Mother

 

Igazi „női” drámának és csemegének ígérkezik a 2017-es SBS díjkiosztó legjobb színésznőjének, Lee Bo-youngnak (Whisper) főszereplésével készült „Mother” című januári sorozat. A siker záloga szerintem több mindenben is rejtve van. Például abban, hogy a forgatókönyv írónője, Jung Seo-kyeong eddig csak mozifilmek forgatókönyveit írta, és olyan világhírűvé vált filmek fémjelzik munkásságát, mint a „Thirst”, vagy éppen a nálunk is óriási sikert aratott „Szobalány” (Handmaiden). Mindez igazán reménnyel tölthet el bennünket, és a magam részéről nagyon bízom benne, hogy a sorozat szerkezete egyben marad, dramaturgiája, sztorija nem csetlik-botlik majd, és nem fut semmilyen klisé-zátonyra.

A másik „női elem” (bocsánat a szóhasználatért), amiben reménykedhetünk, az a már említett Lee Bo-young, aki már számtalanszor bizonyította, hogy elsősorban nem azért híres mert ő Ji Sung felesége, hanem mert rendkívül tehetséges és érzékeny művész. Ebben a sorozatban egy fiatal, ideiglenesen szerződtetett tanítónőt játszik majd, aki a munkájától nincs igazán van elragadtatva. Ám váratlanul történik valami, ami felrázza, mondhatni megrázza, s ez pedig az egyik kis tanítványa napról napra romló kedélye és az egyre több kék folt a gyerek kezén, arcán. A kislány persze állítja, hogy semmi baja sincs, de a tanítónőben már felébredt a gyanú: a kislány családon belüli bántalmazás áldozata. Gyanújával, szánalmával szinte párhuzamosan, egy másik, nagyon mélyről feltörő, ősi érzelem is egyre inkább elhatalmasodik rajta, ami nem más, mint az anyai ösztön. Elhatározza, hogy anyja lesz a tündéri, félénk és nagyon megrémült kicsi lánynak és egy napon megszöknek…

A harmadik okom, amiért bizakodom a sorozat sikerében, és őszinte szívvel várom, az a kislányt (filmbéli nevén Hye Nát) alakító Heo Yool alakja.  Egész biztos nagyon alapos mérlegelés után kapta meg a szerepet, úgy hírlik, több mint 400 jelölt közül választották ki őt. Van egy régi mondás, miszerint ha egy könyvben, vagy egy filmben gyerek, és/vagy kutya/cica/ló szerepel, az nem lehet más csak siker! Nos, nektek és magamnak is azt kívánom, hogy így legyen!

A sorozat alapja egyébként a hasonló címmel készített 2010-es japán TV dráma, melyet az Jung Seo-kyeong írónő a mai koreai társadalmi viszonyokhoz igazított. A „Mother”-t a tvN tűzi műsorára január 24-én.   

 

// 2018.január 4.//