Doktorok katasztrófahelyzetben - D-Day

 

A JTBC kábeltelevíziós csatorna D-Day címmel vitte képernyőre legújabb sorozatát, amelynek első részét szeptember 18-án vetítették, és az alkotók véleménye szerint egy új műfajt teremtettek. Az új dráma az SM C&C, valamint a JTBC közös produkciója, amelynek igen nagy költségvetésére az arra illetékes főnökök szemrebbenés nélkül rábólintottak.

Hogy mi az oka, az egyébként is költséges sorozatok között is kiemelkedően drága alkotás mintegy 7.5 milliárd won (kb. 6.8 millió USD) jóváhagyásának, az szerintük a forradalmian új műfaj képernyőre vitelében rejlik. Hiszen orvosos drámákat és katasztrófafilmeket már láttunk bőven, de koreai orvosos katasztrófadrámát még egyáltalán nem – és ebben tört utat most az SM C&C és a JTBC kaláka.

Adva van egy orvoscsapat, ahol- ahogyan mindenhol a világon- a mindennapokat a doktorok generációs ellentétei, az idősebbek presztízsharca, a fiatalok bizonyítási törekvései és rivalizációs villongásai tarkítanak. Az orvos-sorozatokat a Földgolyó minden szegletében szereti a közönség, talán mert mindannyian így-vagy úgy érintettek vagyunk a „fehér istenek” mindennapi munkája által. És mert ezek a sorozatok általában realisztikusak, a néző ezért közelinek, beavatottnak érzi magát, egy-egy doki szimpatikus, a másikat meg lehet utálni akár.

JUNG Woong-in LEE doktor a "Yong Pal"-ból - az alakítás remek, de a figurát nem szerettük...

 

Konfliktusos helyzetek az orvosok valós életében is nap mint nap adódnak, amibe izgalmas belelesnünk, de mi van velük akkor, ha egy napon iszonyú természeti katasztrófa sújtja a nagyvárost? Persze, kötelességük életet menteni és ezt is teszik. De ki hogyan áll helyt a borzalmas helyzetekben, hiszen ők is emberből vannak és a nap nekik is 24 órából áll, és éhezhetnek, fázhatnak, aggódhatnak szeretteikért és kimerültek is lehetnek. És a természet nem nyugszik, újabb utórengések rázzák meg Szöult…  

Kiket láthatunk a főbb karakterek megformálásában?

A legfontosabb szerepben nem kisebb feltörekvő sztárt, mint a modellből avanzsált KIM Young-kwant szemlélhetjük (28), pl. ’Pincchio’, amiért2014-ben meg is kapta a „New Star”- díjat). A sorozatban egy Lee Hae-sung nevű doktort alakít, aki Szöul egyik kiemelt kórházának Sürgősségi osztályán dolgozik, és mindannyian azt kívánjuk, bárcsak ilyen dokihoz kerülnénk, ha már muszáj. Hae-sung becsületes és nagyon jó orvos, aki a beteg érdekét minden és mindenki fölé helyezi.

JUNG So-min (26), ’Twenty’, ’Bad Guy’) Jung Ddol-mi rezidens doktornőt alakítja, aki egyébként Busanban dolgozik, de éppen egy idős betegét kíséri a szöuli kórházba, amikor az események történnek.

Ha Seok-jint (33), ’Sad Love Song’, ’Shark’) ezúttal Han Woo-jin onkológus specialista szerepében láthatjuk, aki még a robottechnológiát is nagy hozzáértéssel alkalmazza a precíziós sebészeti munkájában. Mint Hae-sung, ő is kiváló orvos, habár, csakúgy mint a specialitása, hidegfejű és túlságosan is realista.  

A sokszor névtelen hősök nevében megjelenik egy ápolónő a sürgősségiről ( YOON Joo-hee alakításában), továbbá egy karizmatikus átlagember, egy tűzoltó a katasztrófa-elhárítástól, akinek karakterét KIM Sang-ho hozza nagyon meggyőző és megrázó megformálásban.    

 

Az első rész tartalma:

 

Mivel a katasztrófa egyelőre várat magára- szerencsére – legalább megismerkedhetünk a szereplőkkel.  

Hae Sung doktor nagyon „bekezd”, mivel mindjárt az első képekben a bíróságon látjuk, ahol a törvényszék előtt kell felelnie, mert egy korábbi páciense beperelte. Az történt, hogy a Sürgősségin egy újraélesztés (CPR) közben Hae Sung eltörte a beteg néhány bordáját, aki ezért keresetet nyújtott be ellene. A vádat ejtik, amikor az orvos felteszi a kérdést volt betegének, hogy számára a bordatörés, vagy az élet fontosabb.

A kórházban további konfliktusba keveredik magával a legnagyobb főnökkel, mert egy nagyon súlyosan sérült, szinte reménytelen beteget meg akar operálni.

A kórház orvos-elnöke Park-gun másik intézménybe szeretné szállítatni a súlyos beteget, mert egyrészt kórházát kiemelt onkológiai központtá kívánja alakítani, másrészt a súlyos sérült esetleges műtőasztalon történt halála, csak rontaná a kórháza statisztikáját. A menedzser-szemléletű, teljesítményorientált nagyfőnököt nem akárki játssza! LEE Kyong-young (55) elsősorban filmszínész, jobbnál-jobb egészestés alakításainak se szeri, se száma és igaz, ami igaz, erre a szerepre keresve sem lehetett volna jobbat találni nála.  

A konfliktus csak nő a két fiatal orvos között, amikor az elnök agyondícséri az onkológus specialistát, akinek törekvései abszolút egybeesnek az ő terveivel, míg a nyakas sebészt áthelyezi a kórház egy kevésbé flancos, mondhatni lepukkant másik részlegébe.

 

Megérkezik Busanból Ddol-mi rezidens is egy pácienssel, aki ugyanúgy, mint a többiek csodálja az onkológus sztárdoktort, és ő is beáll a sleppbe aztán véletlenül belefut a lázadónak tartott Hae-sungba is.

Mind eközben valahol magas politikai körökben zajlik egy gyéren látogatott sajtótájékoztató. Goo Ja-hyuk politikust az a CHA In-pyo alakítja, akinek nem ez az első ilyen jellegű szerepe, és aki látta az „Endless Love”-ban, vagy a „Dae Mul”-ban, bizonyára emlékszik kiváló teljesítményeire és arra is, hogy ezek a szerepek nagyon jól állnak neki.

A poltikus aggodalmaskodó beszédét nem igazán nagy érdeklődés kíséri, pedig egy Szöult fenyegető hatalmas földrengés lehetséges veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet. A sajtóterem kong az ürességtől, a néhány megjelent újságíró unottan vakarózik és legszívesebben a politikusok körül lengedező pletykákról beszélnének.

 

És akkor az első rész végén megmozdul a föld….

A sorozat már angol feliratozással folyamatosan elérhető, szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretné nyomon követni, hogy is debütál ez az új, igencsak izgalmasnak ígérkező műfaj, a katasztrófa-sorozat.  Izgalom, remek karakterek és kiváló filmes munka! :-) 
// 2015. október 6. //

 

Egy kis ízelítő, nem bánod meg...