A Joseon falu, meg egy bögre

(A suwoni csoda 2.rész)

 

Ha valaha is kerített hatalmába olyan érzés, hogy utazol egy bizonytalan, de izgató, ismeretlen világ felé, mindent és mindenkit magad mögött hagyva, számodra soha nem látott emberekkel együtt – mondjuk egy buszon – és már nem érdekel, hogy pontosan mikor és hova érkezel, akkor megérted, miért égett belém az a pillanat. 

A 37-es busz egyszer csak elhagyta Suwon városhatárát és zöldellő, vidám természettel körülvett úton gurult tovább, azaz inkább majd’ minden állomáson és megállóhelyen megállt, hiszen neki menetrendje volt. Kicsit fészkelődtem, mert elbizonytalanodtam, hogy tényleg jó irányba megyek-e.  Aztán egyszer csak egy erdőszéli megállóban az „ajussi”, vagyis a buszvezető, hátrafordult és egy intéssel értésemre adta, hogy szálljak le (még a suwoni megállóban megmutattam neki a térképen, hogy hová készülök.) Visszaintettem, meghajoltam, hogy köszönöm, lehúztam a kártyámat a busz hátsó ajtajánál és kiszálltam.  Puff! Mögöttem erdő, előttem egy óriási négyszög alakú üres terület, és csak a hatalmas négyszög átlójának túlsó szegletében derengett a messzeségben egy tipikus koreai kapubejárat, de tudtam, hogy megtaláltam! Ez volt Minsokchon, oly sok történelmi film és sorozat forgatásának színhelye, a „KOREAI FALU”. 

A híres skanzen, Minsokchon tulajdonképpen már nem Suwon, hiszen Yongin-si városka közigazgatási határain belül található. Tervezői egy igazi, Joseon-korabeli falut álmodtak és építettek ide, erre a majd’ 100 hektárnyi (kb. 1 km2) területre.

Több se kellett a filmiparnak, 1983-ban felfedezte magának és azóta rendszeresen kibérelik, persze, nem zavarva az eredeti rendeltetését . Először mindjárt kb. 7 (!) éven keresztül itt forgatták  „A Joseon 500 éve” c. sorozatot, amelyet aztán olyan filmek követtek, mint a „Dae Jang Geun” /Királyi ház titkai/(2005), A „Damo” (2005), a „Yi San”/A korona hercege/ (2008), a Dong Yi (2009), a „Queen SeonDeok” /A Silla királyság ékköve/(2009).  Ó, igen, és hogy a legújabbakat is megemlítsük, a „Face Reader” (2013) és a „My Love From the Star” (2013-14) bizonyos részei is itt kerültek kamerák elé :-)

A ”koreai faluban”260 ház áll hamisítatlan Joseon stílusban, ezek közt vannak szegényes parasztházak, tehetősebb kézművesek házai és persze a nemesi udvarházak is. Az utak mindenhol földből döngöltek és csodálatos kis erdős részeken vezetnek keresztül. Nincs beton és nem látsz bent egyetlen autót sem…

Yangban udvarház, cserépből készült tetővel

A szegényebbek és a kézművesek házainál a kerítéseket sárból, agyagból húzták fel, náddal védték az eső elől, csakúgy,mint a házikóikat.

A legtöbb ház látogatható, ahol kézművesek mutatják be élőben, vagy imitált „élőképben” egy Joseon-korabeli falu életét: van, ahol gabonát őrölnek, van, ahol cserépedényeket korongolnak, van ahol cipőt szabnak, ruhát hímeznek, vagy éppen kimchit készítenek a régi, jól bevált hagyományok alapján.

 Kimchi

 

A „minhwa”, vagyis fára festett, vésett kép és a kalligrafikus írás legtöbbször azt jelezte, hogy e házban írástudó, a királyi adminisztrációs munkát végzők egyike, vagy egy nagytiszteletű konfuciánus tudós lakik.

 Minhwa és kalligráfia

 

És persze van piac, élő, nyüzsgő, ahol elsősorban gyógynövényekként tisztelt zöldségféléket, fűszereket és természetesen ginzeng gyökeret árulnak. De van itt több tucat gombafajta, számtalan babféleség, friss bojtorjángyökér, lótuszgyökér, sőt bizonyos fák kérge is, amiből kiváló leveseket lehet főzni. A számunkra kissé furcsa látványú selyemhernyó lárvából nem vásároltam, de a ginzenggyökérnek és a koreai chilipaprikának nem tudtam ellenállni :-)

 

S megkérdezed, hogy hogy jutnak be a piacosok, mivel autóval itt nem lehet közlekedni? Bizony, a hátukon, puttonyszerű kosarakkal hozzák be áruikat…

Az ősi szerszámokkal, eszközökkel is meg lehet ismerkedni és a felfedezést nem lehet elég korán kezdeni. Könnyekig megérintett és szívből felderített, amikor ez a kép tárult elém, nem tudtam ellenállni, hogy ne fényképezzem le a kiránduló kicsiket…

A hazai látogatókat és a kevés számú külföldi bámészkodót régi népi játékok bemutatói is szórakoztatják. Ezek helyszínei nem esnek egybe, de a kezdési időpontokat úgy határozták meg, hogy kényelmesen végig tudd nézni, ami érdekel. Van itt lovasbemutató, Joseon-korabeli bohóc és kötéltáncos show (emlékszel a „Király és a bohóc c. filmre???) és az aratást ünneplő „nongak” tánc, amit „Tradíció” rovatunkban már bemutattunk. Ha a kép utáni linkre kattintasz, felidézheted a nongak fergeteges hatását.  

  

www.erzeki-korea.hu/tradicio/a-nongak/

 

A sok élménytől zúgó fejjel bóklásztam tovább és egyszer csak olyan helyzetbe csöppentem, ami nagyon kínosan indult, de mégis ilyesmiről álmodik az ember…, már ha szereti a koreai történelmi filmeket. Az történt, hogy vígan lencsevégre kaptam egy Joseon- kosztümös yangbant, aki egy tornácon üldögélt.

 Yangban :-)

Ebben a pillanatban odalépett hozzám egy fekete dzsekis fiatalember és tört angolsággal elmagyarázta, hogy most ez itt egy forgatási terület és igaz, hogy szünet van, de nem kéne fényképezgetnem… Legalább olyan vörös lettem, mint a dzsekim, és kapkodva magyaráztam, hogy mindjárt kitörlöm,… izé és bocsánat. A pihenőjét töltő színész sietett segítségemre és mondta, hogy semmi gond, ő megengedi, sőt le is fényképezkedhetem vele. Hát… naná!

(a képet a fekete dzsekis készítette :-)))  

Aztán megengedték, hogy nézelődhessem és fényképezzek a forgatáson, csak vakut nem volt szabad használnom, nyilván a bevilágítást zavarta volna. Igyekeztem nagyon fegyelmezett és titokban büszke lenni.

 

Aztán baang! Egyszerre csak leszakadt az ég, mindenki vad rohangálásba fogott. A filmesek fölé seperc alatt került egy sátorponyva, főleg az eszközöket védték vele, intettek, hogy húzódjak oda, de ehhez már nem volt képem, futottam, amerre láttam. Vagyis alig láttam valamit. A házak teraszai pillanatok alatt megteltek emberekkel, gyerekekkel, oda már be nem fértem, szedtem a lábam, ki tudja hova, éreztem, hogy bőrig áztam, hallottam valami kiabálást, de nem hittem, hogy nekem szól, így hát trappoltam (volna) tovább a sárban. Ekkor elég határozottan két oldalról megragadták a csuklómat és visszafelé húztak egy „parasztkunyhó” terasza alá, majd be, a belsejébe.

a tűz melege

 

Vidám, szintén ázott-veréb fiúosztály vett körül, valamelyikük hátizsákjából még egy törölköző is előkerült, a fejemre dobták és nevetve mutatták, hogy törölközzem meg alaposan. A törölközőnek ugyan kicsit tornacipő szaga volt, de a meleg és a társaság figyelme nagyon jól esett. Kiderült, közülük négyen iramodtak a nyomomba és ők cibáltak fedél alá.

 ginzengtea

 

A ház „asszonya”  (aki egyébként varró kézműves volt) igazi tüzet élesztett és életem első, valódi, kicsit csípős, erős gőzölgő ginzegteáját fogyasztottam el az ismeretlen- ismerős fiúcsapattal, akik váltig azt mondogatták, hogy most már barátok vagyunk, mert „megmentettek” és  „megvédtek”. Későbbi kis levelezőpartnerem, Yun-si zsákjából előkerült egy „Be My Friend” bögre és én nem tudtam mást adni nekik, mint egy doboz kekszet, amit kitörő örömmel vígan fel is faltak.   

Aztán az eső elállt, még egy-két fénykép, és ők beszálltak az értük érkező iskolabuszba, én pedig átballagtam a nedves-füves hatalmas négyszög alakú téren, hogy megvárjam a visszafelé induló 37-es buszt.

folytatása következik...

 

Téma: A Joseon falu, meg egy bögre

Dátum: 2016.01.10

Feladó: andingo

Tárgy: Bögre

De jó. Örülök, h ilyen szerencsés voltál. Apró baki mekkora ajándékba torkollik. :)

Dátum: 2015.06.09

Feladó: Nagy Emma

Tárgy: a suwoni csoda 2.

Nagyon-nagy élmény lehetett! É s köszönjük :-)

Dátum: 2015.06.07

Feladó: Füli

Tárgy: bögre :-)

Köszi az élményt, amit megosztottál velünk!
És nehogy összetörd a bögrét :-D

Dátum: 2015.06.06

Feladó: Kelemen Tibor

Tárgy: Suwon II.

Nagyon köszönjük! Ismét egy nagyon élvezetes leírást olvashattunk, tényleg jobb, mint egy útikönyv!
Kérünk, folytasd még és másik élményeidről is szívesen olvasnánk.
Köszönjük.

Új hozzászólás hozzáadása

Szerező:

 Érzéki Korea