Nincs bocsánat

(Steve Yoo története)

Koreában a katonai szolgálat nem csak kötelezettség, de a hazafiasság és a hazaszeretet bizonyítéka is. Érdekes és tanulságos történet látott napvilágot a napokban.

Steve Yoo most ismét szeretne koreai lenni és visszatérni abba az országba, amelyet tizenhárom éve elhagyott, hogy kibújjon a koreai férfiak kötelezettsége alól.  

Az akkor még YOO Seung-jun néven ismert, a 90-es évek népszerű k-pop sztárját Koreában ma már nevének említése nélkül, egy állandó jelzővel illetik csak „ a szökött áruló”, vagy „front-lógós” 

 

Steve Yoo a Hong Kongban adott, múlt heti interjújában letérdelve és könnyek között kért bocsánatot a 2002-ben hozott „ostoba” döntése miatt, hogy tudniillik lemondott koreai állampolgárságáról és USA-állampolgári jogokért folyamodott. Többszöri fogadkozása ellenére, hogy bevonul, három hónappal a sorozása előtt jelentkezett a szöuli amerikai nagykövetségen, ahol meg is kapta az amerikai állampolgárságot.

Ez a lépése pestiesen szólva „kiütötte a biztosítékot”.

Nem is kicsit, mert a közvélemény haragja olyan magasságokba szökött, hogy egyenesen azt követelték a helyi bevándorlási hatóságoktól, hogy az immár amerikai állampolgárságú Yoo-t utasítsák ki az országból, s ez meg is történt.

 

„Szívből és mélyen megbántam a tettemet és bocsánatért esedezem. sajnálom, hogy nem volt elég bátorságom már korábban is ezt a lépést megtenni. Nem hazudtam, nem csaptam be a hazámat, csak nem tartottam be az ígéretemet” –hangzott az Internet TV-n keresztül küldött üzenete.

Azt állította, hogy valójában soha nem akarta elkerülni a katonai szolgálatot, csak rossz érzelmi állapotban volt, rossz tanácsadókra hallgatott és összecsaptak a hullámok a feje felett.

„Bárcsak megint 2002-ben lehetnénk. Pillanatnyi habozás nélkül vonulnék be a koreai hadseregbe. Mindent megteszek, csakhogy még egyszer Korea földjére léphessek” – fogadkozott Yoo.  

Elmondta, hogy miután tavaly megtudta, hogy a bevonulás felső korhatárát Dél-Koreában 36 évről felemelték 38 évre, azonnal beadta a kérelmét. Elutasították,mondván, hogy ez a törvény csak az 1980 után születettekre vonatkozik, ő pedig 1976-os születésű és decemberben 39 éves lesz.

„ Koreában szeretnék élni, együtt a családommal, becsületben. Bármilyen feltételt, vagy megoldást szó nélkül elfogadok. Úgy érzem, hogy így már képtelen vagyok élni, szeretném tisztára mosni a nevem, hiszen én koreai vagyok. Fáj a szívem, valahányszor a feleségemre és két fiamra nézek.

Yoo igazi k-pop szenzáció volt, amikor 1997-ben debütált, de ezzel karrierjének 2002-ben itt be is fellegzett, amikor az amerikai állampolgárságot választotta a koreai helyett. Abban az időben Dél-Koreában még nem vezették be a kettős állampolgárság intézményét.  
Yoo jelenleg Kínában él feleségével és gyermekeivel, énekel és színészettel próbálkozik.

Készítettek egy reprezentatív közvélemény kutatást a témával kapcsolatban Dél-Koreában, itt a a szavazók több, mint 70%-a elutasító volt. A katonai és bevándorlási hatóságok szintén hajlíthatatlannak mutatkoznak a kérdésben.

„Steve Yoo ma már külföldi. Idegen. Nincs semmilyen mód rá, hogy csatlakozhasson a koreai hadsereghez és hogy elvesztett régi nemzeti hovatartozását és állampolgárságát visszakaphassa” – nyilatkozta a honvédség egyik magasrangú tisztje. 

 

* A KoreaHerald cikke nyomán