A gayageum

 

Ez a koreai hangszer egyfajta domború felületű deszkacitera, amelyből a hangokat egy tizenkét sínes, mozgatható „hegedűlábba” helyezett, tizenkét selyemből készült húr megszólaltatásával nyeri ki a művész.

A méreteit tekintve (160cmx30cm) meglehetősen figyelemreméltó hangszert eredetileg a számunkra igencsak exotikusnak számító kínai császárfából készítették.

A gayageum művész a padlón foglal helyet és hangszerét úgy helyezi el, hogy egyik vége a jobb térdén, másik vége pedig a padlón nyugszik. A húrokat a jobb kéz hüvelyk- és első három ujjával jobb- és felfelé irányba kell ritmusosan, röviden húzogatni (pengetni), miközben bal kezünk ujjaival a megfelelő húr lenyomásával, illetve a húron való le-föl mozgatásával csalogatjuk elő a különböző tónusú akkordokat.

Tanuljunk egy kicsit!

Figyeljük meg a jobbkéz technikáját

 

Nos, most nézzük mit kell tennünk a bal kezünkkel!

A koreaiak népi hangszere jellegzetes motívumaival szinte valamennyi hagyományos ihletésű vokális, vagy instrumentális zenében fellelhető, gyakran a changgo dob társaságában rendkívül sajátos hatást elérve.  

 

A gaygeum-nek legalább három típusát különböztetjük meg, s ezeknek a típusoknak a használata természetesen attól függ, hogy milyen jellegű zenét kívánunk megszólaltatni. A pungnyu gayageum a királyi udvari és klasszikus együttes zenélésben, a sanjo gayageum a népi és virtuóz muzsikában (sanjo zene), a „modernizált” gayageum pedig a modern zenében szólal meg.

Legközelebbi rokonai a kínai zheng, a japán koto és wagon, valamint a szintén koreai geomungo.    

Az alábbi videókon a gayageum különböző stílusú zenékben való megszólaltatását és hangzását élvezhetitek.  

Szerző

 Érzéki Korea