A Kecske éve

A távol-keleti (kínai) asztrológia tizenkét állat nevét viselő ciklusra osztotta fel az éveket. A legenda szerint Buddha megvilágosodásának napján magához hívatta a Föld összes állatát. Ám az első hívásra csupán tizenkét állat jelent meg, először a Patkány, majd a Bivaly, a Tigris, a Nyúl, a Sárkány, a Kígyó, a Ló, a Kecske, a Majom, a Kakas, a Kutya és utolsónak a Disznó.

A  jutalma ezeknek az állatoknak pedig nem volt más, minthogy mindegyikük kapott egy-egy évet, amelyet aztán kedvükre alakíthattak. Így jött létre az a tizenkét éves ciklus, mely ismétlődik és amit ma kínai asztrológiának nevezünk. A holdévek minden évben január és február közepe táján kezdődnek, a holdévek pedig ciklusokat alkotnak, amelyek 60 évente ismétlődnek. 

                     

A kínai asztrológia a horoszkóp kiszámításánál figyelembe veszi az öt elemet is, vagyis: a vizet, a fémet, a tüzet, a fát és a földet és ezeket mind egy-egy bolygó tulajdonságaival ruházza fel. Eképpen a víz megfelel a Merkúrnak, a fém a Vénusznak, a tűz a Marsnak, a fa a Jupiternek, a föld a Szaturnusznak. Megkülönböztetik emellett a pozitív (aktív), vagyis férfias tulajdonságokat és a negatív (passzív), vagyis női tulajdonságokat és hatásokat a Yangot és a Yint, valamint figyelembe veszik a születés kettős óráját is. 

Érdekességként lássuk, milyenek is a Kecske évében születettek?

Nos, sokan azonosítják a Kecskét a „szegény ember tehenével”, aki szinte igénytelen és az egyszerűbb dolgokkal is megelégszik. Azonban ez egyáltalán nem így van, mert a Kecske csak addig előzékeny és kedves másokkal, amíg jól megy a sora és elkényeztetik. A szíve mélyén ugyanis törődésre, dédelgetésre vágyik. Ha mindez nem adatik meg a Kecske számára, akkor kritizál, gáncsoskodik és mindennel elégedetlen. De ha a Kecske megkapja, amire vágyik, akkor ő lesz a világ legaranyosabb házastársa, leghűségesebb barátja és a mindig segítőkész kolléga.

A Kecske szeret és tud is sokat dolgozni. Minden utasítást lelkiismeretesen végrehajt, sokszor ő a munkahely lelke és motorja. Fáradhatatlan munkaerő, aki nem igyekszik törtetően a magasabb pozíciókat megkapni, ugyanis a karrieregyengetéshez egyáltalán nem ért. A leggyakrabban abban a pozícióban marad és dolgozik évekig, ahová felvették. Érdemes azonban a Kecske csillagjegyűeket nyugodt körülmények között dolgozni, mert cserébe magas minőségű munkát és hűséget kap a munkahely.  

A Kecske kissé érzékeny, ezért számos alkalommal megbántódik, hangulata pedig elég gyakran változik. Alapvetően pesszimista ember, szeszélyei pedig sokszor másokat is zavarnak.

Egyik legnagyobb hibája, hogy nehezen tud dönteni, gyakran az is nehézséget okoz számára, hogy induljon-e, és ha igen, melyik irányba. Mindez a szerelmi életére is vonatkozik. Ha azt hiszi, hogy végre megtalálta az igazit, akkor nagyon odaadó, ha azonban az ellenkezőjét érzi, akkor mérlegelés nélkül szakít. Így aztán van igazság abban, hogy a Kecske-nő és Kecske-férfi gyakran esik szerelembe, ám kapcsolataik nem tartósak, vagy nem boldogok.

Azonban, ha rátalál arra, aki lelket tud belé önteni, akkor a világ egyik legboldogabb embere válik belőle és környezetét is képes boldoggá tenni.     

Persze, ahogy elnézegetem az Arcképcsarnokot, nem is olyan biztos, hogy ez a leírás minden ponton megállná a helyét :-)

Neked mi a véleményed?

 

Szavazás

Lássuk: Te megfelelnél-e egy Kecskének?

Nem (7)
58%

Nem számít, csak szeressen :-) (5)
42%

Összes szavazat: 12

Téma: A Kecske éve

Dátum: 2015.02.26

Feladó: Brigi

Tárgy: Kecske

na de jó,hogy elolvastam! nem passzolok a szerelmemmel, mert ő Kecske, én meg Kutya - bakker :-(
majd oda figyelek azért rá! mindegy, a cikk jó :-) köszi!
Brigi

Dátum: 2015.02.23

Feladó: Kéki Márta

Tárgy: a Kecske éve

nagyon érdekes cikk volt, köszönöm szépen :-)!

Új hozzászólás hozzáadása

Szerző:

 Érzéki Korea