Festék, ecset és a képzelet...

 
 
 
 

Vajon ki nem áll meg legalább egy percre egy gyönyörűen megfestett, jellegzetes süveg-alakú hegyeket ábrázoló tájkép, vagy éppen a fekete-szürke ágak közül napfényre törő rózsaszín cseresznyevirágok látványa előtt?   

A koreai tradicionális festészet jóval több, mint ügyesen megkomponált és csinosan megfestett képek nagy családja.  Számtalan formában megjelenő festészetük elénk hozza a régmúlt időket úgy, amilyen az volt, és amilyennek szerették volna, hogy legyen. Varázslatos utazás ez egy olyan izgalmas kultúrába és világba, ami vonz, és amin mindig elcsodálkozol.   

Nyomon követhető koreai festészetről mintegy a XIV. századtól számolhatunk be, amelynek gyökereit a kínai kalligráfiában és festészetben kell keresni. Abban az időben a kalligráfia és a festészet, két testvérként sokáig szinte kéz a kézben jártak, csak később váltak szét, de soha nem véglegesen. 

 

A téma

Koreában – csakúgy, mint a világon bárhol – több ágazata van a festészetnek, amit sokféle kritérium alapján határozhatunk meg, elsősorban is a témaválasztással.

Legismertebb talán a tájképfestészetük a sansuhwa, ami kb. annyit tesz: „a hegy és víz megfestése”. Úgy tartják, egy tájkép majd’ mindent elárul az alkotójáról, viszont itt talán jobb, ha ezzel óvatosan bánunk, mivel gyaníthatóan közel sem ismerjük olyan jól a koreai lelket, mint hisszük…

Álomutazás a barackvirágok földjére, Joseon dinasztia (1392-1910), a kép 1447-ből való

 

A zsánerfestészet 

az előbbi idealizmusával némi ellentétben sokkal őszintébb képet tár fel a Joseon-éra figuráiról és életéről, nem kímélve sem a nemeseket, sem a köznép fiait. Az egyik legismertebb képviselője ennek az ágazatnak Sin Yun-bok (XVIII.sz.), bárki könnyen felismerheti jellegzetes stílusát, figuráit és azokat a szituációkat, amelyeket legszívesebben megörökített az utókor számára. Nem mindennapi tehetsége és kissé különc élete még a filmipart is megihlette, hisz mozifilm és TV sorozat is készült róla.  

„Yaguemmohaeng”, vagyis „Titkos éjszakai út” (1758), Shin Yun-bok

 

Ezeken kívül természetesen ott találjuk még a nem kevésbé jelentős, szintén a Joseon-korban elterjedt portréfestészetet, a mindig örök folklór-festészetet és természetesen a templomi (Buddhista) festészetet is, és még akkor mindig nem végeztünk a felsorolással.  

 

Az eszközök

Mind a kalligráfia, mind a festészet meghatározója, esszenciája és alapja a mungbansawu. Ebben az egy szóban benne van a koreai ábrázolóművészet lelke és egyben összefoglaló neve annak a négy alkotóelemnek, amelyek mindegyike precízen megfogalmazott rendeltetéssel bír. Már az elkészítésük is egy rituálé, örökletes tudás. A mungbansawu elemei pedig a következők: 1.az ecset (붓), 2. a festékdörzsölőkő (벼루), 3.a festékrúd (먹 ) és 4.a hanji papír (화선지). Festésnél mind a hanji papír, mind pedig a selyem anyag szolgáltathatja a felületet, bár ez utóbbi nagyon kényes, igen óvatosan kell vele bánni. Már a hanji-n is könnyen elszalad a festék, a selymen meg egyenesen utol sem lehet érni, ha nem vagy elég ügyes.   

Tudtad-e?      

 

1.       Az ecset a kecske puha-finom „hónaljszőrzetéből” készül és legalább százötven, kézzel végzett mozdulat szükséges hozzá

 

2.       A festékrudat többnyire koromból és állati eredetű csontból nyert enyvekből állítják elő, ezen felül számtalan egyéb anyagot is tartalmaz, amelyek állagmegőrzési, vagy esztétikai célokat szolgálnak

·         Korom:  nem akármilyen! Különféle olajok, pl. szójaolaj, teamag olaj, sertészsiradék és esetleg többféle fa lassú, oxigénmentes égetésével nyerik ki

·         Enyvek: többek közt tojásfehérje, halbőr, ökör csont felhasználásával állítják elő, ennek az a rendeltetése, hogy ragasztóként fogja össze a festékrudat   

·         Illatanyagok és gyógyfüvek:  a fizikai és esztétikai állapot  javítása érdekében számtalan növényből készült kivonatot is felhasználtak, úgy mint,  szegfűszeg, fekete nadálytő, szappanfa, fehér szantálfa, stb, stb….

Aztán a hozzávalókat pontosan meghatározott arányban összekeverik, tésztává gyúrják és dagasztják, amíg el nem éri az évszázados (sőt öregebb) „receptkönyv” szigorú szabályai szerinti állagát. Ezután a megfelelő nagyságú darabokra vágják, speciális formába gyömöszölik és igen lassan kiszárítják. Ma már többnyire készen kapható festéket használnak, de Koreában az ősi festékkészítés hagyománya a mai napig megmaradt és leginkább vidéken, Buddhista kolostorokban találkozhatunk vele.  

     hanji papír

3.       A hanji szó szerinti fordítása (Korea papírja). Sosem találnád ki miből készül: a fehéreperfa rostos, belső kérgéből, de a feldolgozásába nem menjünk bele. A hanji nem egyszerűen egy ’papírféle’. Koreában rengeteg módon használják és a használat szerint is nevezik. Ha ajtóra, ablakra ragasztják, akkor „ablakpapírnak” hívják,” másolópapír”, ha családi évkönyvet, vagy naplót vezetnek rá, a Buddhista könyvtárakban „sutra”, vagy nemes egyszerűséggel csak „öreg könyv” névvel illetik és „rajzpapír” lesz belőle, ha valaki ihlettel teli szívvel teríti ki, mert rajzolni, festeni való kedve támad.   

 

    Dasom 

Egy napon aztán eljöhet a pillanat, amikor magad elé simíthatsz egy hanjit, szépen kiegyengetheted a leszorító pálcákkal, ecsetedet belemártod a tintába és elindítod az első vonást.

 

„Nyugodt lelkiállapotban kell lenni, amikor az ecsethez nyúlsz, és a papírhoz érsz.  Ha ’koreai’ stílusban akarsz festeni, legyél nagyon koncentrált, hiszen a mozdulatodat, a vonást nem ismételheted meg még egyszer, nem mehetsz vissza ugyanarra a vonalra. Minden ecsetvonásod egyszeri, ezért óvatosan bánj vele. Nem maszatolhatsz, mert amit csináltál, az készen van és mindig a lelkedet tükrözi." 

(Dasom KIM, a Koreai Kulturális Központ tanára )

 

 

 

Szerző:

 Érzéki Korea