"Bach nem halt meg" - Isang Enders-interjú

Aki 2015.január 28-án (tegnap) ott lehetett ISANG ENDERS lemezbemutató koncertjén a BMC-ben, bizonyára azt kívánta: ez az este még nagyon-nagyon sokáig ne érjen véget.  A színpadon egyedül a hangszerével, a világ legtermészetesebb módján ott ült egy fiatalember és Bach csellószvitjeinek három darabjával varázsolt el 300 hallgatót. Néhány perc elteltével együtt vettük a levegőt a művésszel és választottjával, ezzel a kihívó, nagyon is érzéki hangszerrel - a csellóval.   A komolyzene kedvelői tudják, hogy Bach csellószvitjei (No.1-6.) óriási élményt nyújtanak a hallgatónak, ámde az előadónak rendkívüli kihívásokkal kell szembenéznie. Ezt nem lehet „jópofizni”, ide igazi virtuóz készségek kellenek.  (Talán nem véletlen, hogy Pablo Casals csak hatvan éves korában játszotta lemezre – nos, az azért egy másik kor volt.)

A fiatal (27) koreai-német származású Isang Enders-szel készített interjú során egy rendkívüli tehetség személyisége, ösztönös, mélyről fakadó és őszinte művészi hitvallása bontakozott ki.  

·         Bach csak pár évvel lehetett idősebb Önnél, amikor a csellószviteket komponálta. Úgy érzi, hogy a közel azonos életkor közelebb hozta Önt a mester művészetéhez?

Hiszem, hogy a nem lehetünk egymástól nagyon távol, bár majd 300 év választ el. De ez nem korkülönbséget jelent, hiszen az azonos korú emberek hasonlóképpen éreznek, gondolkodnak és viselkednek bármely században éltek is – természetesen az adott korszak viszonyai közt. Ugyanazok a vágyak, és kétségek közt élhetett ő is, mint én. Azonban Bach eddigre már műveinek százait komponálta meg, olyan tudás birtokában volt, amihez én csak nőni szeretnék.  Számomra ő a zenealkotás Alfája és Omegája. A kezdet és az egyik legfontosabb, aki megérteti velem, hogy mi jön aztán.     

·         Ön egyszer azt nyilatkozta, „Bach-nak beszélnie kell” Megkérdezhetem, mit értett pontosabban ez alatt?

A zenének nagyjából három fajtája létezik: a táncot (balettet) kiszolgáló zene, amely a zene és tánc segítségével, magától értődően „mesél” el egy történetet, a színpadi, drámai zene, amely szintén önmagáért beszél a színpadon énekesekkel előadva (opera), vagy akár drámaian lefestve egy-egy pl. történelmi eseményt (Csajkovszkij) – és van „csak” a zene”.  Olyan, amilyet például Bach írt – és nekünk, zenészeknek a feladata, hogy beszéltessük ezt a zenét, ki-ki a maga értelmezésében. Igen. Keltsük életre, legyen benne emberi sors és történet. Legyen benne story… Így értettem.

                       

·         Ám ez óriási szabadságot ad az előadóművésznek. Ön szeret szabad és független lenni, hiszen ezt mutatja az is, hogy a magányos művészek útját választotta.

Igen, igaza van, ezt jól látja. Valóban egy hírneves zenekart (Dresden Staatskapelle) hagytam el, és más együttesek mellett sem kötöttem ki.  Pedig mindenem megvolt velük, vezető-csellista voltam, jó állás, biztos és tehetős megélhetés, stb. Mégis… erre a másik ösvényre léptem, ami göröngyös, nehéz és küzdelmes. Már szinte nincs is otthonom, szállodákban lakom, repülőkön eszem és nem tudok beszélni a magánéltemről. Nem azért, mert titkolom, hanem azért, mert gyakorlatilag nincs. De nehogy azt higgye, hogy ez panasz, ó dehogy! Én választottam, és boldog vagyok, mert ami igazán fontos számomra az a zene és az utam keresése a zenében.   Ez az út pedig piszokul nehéz, de szabad!   

·         Ha már itt tartunk: mekkora szabadságot ad Önnek a G-dúr szvit prelűdje? Hiszen, ha van népszerű, szólóra írt csellódarab a világon ez igazán az! A csellót tanulni vágyók 95%-a biztosan e miatt a darab miatt vág bele. Miért ilyen favorit ez? S ha már ennyire közismert, nem hordoz magában veszélyt az előadóművész számára?     

Dehogynem, rengeteget!  Hiszen az emberek fülében ott van és ezért sokan talán azt a hangzást várják el a koncertteremben, amit a lemezről más művész előadásában már megszoktak. A zene viszont soha nem lehet statikus, megkövült, és engem éppen ez izgat a legjobban. Ez a kétperces szám technikailag is nehéz, de nem ez az igazán érdekes, azt be lehet gyakorolni.  Azért hihetetlen kihívás ez a darab, mert a dráma és a színek ezerfélesége, amit Bach megkomponált benne, további alkotásra sarkall. És akkor még nem beszéltem a kérdések sokaságáról, amit a mester nyitva hagyott a számunkra. Szóval, Bach soha nem halhat meg, amíg muzsika létezik. Köszönöm, hogy ezt elmondhattam.

A többit már ISANG ENDERS székhez szögező játéka mondta el. Nekem pedig a koncert végén Madáchnak az igaz művészekről szóló mondta járt a fejemben:

„Kiben erő, s Isten lakozik, az szónokolni fog, vés, vagy dalol”

 

Téma: "Bach nem halt meg"

Dátum: 2015.01.30

Feladó: Betty

Tárgy: Isang Enders

Üdvözlök Mindenkit!
Én operaénekes vagyok és egyszer volt eddig alkalmam meghallgatni Isang Enderst egy berlini koncerten, akkor még zenekarban játszott hangszer-szólistaként. Már akkor felhívta magára a figyelmet és örülök, hogy karrierje ilyen szépen alakul. Kívánok neki nagyon sok sikert és "borzasztóan sok kitartást"
Igen, a zene nem hal meg, amíg ilyen muzsikusok vannak.
Isang - hallgatom a felvételedet, go..go!
Betty

Dátum: 2015.01.30

Feladó: Nagy Tibor

Tárgy: Isang Enders koncertje

Igazán nagyon jó koncert volt. Teljesen feldobott.
Köszi az interjút is, sokat elmond erről a kiváló tehetséges csellistáról.
N. Tibor

Dátum: 2015.01.29

Feladó: Mária Varga

Tárgy: koncert

Gyönyörű szép volt a koncert! Olyan megható, csodálatos játék volt ennek a fiatal, kedves arcú művésznek az előadása, hogy elhallgattam volna még hosszú ideig. Örülök, hogy részt vehettem ezen a koncerten és megvettem a lemezt is. Mindenkinek ajánlom, ha ki akar kapcsolódni.
Nagyon jó az interjú is, köszönöm szépen.
Mária

Új hozzászólás hozzáadása

Egy kis ráadás....