyszerű, puritán stílusban építve húzódtak meg a hegyek között, vagy patakok, folyók mellett, erdők rejtekében. A seonbi számára a belső gazdagság sokkal többet ért, mint a világi jólét. A legtöbben olyan szerény külsővel jelentek meg, ami már-már az ütött-kopottság határát súrolta.

Andong 

A különböző funkciókat betöltő épületek egy, a főkaputól, befelé és felfelé vezető út mentén és vonalában helyezkedtek el. Külön említést kell tennünk a nagycsarnokról, vagyis a központi oktatóteremről, a guindang-ról( 구인당). Az épületeket Koreában hagyományosan délre néző bejárattal építették, de ezek a tanuló csarnokok nyugati tájolásúak voltak, és a másik három oldal lehetőleg hegyek zárták le. A fény csak a bejárat felől jöhetett be, ablakai nem voltak, mégpedig azért, hogy a tanulók koncentrálását semmi ne zavarhassa meg.

Selyemvirág fa, a "100 éves Piros"

A „seonbi-lélek” nemcsak az építkezésben és a külső ruházat szerénységében tükröződik, hanem az iskolakert növényeiben, fáiban és magával a környezettel való harmóniában.  Nem volt például olyan seowon, ahová ne ültettek volna selyemvirág fát, amit úgy hívtak, „száznapos piros”, mert a fa virágai több mint száz napon át pirosan virítanak. S hogy miért pont ez a fa? Nos, ebben is a semmihez sem hasonlatos „seonbi-szellemiség” köszön vissza. Tudniillik, ennek a fának a kérge olyan nagyon vékony, hogy a fa belső világa és élete tisztán kivehető. A seonbik azért választották ezt a fát, mert hozzá akartak hasonlítani, azaz, hogy az ő életük is olyan tiszta és mindenki számára látható, áttetsző legyen, mint ezé a gyönyörű fáé. Ha valaki így él, az megfelel a seonbi erkölcs egyik legszebb gondolatának:

 

 „Élj úgy, mint a száznapos piros, és akkor nem fogsz máshogyan cselekedni, mint ahogy a nyelved beszél”